Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mike Amott várja a további Carcass koncerteket

Habár idén nem koncertezik a három éve újjáalakult Carcass, Mike Amott reméli, hogy hamarosan ismét összejöhet a '90-es évek egyik legfontosabb underground metal csapata.

„Finnországban játszottuk az utolsó koncertünket múlt nyáron", mondta Mike Amott a Decibel magazinnak. „Tavaly már csak pár bulit vállaltunk. Az egész Carcass újjáalakulás fantasztikus élményt jelentett számunkra: óriási volt ismét együtt nyomulni Bill Steerrel, Jeff Walkerrel és Ken Owennel. Eredetileg csak néhány speciális 2008-as koncertről volt szó, aztán szépen hozzáadódott ez a többi jó dolog is. Nekem személy szerint azért is volt kellemes ez az időszak, mert az Arch Enemyvel akkoriban strukturáltuk újra a teljes üzleti hátterünket. De tavaly nyáron azt kellett mondanom Jeffnek és Billnek, hogy most az új Arch Enemy album élvez prioritást. Nem igazán tudom, mit terveznek most, hiszen elsősorban a kettejük zenekaráról van szó. Két lemezt is kiadtak, mielőtt csatlakoztam, és egy azután is kijött, hogy távoztam. Remélem, kicsit több koncertet adhatunk majd együtt, amikor az Arch Enemy ismét lelassul, de alapvetően azt csinálnak, amit szeretnének. Tényleg nem tudom, mik a terveik... Úgy tűnik, most kicsit jegelték a dolgot."

Habár a Carcass tagjai nem zárták ki, hogy valamikor elkészíthetnek egy új lemezt, a nyilatkozatokból arra lehet következtetni: a labda alapvetően a Firebirddel nyugis retro-rockban utazó Bill Steer térfelén pattog...

A Carcass 2008-as budapesti Sziget-koncertjéről itt olvashatsz.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 mrataxi 2011-07-11 10:43
amennyire tudom, az új carcass lemez készítését mike sem erőlteti, mint mondja, extrém metál írására való hajlamainak kiélésére tökéletes neki az arch enemy, nincs szüksége másra
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.