Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Első önálló magyarországi koncertjét adja júniusban az Atreyu az A38-on

Októberben jelent meg az Atreyu legutóbbi lemeze, az In Our Wake. A zenekar a turné keretében Magyarországon is fellép június 6-án.

0907atreyu

Ősszel jelentette meg visszatérése utáni második nagylemezét az Atreyu. Az In Our Wake három évvel követte a sorban a legutóbbi Long Live-et, és ismét eddigi legslágeresebb lemezük, a 2007-es Lead Sails Paper Anchor producerével, John Feldmannal készítették. „Úgy érzem, ez lesz az a lemez, amely később beugrik majd az embereknek a zenekarról", mondta az anyagról Brandon Saller dobos. „Azért mondom ezt, mert itt hallhatók az Atreyu legjobb dolgai. Valami olyasmit folytatunk, amit nagyon régen kezdtünk el. Számomra ez a zenekar jelent mindent. Hihetetlen mélységeket és magasságokat jártunk meg. Volt, hogy imádtuk egymást, és előfordult, hogy meg akartuk ölni egymást. És valahogy, húsz évvel később ez az egész egy új szintre jutott. Érzem, hogy élünk, és az Atreyu sosem égett nagyobb tűzzel, mint most."

A zenekar júniusban Magyarországon is bemutatja a lemezt: június 6-án Budapesten, az A38 Hajón koncerteznek. Részletek itt.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.