Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Megúszta a késelős affért Harley Flanagan

Ejtették a vádakat az egykori Cro-Mags basszer Harley Flanagannel szemben, aki júliusban okozott súlyos botrányt volt zenekara egyik New York-i koncertjén. Harley két embert is megkéselt, ám mindvégig azt állította, hogy önvédelemből tette mindezt - és eszerint tényleg. Vagy nem. Vagy majd kiderül.

Flanagan három alkalommal jelent meg az illetékes bíróság előtt, mire végül eljutott odáig, hogy tisztázta magát a vádak alól. A legendásan balhés természetű basszer ugyan két embert is megsebesített egy késsel, de alighanem bebizonyosodott, hogy önvédelemből tette ezt, nem pedig csak azért, mert éppen így tartotta kedve – John Joseph, a Cro-Mags énekese és több más jelenlévő ugyanis ezt állította.

„Nagyon boldog vagyok, hogy végre mögöttem van ez az egész”, mondta Harley a New York Nativesnek. „Egészen addig, amíg kórházba nem kerültem, nem is döbbentem rá, hogy engem gyanúsítanak azzal, hogy rájuk támadtam, és őszintén meg is lepődtem ezen. Azt hittem, mindnyájunk ellen eljárás indul majd a balhé miatt. Nem is értem, hogyan hihette bárki is el, hogy egyvalaki megtámad egy szobányi embert… Akkor sem volt hihető a sztori, és most sem az, egyszerűen azért, mert nem is történt meg. Éppen ezért is mentettek ma fel: egy csomó ember mondta, hogy ezt meg azt meg amazt tettem, de mivel mindenki egymásnak ellentmondó állításokat hozott fel, a dolog elkezdett szétesni.”

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.