Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy segítsünk Joey-n, mégsem voltunk képesek hatni rá”

A Sinsaenum legénysége is Joey Jordisont gyászolja. A csapat a 46 évesen, váratlanul elhunyt dobos emlékének szenteli majd a már készülő harmadik nagylemezt.

0917sins

Nyilatkozatban búcsúzik el Joey Jordisontól a Sinsaenum. „Mélyen megrendített bennünket barátunk és testvérünk halála – áll a közleményben. – Magától értetődő, hogy a stílus egyik legnagyobb hatású dobosa volt, teljesen átírta a metáldobolás játékszabályait, és igazi megtiszteltetés volt legalább ennek egy kis részében osztozni vele. Olyasmit tett le az asztalra, amit egyetlen másik zenész sem. Zene iránti szeretete, szenvedélye páratlan volt ebben az elfásult zenészekkel teli világban. Joey családtag volt számunkra, és mint a családtagok, mi is vitáztunk és kiabáltunk néha egymással, de azért nevetésből volt több, és mélyen törődtünk is egymással. Nyilvános imázsában volt egy komoly él, de a gonosz külsőségek dacára hatalmas szíve volt, mi pedig óriási szerencsénkre megismerhettük ezt a lágyabb oldalát is. És persze Joey-nak megvoltak a maga démonai is – márpedig semmi sem fájdalmasabb, mint tudni: minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy segítsünk rajta, mégsem voltunk képesek hatni rá. Sosem érezte magát jobbnak senkinél, és mindent mindig a saját igényei fölé helyezett.”

A Sinsaenum már Joey halála előtt megkezdte a harmadik album, a 2018-as Repulsion For Humanity folytatásának munkálatait, és be is fogják fejezni a lemezt. „Először nehéz lesz továbblépni, de kitartunk, és innentől fogva mindennel Joey öröksége előtt hajtunk fejet. Ezt a következő lemezt az ő emlékének szenteljük majd.”

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.