Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Erdélyi turnén a Bloody Roots

1127brÖtállomásos erdélyi turnéra indul a Bloody Roots. Az apropót Schmiedl Tamás ötvenedik születésnapja jelenti, amit nemrég a Moby Dick is megünnepelt egy igen sikeres bulival Budapesten.

December 6-án, a kolozsvári Flying Circus Pubban kezdi a Bloody Roots két hétvégét érintő, ötállomásos erdélyi turnéját, majd másnap Marosvásárhelyen, a Jazz and Blues Clubban lépnek fel. A következő hétvégén Temesvár, Arad és Nagyvárad következik.

„Óriási dolognak tartom, hogy sikerült ezt a turnét összehozni, és ismét találkozhatunk az erdélyi rajongókkal és ismerősökkel”, mondja Smici. „Korábban többször is jártunk Erdélyben, fergeteges hangulatú bulik voltak, reméljük, most sem lesz ez másként! Szeretettel várunk minden rock-, Bloody Roots- és Moby Dick-rajongót a koncertekre Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Temesvárra, Aradra és Nagyváradra!" A Bloody Roots különleges programot játszik a születésnap jegyében: a saját dalok mellett olyan klasszikus Moby Dick-dalok is elhangzanak majd, amelyeket eddig még nem hallhatott tőlük a közönség. A turné másik állandó zenekara a Masterpiece Tribute to Metallica lesz, akik természetesen a legnagyobb Metallica-dalokat játsszák majd.

A koncerteken a SMICI 50 póló mellett Bloody Roots és Moby Dick CD, DVD és pólók, pulcsik is megvásárolhatók lesznek, és természetesen lehet majd venni a Moby Dick legújabb lemezéből, a Földi pokolból, illetve az ahhoz tartozó pólóból is.

 

Hozzászólások 

 
#1 ddrum777 2014-11-27 18:19
szánalmas ez videó, ahol a 16 éves kiscsákók lökdösődnek, és le se szarják ki és mit penget nekik...
lehettek volna ennél igényesebbek magukkal szemben, hogy ezt nem vágják be, bár többre nem fogják vinni
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.