Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Billy Idol, Kaiser Franz Josef - Budapest, 2018. július 2.

billy_idol_k2018_01Sokadszorra írjuk le, de ember legyen a talpán, aki képes naprakészen követni az idei tavaszi-nyári koncertfelhozatalt, én is most úgy időzítettem idei első szabadságomat, hogy ezen a héten talán lesz időm egy kicsit foglalkozni az elmúlt sok hétben feltornyozott elmaradásaimmal. Egyelőre ez dőre ábránd az időközben beesett programok, újabb koncertek miatt, de majd a következő szabadság alkalmával úgy két hét múlva esetleg faragok a restanciákból. Billy Idol viszont nem várhat, annak ellenére, hogy rendesen megvárakoztatott minket, hiszen nyolc éve lépett fel utoljára a VOLT-on, tizenkét (!!!) éve pedig a fővárosban, ami irgalmatlan hosszú idő minden szempontból. Nem is értem, hogy kerülték el egymást a koncertszervezők és a zenekari menedzsment, és ilyen hosszú kihagyás után megtippelni sem mertem előzetesen, hogy 2018-ban mennyien kíváncsiak az örökifjú szőkített punkpoprockerre. Végül jóval a koncert előtt már teltházas lett a rendezvény, ami – ha minden igaz – 11.500 főt jelent a Parkban, és bizony heringezés volt mindenhol, még a teraszokon is.

időpont:
2018. július 2.
helyszín:
Budapest, Budapest Park
Neked hogy tetszett?
( 11 Szavazat )

Egy fiatal osztrák csapat, a Kaiser Franz Josef melegítette be a publikumot, akik nem az internet megszállotjai, túl sok infó nincs is róluk azon kívül, hogy 2010-ben alakultak, aztán egy EP és két lemez után megcsípték ezt a turnét. Hárman vannak (Sham, Tom és Pete – azaz gitár/ének, dob és basszusgitár), és elégedjünk meg ennyivel. Előzetesen lecsekkoltam őket, hogy mire számítsak, és ugyan kellemesnek bizonyult a zene, de élőben kimondottan megleptek. Az osztrákság ugye eleve „felmatricázza" az adott zenekart az unalmasság, középszerűség, halvérűség szinonimáival, Falcón kívül tényleg nem adtak hozzá sokat a nemzetközi könnyűzenéhez, az meg már rég volt. Baloldalt a ránézésre 18 évesnek tűnő énekes srác (persze huszonpár lehet, ha nyolc éve gyűrik már az ipart) olyan szépen kieresztette a hangját, hogy csak a Led Zeppelin-feldolgozásnál (Whole Lotta Love) esett le úgy igazán szerintem mindenkinek, hogy ezek a gyerekek jók. Kicsit fura volt a színpadkép a kétoldalra tolt hangszeresekkel, középen meg a dobbal, de a basszusgitáros srác végigmozogta az egész koncertet, és igyekeztek hangulatossá tenni a tűző nap ellenére a rájuk mért időt. A '70-es évekből merített zenéjük egy klubban érvényesülhetne igazán, és ha a Wolfmother világával tisztában vagy, tehetsz egy próbát velük is, tényleg ügyesek.

kaiser_franz_josef_k2018_01

Egyes szimbiózisban élő előadók egymás nélkül nem váltak volna azzá, akik. Ilyen például Billy Idol és Steve Stevens. Mindezek mellé Billy Idol maga a '80-as évek, ezen nincs mit szépíteni, de emellett ő az is, aki szégyenkezés nélkül mutogathatta a felsőtestét ötven éves kora felett – illetve még teszi is, de erről kicsit később. Nagyon vártam a koncertet, hiszen 2005-ben láttam (először és utoljára) az énekest, pedig a Dancing With Myself az első dalok egyike volt, amit rádióból felvettem magnóra (on air, akkoriban hogy másképp), azt, hogy ki az előadó és hogy néz ki, nagyon-nagyon sok évvel később tudtam csak meg – akkor meg már volt Rebel Yell és Shock To The System. Aztán hirtelen most ott találtam magam a Budapest Park színpada előtt, és szinte centikről nézhettem őket odafent. És akkor most kezdem a negatív dolgokkal, ami mellett így két nappal később is nehezen tudok napirendre térni.

billy_idol_k2018_02

Tény, hogy Billy Idol 62 éves, tényleg elképesztően jó formában volt fizikailag mindig, és bizony kisebbfajta sokkot okozott, hogy megtapadt némi úszógumi deréktájt (a bálványokat nem lenne szabad ledönteni ugye...), na de hát mégiscsak elmúlt hatvan, lépjünk ezen túl. Ám sajnos a saját korával megbékélni képtelen embereket utoléri a botox, Billy Idol meg valamért azt gondolta, fiatalabb arccal szeretne élni, pedig hát pont ő volt, az, aki baromi jól öregedett, csak hát abban a miliőben, ahol él, teljesen elveszítik az emberek a realitásérzéküket, és úgy döntött, hogy simább (?) arccal szebb lesz az élet. Sajnos ennek az lett az eredménye, hogy Billy Idol helyett kaptunk egy Billy Idolra hasonlító, torz gumiálarcos valakit, aki képtelen hozni AZT a jellegzetes grimaszt (amit lehet ugyan gyakorolni, de utánozni nem), a mosolygás is nehezen ment, meg úgy egészében nem stimmelt semmi a fejével. Kár, nagy kár, tényleg. (Steve Stevenst például láthatóan kevésbé érdekli mindez, hiszen elhízott, csúnya, feltúrt hajú Elvis-imitátorrá vált, csak épp gitárral.) Mivel előzetesen lecsekkoltam, tisztában voltam vele, hogy mi maradt meg a legendás hangból, és bizony sok helyen nem sok. Ezért ANNYIRA nem is lepett meg például, hogy az első daloknál alig-alig jött ki hang(erő) Idol torkán, és ami igen, az sem volt igazán a helyén. Később helyrebillent valahogy az egész, meg persze sok pihenőt kapott a hangszeres szekció szólói közben, amikor regenerálódhatott. A feeling azért persze így is elvitte az egészet, tehát erre is azt mondom, hogy jótékonyan feledjük el mindezt.

billy_idol_k2018_03

Egyébként meg hogy lehet olyan bombákkal kezdeni, mint a már említett Shock To The System és Dancing With Myself? Pofátlanság, de működött. Tizenöt számot kaptunk, sajnos máshol volt Cradle Of Love, nálunk nem, de a standard futó dalok között elhangzott a The Doorstól az L.A. Woman (Budapest Womanként persze), az „újabb" korszakból például a Scream és a Can't Break Me Down, de a lírai John Wayne-re például már nem is emlékeztem, és most úgy érzem, újra kell hallgatnom a diszkográfiát elég gyorsan, hátha újra felfedezek pár gyöngyszemet. A dalok között jó párszor nyílt alkalmunk Steve Stevens gitárjátékában is gyönyörködni, a csávó tényleg zseni, és ha esetleg nem lenne meg, ő szerepelt Michael Jackson Dirty Diana klipjében is, meg a Top Gun Anthem is az ő nevéhez fűződik (utóbbi el is hangzott a koncerten), továbbá Vince Neil Exposed lemezén is játszott (zseni lemez, nézzetek utána) és még sorolhatnám. Emellett néhány szólólemeze is megjelent, a szintén Pazar Flamenco A Go-Gót az este folyamán is megidézte pár perc vérpezsdítő flamenco-játékkal. Már csak miatta is érdemes volt eljönni a koncertre, és bizony erősen felvetődött bennem a gondolat, hogy ez igazából Steve Stevens és kísérőzenekarának koncertje (vendég: Billy Idol). Persze nyilván megvolt ennek az oka: Idol nem bírja már úgy, mint tíz éve, részemről örülök, hogy EGYÁLTALÁN még koncerteznek.

billy_idol_k2018_04

Ne feledjük a precíz kísérőzenészeket sem: a doboknál Brian Tichy helyett Erik Eldenius ült, a billentyűket Paul Trudeau kezelte, basszusgitáron már jó régóta Stephen McGrath játszik, ritmusgitáron pedig szokás szerint Billy Morrison segítette az összjátékot. Szuvenírekkel is bőségesen megszórtak: dedikált dobbőröket, pengetőket dobáltak ki marékszám, és pár dobverőt is elkaptak a szerencsések elöl. A koncert végére természetesen itt is újra (a vasárnapihoz hasonló, mégis kicsit más) népünnepély kerekedett: a Rebel Yell majd a két ráadás, a kellemesen elnyújtott White Wedding és a Mony Mony méltóképpen zárta az estét, a főhős meg a kedvünkért félmeztelenre is vetkőzött (show-elem ugye). Mint mondtam, botox nélkül perfektebb lett volna az élmény, de így sem panaszkodhat senki, mert azért Billy Idolból csak egy van, és baromi jó lenne két-három éven belül újra látni őket, mielőtt végképp színpadképtelenek lesznek.

billy_idol_k2018_05

 

Hozzászólások 

 
+1 #14 Starlight Express 2018-07-06 17:59
Ízlések és pofonok. :) Nekem az se tetszett. Ha már említve van a cikkben, az Exposedet sokkal jobban szeretem a Motley Crüe albumnál. Bár a Dr. Feelgood még annál is jobb. Stevens bármihez nyúl, mindig ugyanolyan zseniális az eredmény.
Idézet
 
 
#13 Ric$ 2018-07-06 11:44
Idézet - Starlight Express:
@Ric$
Nekem a Cyberpunk meg az utána lévő kicsit sem tetszik, a pár évvel ezelőtti viszont az aranykort idézi.


Hát, a Devil's Playground pedig abszolút megidézi az aranykort, tele slágerekkel. Talán egy árnyalatnyival még jobb is, mint az utolsó. (Ami egyébként több dalban is hajaz a Cyberpunkra szerintem. :) ) De ugyebár ízlések és pofonok...
Idézet
 
 
+1 #12 Venomádi 2018-07-06 11:37
Engem egy kurva fontos dolog érdekel: ez a szakállas koponya a Jóskáéknak, vagy Phil Campbellnek volt először?
Idézet
 
 
-1 #11 Starlight Express 2018-07-06 10:05
@Ric$
Nekem a Cyberpunk meg az utána lévő kicsit sem tetszik, a pár évvel ezelőtti viszont az aranykort idézi.
Idézet
 
 
+3 #10 dzsud 2018-07-05 23:16
Jól szórakoztam, megtiszteltetés volt látni. A Budapest Park azonban bekaphatná a brét, ennél a mobilom hangosabb volt. Azért az nem állapot, hogy a keverőpult előtt 5-6 sorral még simán lehet beszélgetni a koncert alatt. A buli lement, benyomták a Poisont, az meg üvöltött, az akkor már távozó közönség be is gerjedt...a koncerten is segített volna még egy pár decibel.
Idézet
 
 
+1 #9 Valentin Szilvia 2018-07-05 21:32
Idézet - rózsi:
Nem 13, hanem 12 évvel ezelőtt volt a szintén szenzációs, szintén teltházas Pe-Csa koncert.
Igen, aki figyelemmel kíséri Billy-t a világhálón, az tudhatta (volna), hogy a koncert előtt 4-5 nappal lebetegedett, egy olasz koncert el is maradt.....
Nos, ez nálunk csak az első 2-3 dalban volt érzékelhető, kissé kedvetlennek, már-már erőtlennek tűnt, de a közönség üdvrivalgása felrázta és onnantól kezdve jól hozta le a bulit.
A Budapest Woman is kedves gesztus volt, jöttek tőle a megszokott vigyorok, grimaszok, pózok.
Sokan panaszkodtak a Bp Parkra, hogy hátul gyenge volt a hangosítás, nálunk a kb. 8-10. sor környékén jól szólt.
Szerintem Billy nincs műtve, sem botoxolva (ellenben Steve S. kezeltethetett rendesen a nőjével együtt, no és persze hízott is egy kicsit.:))
www.youtube.com/watch?v=fefk2ermhpg

Szerintem profik voltak, de én is vártam volna még az újak közül a Save Me Now-t és a Postcards from the Past-t.
Ennyi hiányérzetem volt mindösszesen; ...de a szólók is a helyükön voltak, abszolút nem volt töltelék-hatásuk, egyszer sem lehetett azt érezni, hogy leült a hangulat.
Remélem, hamarosan visszatér!


Jogos, tényleg 12 éve volt. Köszi!
A botoxot pedig hidd el. ;)
Idézet
 
 
+4 #8 rózsi 2018-07-05 20:54
Nem 13, hanem 12 évvel ezelőtt volt a szintén szenzációs, szintén teltházas Pe-Csa koncert.
Igen, aki figyelemmel kíséri Billy-t a világhálón, az tudhatta (volna), hogy a koncert előtt 4-5 nappal lebetegedett, egy olasz koncert el is maradt.....
Nos, ez nálunk csak az első 2-3 dalban volt érzékelhető, kissé kedvetlennek, már-már erőtlennek tűnt, de a közönség üdvrivalgása felrázta és onnantól kezdve jól hozta le a bulit.
A Budapest Woman is kedves gesztus volt, jöttek tőle a megszokott vigyorok, grimaszok, pózok.
Sokan panaszkodtak a Bp Parkra, hogy hátul gyenge volt a hangosítás, nálunk a kb. 8-10. sor környékén jól szólt.
Szerintem Billy nincs műtve, sem botoxolva (ellenben Steve S. kezeltethetett rendesen a nőjével együtt, no és persze hízott is egy kicsit.:))
www.youtube.com/watch?v=fefk2ermhpg

Szerintem profik voltak, de én is vártam volna még az újak közül a Save Me Now-t és a Postcards from the Past-t.
Ennyi hiányérzetem volt mindösszesen; ...de a szólók is a helyükön voltak, abszolút nem volt töltelék-hatásuk, egyszer sem lehetett azt érezni, hogy leült a hangulat.
Remélem, hamarosan visszatér!
Idézet
 
 
+1 #7 Boszi 2018-07-05 17:51
Dobverőket is dobáltak mellettem is fogott valaki egyet az első sorban :)

És igen örüljünk neki hogy nálunk legalább volt koncert a 28-i Padova-i koncertet törölték a betegsége miatt :(

Idézet - Trebron79:
Tobb ismertetoben is az volt, hogy a John Wayne csak a selisten volt rajta, de nem jatszottak. Valaki tegyen igazsagot. Amugy szerintem nem dedikalt dobboroket, hanem papirtanyerokat dobaltak, legalabbis maskor azt szoktak.
Idézet
 
 
+2 #6 Trebron79 2018-07-05 16:34
Tobb ismertetoben is az volt, hogy a John Wayne csak a selisten volt rajta, de nem jatszottak. Valaki tegyen igazsagot. Amugy szerintem nem dedikalt dobboroket, hanem papirtanyerokat dobaltak, legalabbis maskor azt szoktak.
Idézet
 
 
-3 #5 bogar 2018-07-05 11:25
Most már legalább tudom, hogy miért volt rossz. Mert szerintem az volt. Többször fontolgattam a hazaindulást. A koncert legjobbja számomra a hátul kapható rántott sajtos burger volt.
Idézet
 
 
+2 #4 Ric$ 2018-07-05 10:44
Idézet - Starlight Express:
Nagyon jó lett volna elmenni. Steve Stevenst már Vince Neil albumán is nagyon bírtam, nagyon egyedi módon gitározik, ami igazán különleges mostanában, amikor mindenki Slash vagy Hammet játékát próbálja utánozni. Sebastian Bach legutóbbi albumán is lenyűgöző. Kicsit furcsa, hogy a Cyberpunkról is előkerült egy dal. A legutóbbi albumról viszont lehetett volna több is, mert azzal mászott ki zeneileg egy elég mély gödörből.


Milyen gödörre gondolsz? :D
Idézet
 
 
#3 Starlight Express 2018-07-05 09:49
Nagyon jó lett volna elmenni. Steve Stevenst már Vince Neil albumán is nagyon bírtam, nagyon egyedi módon gitározik, ami igazán különleges mostanában, amikor mindenki Slash vagy Hammet játékát próbálja utánozni. Sebastian Bach legutóbbi albumán is lenyűgöző. Kicsit furcsa, hogy a Cyberpunkról is előkerült egy dal. A legutóbbi albumról viszont lehetett volna több is, mert azzal mászott ki zeneileg egy elég mély gödörből.
Idézet
 
 
+4 #2 Valentin Szilvia 2018-07-05 08:25
Idézet - Ric$:
Nagyon jó lett a beszámoló Szilvi! :) (Kb az enyémben is ezeket írtam, leszámítva a botoxot, hehe.)
A hangról annyit, hogy nagyon beszopta Billy ezt a turnét, ha követed instán, láthattad:
https://www.instagram.com/p/BkgpDYgAHk9/?taken-by=billyidol

Nem mentegetni akarom, mert tényleg nem a régi már, csak ez biztos közrejátszott. Remélem legközelebb jobb formában lesz! (És többet játszanak a Cyberpunk/Devil's Playground/Kings & Queens... mesterhármasról !)


Aww. Augmentin, az egy lórúgás... Akkor ezért volt gyengébb a hangja, meg több a hangszeres szóló. Így meg respekt, hogy képes volt félmeztelenül ugrálni vén fejjel. :D
Idézet
 
 
#1 Ric$ 2018-07-05 07:26
Nagyon jó lett a beszámoló Szilvi! :) (Kb az enyémben is ezeket írtam, leszámítva a botoxot, hehe.)
A hangról annyit, hogy nagyon beszopta Billy ezt a turnét, ha követed instán, láthattad:
https://www.instagram.com/p/BkgpDYgAHk9/?taken-by=billyidol

Nem mentegetni akarom, mert tényleg nem a régi már, csak ez biztos közrejátszott. Remélem legközelebb jobb formában lesz! (És többet játszanak a Cyberpunk/Devil's Playground/Kings & Queens... mesterhármasról !)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.