Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

I. Országos H.P. Lovecraft Találkozó Budapesten

Október 19-én, szombaton rendezik meg az I. Országos H. P. Lovecraft Találkozót Budapesten, a Három Holló Kávéházban, a Magyar H. P. Lovecaft Társaság szervezésében.

0921lovecraft

Közel egy évnyi előkészítés és szervezés eredményeként, hat darab szakmai előadásból, kettő darab kulturális műsorból és egy izgalmas nyereményjátékból – HPL ToTó – áll a programlista: a szervezők előzetes felmérése során több mint százan jelezték, hogy részt vesznek a találkozón. „2015-ben a magyarországi Lovecraft közösség fejlődésnek indult, két év alatt elértük azt a szintet, hogy szükségessé vált egy kulturális egyesület megalapítása, amely munkájával a közösséget támogatja, a közösség érdekeit képviseli. Mindig is alapelvünk volt, hogy nyitottak vagyunk az új ötletekre, javaslatokra, és figyelembe vesszük a közösség kéréseit. Rövid időn belül egyértelművé vált, hogy az egyik legfontosabb feladatunk egy országos találkozó megszervezése lesz. Mindenkit sok szeretettel várunk a rendezvényre. Természetesen nem csak azokat, akik már az elejétől fogva közösségünk tagjai, és behatóan ismerik H. P. Lovecraft munkásságát, hanem azokat is, akik még csak most kezdtek el ismerkedni a kozmikus rettenet irodalmával."

Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#2 Narkau 2019-10-21 15:57
Érdekes volt. Igaz a Lovecraft tananyagba velő felvétele kapcsán meg sem emltődőtt az angol oktatás, édes az ideneegenvyelv, de oké. A kannibalizmussa l foglalkozó novellában fel sem tűnt (Darren Shan a kígyók városa 160 170 körül) lévő undfort utalása a kerete özvegyre. … Na mmind43gs voltak hiányosságok a szűk multivezuum állása kapcsán, temaztiokzilag elemek4et, inkább okoskodás volt z egész, mintsem vlsmim érdemleges. Téma: Lovecrtaft irodalmi tananyagba való inspratáliháció sága. Bq meg van magyar irodalom meg raj, psziché,. jogi esetben egy kép iskolában _ amúgy meg kinőttek belőle. Egedül a a szátógés előadás jött be, remélem éelérem a fejlesztőt és tudok vele. saját művem horizontja kapcsán beszélni.
Idézet
 
 
#1 Thasaidon 2019-09-21 20:54
Mekkora jó arcok vagytok, köszi, hogy lehoztátok! ^_^
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.