Shock!

október 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

All That Remains: Madness

allthatremains_cFurcsa egy zenekar ez az All That Remains, pedig annak idején aztán mindennek tűntek, csak annak nem. Phil Labontéék autentikusságához nem férhet sok kétség, a springfieldi banda annak idején ott volt a metalcore kezdeteinél, a Shadows Fall- és Killswitch-kapcsolódásokat aligha kell külön részleteznem. Bár nem tagadom, én sosem találtam őket még csak megközelítőleg sem olyan izgalmasnak, mint az említetteket... Aztán náluk is beköszöntött a siker, néhány dallamosabb számmal elég komoly amerikai rádióslágereket produkáltak, Labonte pedig a Five Finger Death Punch beugrósaként egy még magasabb szintre is betekintést nyerhetett. Nem akarom túlideologizálni a dolgokat, de könnyen lehet, hogy a Madness felemássága is ennek tudható be. A zenekar hallhatóan baromira szeretne beköltözni odaát az arénákba, de teljes fordulatot most sem mertek eszközölni, így aztán mindkét lovat csak fél seggel ülik meg.

megjelenés:
2017
kiadó:
Razor & Tie
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Vagyis ez a nyolcadik album kissé zavarosra, hogy azt ne mondjam, skizofrénre sikeredett. És az ebben a legbizarrabb, hogy én magam is skizofrénnek érzem magam a hallgatása közben, mivel önmagában, zeneileg vérprofi módon összepakolt munkáról beszélünk, sőt, egyenként hallgatva bizonyos dalok is nagyon rendben vannak. Viszont egységesen, lemezként hallgatva egyáltalán nem működőképes a történet. Philék több nótával nagyon nyíltan megpróbáltak slágereket gyártani, de közben cél lehetett, hogy ne veszítsék el teljesen a karcos élt sem. Van, ahol működik az ilyesmi – a kemény részek még keményebbek, a dallamosak még dallamosabbak lettek –, itt azonban határozottan nem áll össze a kép. Kis túlzással néha olyan hatást kelt a Madness, akárcsak egy válogatást hallgatnál: mintha egyes számokat nem is ugyanaz a banda írt és játszott volna fel. Egyszerűen nem voltak képesek egységes keretet adni az albumnak.

Kifejezetten kedvelem azokat a zenekarokat, amelyek képesek sok különböző alkotóelemhez is értő kezekkel nyúlni egy-egy lemezen belül, viszont az az igazság, hogy kevesen művelik az ilyesmit tényleg igazán meggyőzően. Az All That Remains nem tartozik közéjük, így aztán az ember csak vakarja a fejét. Mert mit is kellene lépnem arra, hogy miután a Safe House szinte slipknotos zúzdájával nyitnak – itt nemcsak a groove, hanem még a zajozás is Shawn Crahanéket idézi –, nem sokkal később már az If I'm Honest nyíltan nickelbackes pop/rock-balladáját nyűvik? Szó se róla, a csapatnak korábban is akadtak melodikus darabjai, de ennyire még egyetlen lemezükön sem éreztem testidegennek semmilyen kísérletet, mint ezt... Amin amúgy simán túllépnék, ha valami különlegesen jó dal lenne, de hát nem az, inkább csak amolyan szegény ember kroegerizmusának tűnik. Ugyanezt érzem a szintén lírai Far From Home-nál és a Back To You-nál is, amelyek olyan sokadrangú és banális darabok, hogy még talán a Nickelback sem vette volna lemezre őket, pedig Chadék is betegesen vonzódnak a kliséballadákhoz. Mondjuk tény, hogy az album ívét legalább nem tudják megtörni, mert az nem igazán van neki, inkább csak ugrálunk egyik ösvényről a másikra...

Pedig egyébként önmagukban tényleg nagyon működnek bizonyos momentumok. A Louder például vérbeli arénasláger szépen megformált verzéivel és bivaly, azonnal fogós, együttüvöltős refrénjével – oké, ez is elég erősen Disturbed-ízű, de a mélyén ott rejlenek az All That Remains gyökerei, szóval megveszi az ember. A River Cityben pedig ugyan pengeélen egyensúlyoznak a zúzda és a giccs határán, viszont valami különleges bűvészmutatvánnyal itt is sikerült elkapniuk az egyensúlyt a metalcore meg a késői Goo Goo Dollst idéző, ködös alter-arénapop között, ráadásul a dallamok is nagyon erősek. Itt hallatszik, hogy bőven rejlik kakaó a csapatban. Az Oli Herbert remek szólójával megkoronázott, durva-de-dallamos Open Grave-et és a hasonló megközelítésű Trust And Believe-et is a jól elcsípett szerzemények közé sorolom. Ezek mellett pedig akadnak semmilyen, középszerű mellélövések is: a szintén keményen Disturbed-szerű Madness, a nagyívű, de semmitmondó Nothing I Can Do vagy a tempós, de borzalmasan elcsépelt, gyenge melodikus kórussal előrukkoló Halo, netán a saját dalok sorát záró Never Sorry mind ilyenek, bár utóbbin a refrén azért ment valamit. Garth Brooks The Thunder Rollsa meg a legnyíltabb kísérlet arra, hogy játsszák őket az amcsi rádiók, csak sajnos annyira markáns az eredeti, hogy teljes átgyúrás nélkül nem nagyon lehet értelmesen átdolgozni. Mondanom sem kell, érdemben nem is mertek hozzányúlni, csak beletettek némi karcosságot, aztán szevasz... Tipikusan az efféle feldolgozásoknak nincs a világon semmi értelme, bár a dal alapból persze nagyon jó, Labonte is szépen énekli, szóval azért tönkretenni sem sikerült.

Professzionális hangzású (Howard Benson...), zeneileg minden ízében kidolgozott, dúsan hangszerelt album a Madness, amelynek dalonként megvannak a maga pillanatai, viszont egységében nézve, nagylemezként hallgatva szétesik, és nincs igazi vezérfonala, koncepciója. Kár, mert az All That Remains amúgy jó zenekar, csak el kellene végre dönteniük, hogy mit akarnak csinálni. Szerintem az lenne a legjobb, ha megmaradnának All That Remainsnek, és nem próbálnának közben emellett még Nickelback, Disturbed és Five Finger Death Punch is lenni, ez ugyanis hallhatóan nem megy nekik.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.