Shock!

február 18.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Neurosis: Given To The Rising

Vannak zenék, zenekarok, amik alapvetően megkövetelnek az embertől egy hangulatot, hogy meg tudd hallgatni őket. Ilyen a Neurosis is. Sokat vártam ezzel a cikkel, és sokat gondolkoztam, mit is írhatnék erről a lemezről, de csak bizonyos pillanatokban kerültem közelebb a megoldáshoz.

megjelenés:
2007
kiadó:
Neurot Recordings
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 16 Szavazat )

Egy biztos, pozitív gondolatokkal, pozitív hangulatban ne közelíts a Given To The Risinghoz, mert nem fogod érteni és könnyen lehet, hogy néhány perc után kiveszed a lejátszóból, mert képtelen vagy ráhangolódni arra a hullámhosszra, ahol ez a zene hallható. De ha egy kicsit is sötét a hangulatod, rossz a kedved, ez a korong, és tartalma úgy fog fejbe vágni, mint egy féltégla. Egyértelmű, hogy senki sem szeret szembe nézni a félelmeivel, most mégis arra kérlek, tedd meg a kedvemért, ha nem teszed, nem tudod mi az, amit esetleg elszalasztasz.

A Neurosis két erősen negatív hangvételű, nyugodt, mégis vészjósló albummal rukkolt ki ezen lemez előtt. Mind a Sun That Never Sets, mind az Eye Of Every Storm mestermű volt a maga nemében, de én személy szerint hiányoltam a zeneileg keményebb megoldásokat, még akkor is, ha a súly, és az érzelmi, gondolati, tartalmi mélység megvolt. Most mindezt megkaptam, a hangulat azonos, de most a zene is súlyosabb. Már félve veszem a kezembe a CD-t, mert talán ha elejtem, a Föld vörös magjáig meg sem áll.

Nincs értelme dalokat kiemelni és egyenként kivesézgetni, mert ami itt hallható, az kompakt, egységes, tömény, súlyos és végtelenül depresszív. Nincsenek pozitív gondolatok, csak apokaliptikus és posztapokaliptikus víziók, félelem, veszteség, fájdalom, düh és éjfekete sötétség. Mintha örök éjszaka borulna a világra. A zene és a szövegek tökéletes egységet alkotnak, de az egymásra illesztett rétegek nem igazán könnyítik meg a hallgató dolgát. Mint a szél iránya változik egy dalon belül is a hangvétel, a súlyos, tömény riffelés, az akusztikus betétek, kiegészítve mindezt disszonáns, fájdalmas hangokkal, samplerekkel, üvöltésekkel és tiszta, de dallamtalan szövegekkel.

Itt nincsenek nyertesek, nincsenek pozitív hősök, nincs reménytől túlfűtött hangulat, itt veszteség van, fájdalom, düh, csalódás. Mint egy prófécia a világ végéről, azonban ez mégsem hasonlít egy cseppet sem a keresztény hitvilág cukormázas, rózsaszín Armageddon-meséjéhez, itt nincs pozitív végkifejlet, nincs jutalom, csak a hibák vannak, amik kijavíthatatlanok és a hibásak, akik már magukat sem menthetik meg. Nem tehetsz semmit, a zene formál, alakít, mintha puha agyag lennél és a fájdalom mellett csak az elkövetett hibák súlyát érzed, hogy mit hagysz a felnövekvőkre, és szembesülnöd kell vele, hogy nincs már semmi, amit nekik adhatnál, a pusztulás sötét felhője formálódik felettük. Ha te magad túléled is, a végzet már közel.

Mindezen gondolatok egy olyan öntőformába kerültek, ami hevítés nélkül is kiadja a Neurosis mondanivalójának esszenciáját, mindezt olyan formában, hogy a végeredmény ijesztő, mégis valóságos. Nem nyújt számodra megoldási javaslatot, a megoldást neked kell megtalálnod, és ahol ezt megtalálhatod, az mélyen benned, bennünk van.
A Given To The Rising korkép és kórkép is egyben az emberről, a rothadásról a szívünkben, és arról, hogy ha a folyamat akadálytalanul folytatódik, nem lesz öröksége a felnövekvő generációnak, generációknak. Mégsem térít, szónokol, prédikál, csak közli veled, velem, velünk, hogy baj van.

Nem is tudom, ezt a lemezt kinek ajánlhatnám. Aki csak él bele a világba, és sosem törődött a saját és mások jövőjével, annak zeneileg talán mondhat valamit, de sosem fogja megérteni az igazi mondanivalóját. Aki viszont képes és hajlandó gondolkodni, távolabb tekinteni, mint a saját boldogulása, az érteni és érezni fogja, és bár valószínűleg nem fog javítani a hangulatán, de egy élménnyel gazdagabb lesz.

Nem tudok továbbra sem stílusmeghatározást adni a Neurosis zenéjére, és nem is akarok. Ez a zeneileg kifejezett gondolati, érzelmi káosz, ami valahogy mégis egységes egésszé áll össze, csak a sajátjuk, és ezért minden tiszteletet megérdemelnek.

Nem tudom, ezek után van-e még értelme taglalni, mennyire tökéletes ez a lemez, szerintem felesleges. Hallgasd meg, és figyelj jól, mert ha nem figyelsz, elszalasztasz valamit, amit senkinek nem szabadna, szabadott volna elszalasztani. A magam részéről nagyon várom, mi is következik ezután, remélem, előbb jön egy új Neurosis album, mint maga a végítélet. Bármelyik jön, jöjjön, mindkettőre szükség van már, de ha ennyi figyelmeztetés nem elég, akkor már úgyis késő.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.