Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ötödször is Sportalshow

Két hét múlva, július 18-án startol az ötödik Sportalshow, ahová ismét sikerült néhány exkluzív fellépőt is elcsábítania a szervezőknek. A különleges helyszínen megrendezendő fesztivál idén is három napon át várja a koncertlátogatókat.

0705sportalshow

A hirtelen ötletből létrejött fesztivált idén már ötödik alkalommal rendezik meg, és ennek kapcsán némi fejlesztés is történt az infrastruktúrában, amiről a programszervező, Szénégető Richárd, vagyis Ric$ így nyilatkozott: „Már a második fesztivál óta tervezgettünk bizonyos változtatásokat, csak jó magyar szokás szerint mindig elodáztuk őket valamilyen indokkal. Az egyik ilyen volt a két színpad, ami idén végre realitássá vált! Nagyon fontos azonban, hogy ezek felváltva és nem egyidejűleg szólnak majd. A Sportalshow továbbra is egy olyan létszámú fesztivál, amelynek programkínálata nem is indokolná, hogy egyszerre szóljon mindkét koncerthelyszín. A nagyszínpad idén újfent Németh Fritz László nevét kapta meg, a kisebbik színpadot pedig az idén 70 éves Schuster Lórántról neveztük el, egyfajta tiszteletadásként Lóri felé. A két színpad adta lehetőségeket pedig úgy igyekszünk kihasználni, hogy szünetmentes"legyen a zene, ne kelljen az átszerelési időben pihennie a közönségnek! A helyszín továbbra is a megboldogult Fesztergom helyszíne, a nagyszínpad hátterébe" a csodálatos esztergomi Bazilikával! Szeretni fogjátok, mint mindig!"

A korábbi években tematikusabb napokkal próbálkoztak a szervezők, ám a közönség jobban szereti, ha kicsit szélesebb a merítés, egy műfajspecifikusnak mondható nap így is maradt, amiről Turai Zsolt, alias Bozsó, a fesztivál tulajdonosa azt mondta: „A hardcore nagy szerelem az egész stábnak, az első három fesztiválon volt szinte csak ilyen műfajjal operáló napunk, de tavaly úgy alakult, hogy nem csináltunk ilyet. Meg is kaptuk érte a magunkét, így idén nem követtük el azt a hibát, hogy kihagyjuk a hardcore/metal napot! A fesztivál többi részében viszont kis túlzással minden műfaj képviselteti magát, szóval gyertek csak, kár lenne otthon maradni, úgyis jól fogsz szórakozni!"

Az idei fesztivál időtartama alatt ismét lesz lehetőség a város területén rengeteg helyen kedvezményes kikapcsolódásra, programokra, hogy a zenei tartalom mellett egyéb szórakozás és városnézés is beleférjen. Emellett pedig a fesztivál területéhez közel ott a Duna-part, ami szintén várja a csobbanni vágyókat.

A fesztivál programjának napi bontása:

Csütörtök
Schuster Lóránt Kisszínpad
18:00-18:40 Dirty Dawn
19:00-19:40 Omega Diatribe
20:00-20:40 Magma Rise
21:00-21:50 Don Gatto
22:10-23:00 Watch My Dying
23:15-23:50 Beerzebub

Péntek
Németh László „Fritz" Nagyszínpad
17:00-18:00 TooFar
19:00-20:00 Mátyás Attila Band
21:00-22:15 Alvin és a Mókusok
23:00-00:15 Fish!
Schuster Lóránt Kisszínpad
18:15-19:00 Low Relief (FRA)
20:00-20:45 Wackor
22:30-23:00 Lightchaser
00:15-01:30 Bud Spencer-Terence Hill Emlékzenekar

Szombat
Németh László „Fritz" Nagyszínpad
17:30-18:15 No Exit (aus Berlin) (DE)
19:30-21:00 Ismerős Arcok
22:00-00:00 P. Mobil
Schuster Lóránt Kisszínpad
16:00-16:30 KerecseN (SK)
16:50-17:30 Autoharps
18:30-19:30 Ordog
21:00-22:00 Tűzkerék xT
00:00-01:40 Aurora

Részletek itt.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.