Shock!

december 11.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Megadeth: So Far, So Good... So What!

Nem tudom, illik-e egy huszonöt éves lemez kapcsán személyes élményekkel kezdeni, de talán a So Far, So Good... So What! korosztályában is van jó pár rajongó, akinek hozzám hasonlóan meghatározó volt ez az album. Habár a Rust In Peace-t szokás emlegetni ama fejezetként, amely a siker új szintjeire juttatta el a a Megadeth-t, mégis a So Far kapcsán mondhatjuk, hogy véglegesen beágyazta a csapatot a legnépszerűbb előadók közé. Bár a leírások és korabeli interjúk alapján elmondható, hogy ez a lemez sem volt egyszerű szülés, hiszen a zenekar motorjai, a két Dave elég rendesen kavargatta a személyzetet. Részben szakmai viták terhelték a stúdiózást – Paul Lani producer módszereivel nem voltak kibékülve - , részben Dave Mustaine kirohanásai hátráltatták a munkafolyamatot, e perpatvarokat pedig jórészt a különféle élvezeti szerek hajtották.

megjelenés:
1988. január 19.
kiadó:
Combat / Capitol
producer: Dave Mustaine & Paul Lani

zenészek:
Dave Mustaine - ének, gitár
David Ellefson - basszusgitár
Jeff Young - gitár
Chuck Behler - dobok

játékidő: 34:42

1. Into The Lungs Of Hell
2. Set The World Afire
3. Anarchy In The UK
4. Mary Jane
5. 502
6. In My Darkest Hour
7. Liar
8. Hook In Mouth

Szerinted hány pont?
( 97 Szavazat )

1988-ban a hajmetal/AOR/glam vonal volt erősen jelen a népszerű médiában, ennek az áramlatnak pedig a keményebb zenét játszó zenekarok is nyertesei voltak. A thrash (vagy mi?) irányzatot meghatározó legkedveltebb négy formáció a Metallica, az Anthrax, a Slayer és a Megadeth voltak, ők törtek utat addig ismeretlen energiák számára. Örök vita tárgya, ám nagyon is reális teória adott beszédtémát ekkoriban a rockerek számára abban a tekintetben, hogy a messze legnépszerűbb Metallica stílusát a korai időkben Dave Mustaine ritmusjátéka, szólói, illetve a sajátos riffelési felfogása határozta meg. Akár így volt, akár nem, a Megadeth sorban harmadikként, az 1985-ös Killing Is My Business... And Business Is Good! és az 1986-os Peace Sells... But Who's Buying? után érkezett So Far, So Good... So What! elejétől végéig nagyon masszívan képviselte ezt a stílust.

Ekkoriban elvétve előfordult, hogy instrumentális dal kapjon helyet egy albumon – a Metallica élt is ezzel hagyományosan –, de lemeznyitóként egyáltalán nem volt szokás szerepeltetni ilyesmit, ám a Megadeth megtette az Into The Lungs Of Hell című szerzeménnyel. Azt hiszem, ennél bombasztikusabb bevezetőt nem is lehetne kreálni egy olyan folytatáshoz, mint a Set The World Afire. Erre a lemezre végérvényesen tökélyre fejlődött a vöröshajú főnök sajátos, szaggatott riffelése. A dal verzéi alatt is hallható ritmusozás különleges hangulatot teremt: ez az, amitől ma is azt mondhatjuk, hogy ez a Megadeth, ez az, amit legfeljebb csak utánozni lehet. Maga Mustaine is elmondta már több alkalommal, hogy az ő megközelítése elszakad a hagyományos mintáktól, és eleinte teljesen ötletszerűen kezdi el tologatni a kezét, mikor riffeket gyárt, de ezt ne anarchikus értelemben vegyük: így születnek olyan alapművek, amelyek aztán tíz-húsz éven keresztül szerves részét képezik a csapat koncertműsorának. Dave egója ekkoriban nem nagyon engedte kibontakozni a mellette – jobban mondva mögötte – pengető másik gitárost, így aztán többnyire az ő szólói feszítenek ezekben a dalokban. Az első két albumon játszó Chris Poland helyére érkezett Jeff Young általában véve is kevesebb teret kapott. Míg Mustaine többnyire blues skálákból rakosgatta össze szólóit, illetve némi tappinggel színesítette játékát, addig Young belevitt egyfajta modernebbnek, tekerősebbnek mondható stílust, így kellően megkülönböztethető volt a két megközelítési mód.

Visszatérve a Megadeth stílusához, elmondható, hogy bár a nagysikerű számaik között is akadt egyszerűbb felépítésű szerzemény – példának okáért a Peace Sells –, többnyire ragaszkodtak a váltakozó ritmusozású alapokhoz, az összetett dalszerkezetekhez. A lemez legnagyobb sikerű dala a Cliff Burton emlékére írt In My Darkest Hour lett, amely immáron negyedszázada kihagyhatatlan minden fellépésükről. Az évek során bevált minimálkoreográfia született hozzá – gitár kizengetve hagyva, Dave ujjaival mászik fel a karján a „my flesh still crawls as I breathe your name" sorok alatt –, a közönség pedig Dave helyett is énekli-szavalja a klasszikussá vált sorokat.

A Megadeth mindig is aktívan véleményezte a politikai helyzetet, így a So Far, So Good...-on is találhatunk odamondós témát, amely egyfajta himnuszként is szolgált nagyon sokáig. A '80-as években tevékenykedett ugyanis egy P.M.R.C. (Parents Music Recource Center) nevű szervezet, ahogy akkoriban emlegették, egy „unatkozó amerikai politikusfeleségek" által alapított intézmény, amely célul tűzte ki, hogy a gyerekek erőszakmentes és túlzott szexuális tartalomtól mentes zenéket érhessenek csak el, ennek mentén pedig támadást indítottak főként a heavy metal műfaj képviselői ellen. A Hook In Mouth dühödt sorai e szervezet ellenében születtek, de tágabb értelemben véve bármikor elővehetők, ha cenzúrába ütközünk. „Rewrite every story, every poem that ever was...", mind a mai napig aktuális, ha a mindenkori hatalom túlzott befolyással szeretne élni a kultúra terén. Az album zárásaként tökéletes, hatásában valóságos adrenalinlöket, amint Mustaine beleordítja a mikrofonba, hogy „I'm not a fish, I'm a man... hook in mouth!". Erős kép, ahogy szokták mondani.

Mustaine egyik mániája, hogy bírja a gyors autókat, a száguldozást. Ezt a szenvedélyét egy eléggé felejthető dalban, a 502-ban énekelte meg. Ez az egyetlen töltelék a So Faron, de lehet, hogy ezzel a véleményemmel egyedül vagyok - mindenesetre a nyolc tétel közül ebbe szorult a legkevesebb dallam. Érdekes, hogy a lemezen elejétől a végéig nagyon kevés az igazi refrén, amely többször is ismétlődne az adott számban. Épp a már említett Hook In Mouth a kivétel. A Liarnél is a verzében, illetve a markáns, nyakatekert riffekben rejlik a fő erő. A lemez legnagyobb slágere egyébként a Sex Pistols Anarchy In The UK-jának feldolgozása volt, amivel a brit Top 40-be is bekerültek, és hosszú időn át ezzel a számmal zárták a koncerteket. Érdekesség, hogy a lemezverzión hallható egy nyúlfarknyi szólócska Steve Jones, a Pistols egykori gitárosának keze alól, illetve a korongon az eredetihez képest kis változtatás van a szövegben, mert Dave –saját bevallása szerint – félrehallotta az eredetit.

Említettem korábban, hogy a zenekar felállása nem volt épp stabilnak mondható ebben az időszakban (sem). Ha a zenei teljesítményt vesszük alapul, megállapítható, hogy Chuck Behler dobolása sem kortársaival összehasonlítva, sem abszolút értelemben véve nem volt kiemelkedő, mondhatni nem ütötte meg a Megadethben jellemző színvonalat. Elődje, Gar Samuelson jazzes kiállásaihoz képest pedig egyenesen fapados módon ütötte a bőröket. Ha hozzávesszük, hogy Dave-ék zaklatott életvitele nem tűrt semmilyen egyéni kezdeményezést a banda életében, nem is csoda, ha a felvételt követő turné után gyorsan ki is csapták Behlert. Young is csak epizodista lehetett a Megadeth-nél a már említett problémák miatt, de ha csak a zenei képességeket nézzük, akkor is elmondható: túl sok kreativitást ő sem tudott kibontakoztatni.

A So Far, So Good... So What! előrevetítette a zenekar későbbi még nagyobb sikereit, és bedobta a Megadeth-t a heavy metal legsikeresebb bandái közé. A legmeghatározóbb piacok, tehát az amerikai és az európai közönség is végérvényesen beemelte a csapatot kedvencei közé. Kijelenthető, hogy az album sem mondanivalójában, sem zenei értelemben nem veszített jelentőségéből: ugyanúgy karcol huszonöt év elteltével is, mint megjelenésekor.

 

Hozzászólások 

 
+8 #13 Venomádi 2013-01-24 13:03
Akkor mégis csak van valaki aki az 502-vel összehaverkodot t :D
Az volt az egyik első dal amit hallottam róla és én megszerettem azonnal, meg persze az egész albumot, nálam már nincs különösebben apelláta, ide bizony egy erős csapat sorakozott fel. Az 502-höz is volt egy személyes sztorim, amiért soha nem tudnám már megutálni ezt a számot, méghozzá az, hogy pár éve naplementében hasítottunk rá talán 130-al :D páratlan volt az élmény.
Idézet
 
 
+13 #12 AntiCimex 2013-01-23 06:28
Meg ma is dobbenetes lemez.Szinte hipnotikus ahogy kezdodik azzal explode-al es Dave elkezdi a tomeny crunch-ot. Az Anarchy In The UK videoklippjet meg a Magyar Televizio is leadta,akarcsak a teljes lemezt, a Heavy Metal Kedveloinek cimu musorban. A lemez cimet a kovetkezokeppen forditottak:
"Eddig Rendben Volnank ...............Kesz!:-)))
Ezen meg ma is rohogok!!!!:-))))
Idézet
 
 
+8 #11 Tibor0908 2013-01-22 19:17
A Set The World Afire számomra minden idők egyik legjobb Megadeth dala, tele tempóváltásokka l és gyilkos riffekkel. Ráadásul az egyik első olyan szám, amit Dave a Metallicából való kirúgása után írt. '84-ben még Burnt Offerings néven nyomták. Klasszikus! Ja igen, és nagy királyság, hogy a fantasztikus hangulatú That One Night koncert dvd-n is hallható.
Idézet
 
 
+4 #10 denpatrik 2013-01-22 01:07
A cikk megint egészen jó lett,habár ismerem már az egész Megedeth históriát.Ami az albumot illeti,nálam simán befér a TOP 5 Megadeth albumok közé,habár eleinte nem szeretttem,de aztán esélyt adtam a daloknak,és bekellett látnom h, ez egy faszányos metal album,kifejező dalokkal,egyedü l az 502 nemjön be róla sehogysem,az Anarchy In The UK-t meg nemtom mért kell itt lehúzni mindenkinek,az egy marhajó dal,az eredeti Sex Pistols verzóját simán agyonveri,csak nézzetek róla a yutubon egy élő felvételt a R.I.P.-es felállás éveiből,eléggé őrületes,nemhiá ba volt annyiszor záródal......
Idézet
 
 
+7 #9 neal and jack and me 2013-01-21 08:23
nekem az 502 simán bejön. az anarchy pocsék, de a liar is elég béna. a többi viszont klasszikus. összességében jó kis lemez ez.
Idézet
 
 
+9 #8 tschaby 2013-01-20 20:38
Lehet, hogy feszülni fogok, de nekem a Hook a kedvenc dalom erről a lemezről. A Peace Sells szerintem összességében jobb volt, de ez is fasza! És ezután jött a zenekar csúcsa!
Idézet
 
 
+9 #7 g 2013-01-19 21:38
Nekem a kedvenc m'deth lemezem.Hangzása is jó volt(akkor).Behler valóban nem a legkreatívabb,d e elmegy.Young játéka(szólói) viszont nagyon tetszik.
Az 502 valóban egy töltelék szám.Nagy kár,hogy Dave ugy gondolta,hogy ezutáni lemezein mindig +1-el növeli a töltelékek számát.Mára eljutottonk oda ,hogy 1 jó+12 sz..
Idézet
 
 
+14 #6 mcdermott 2013-01-19 16:27
Van egyfajta jeges, csontig hatolóan hideg hangulata, hangzása ennek a lemeznek, ami időnként nagyon el tud kapni...
Idézet
 
 
+10 #5 Edward_Richtofen 2013-01-19 11:38
Nálam sosem működött igazán ez a lemez teljes egészében, de érdekes hallgatni, ahogy Dave riffjei az átlag szintjükhöz képest is mennyire elviszik a hátukon a nótákat. Orbitális egó vagy sem, Mustaine óriási dalszerzői tehetséget villantott itt meg, és nekem pont ezért nem feltűnő, hogy Nick Menzához képest mondjuk mennyire alap a dob. Viszont a hangzását se szerettem sose, persze az In My Darkest Hour, Set the World Afire csont nélkül hibátlan dalok.
Idézet
 
 
+11 #4 Chris92 2013-01-19 09:51
A Sex Pistols feldolgozás és az 502 nekem se fekszik, de a maradék hat dal tömény old-school Megadeth esszencia, Set the World on Fire és a Mary Jane különösen odabaszós.
Idézet
 
 
+4 #3 Equinox 2013-01-19 09:47
Idézet - rotten:
Szerintem az első négy lemezük közül ez lett a leggyengébb. Persze ez is egy jó album, de a Killing/Peace/Rust hármas jobb nála. Nekem sosem tetszett az Anarchy feldolgozás, mint ahogy az említett 502 sem, de a Liar sem tartozik a kedvenceim közé. Viszont az In My Darkest Hour simán a legjobb Megadeth dalok közé tartozik.

Van ebben valami, de még így is komoly munka. Épp most hallgattam meg, a cikk hatására, nem kopott meg ez a lemez. Azért kemény h már ez is 25 éves... Mindcrime is lesz a sorozatban (minden idők legjobb lemeze érdemel egy zseniális írást, nem?)
Idézet
 
 
+9 #2 rotten 2013-01-19 09:28
Szerintem az első négy lemezük közül ez lett a leggyengébb. Persze ez is egy jó album, de a Killing/Peace/Rust hármas jobb nála. Nekem sosem tetszett az Anarchy feldolgozás, mint ahogy az említett 502 sem, de a Liar sem tartozik a kedvenceim közé. Viszont az In My Darkest Hour simán a legjobb Megadeth dalok közé tartozik.
Idézet
 
 
+12 #1 Equinox 2013-01-19 08:38
Tényleg gyengébb a zenélés rajta egy fokkal, de a dalok miatt ez is orbitális nálam. Szerintem amúgy a Hook a leggyengébb szám, kiabálós, szétesős, vhogy sose működött igazán. Mary Jane óriási, meg amiket említettél. Én az Into the Lungsot nem is intrónak, hanem teljes rangú instrumentális számnak tartom különben
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.