Shock!

február 26.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Lelkünk fokozatosan átvette a hatalmat két zenész teste felett”

Március 13-án jelenik meg a Season Of Mist gondozásában a tavasszal Budapesten koncertező, francia Eihwar új lemeze. Az album címe Hugrheim, és most a Heill Óðinn című dalt mutatták be róla.

0925eihwar

Hugrheim címmel új lemezzel jelentkezik az énekes/dobos Asrunn és a multihangszeres Mark duója, az Eihwar. „Az elmúlt néhány év folyamán a lelkünk fokozatosan átvette a hatalmat két zenész teste felett – mondják. – E megtestesülés közepette számos emléket elveszítettünk, mindössze képek, érzések és a korábbi létezéseink töredékei maradtak meg, hogy összekeveredjenek az emberi gazdatesteink gondolataival és emlékeivel. Ebben az új dalban az Yggdrasil tizedik világáról, az emberek számára rejtett és ismeretlen Hugrheimről szóló, lassacskán visszatért emlékeket idézzük meg. E birodalomban lakoznak a lélek és a tudat láthatatlan erői. Amikor porhüvelyünk elég itt és megtestesülésünk befejeződik, vissza fogunk térni Hugrheimbe. Ugyanakkor ezúttal abban reménykedünk, hogy a lehető legtovább maradhatunk itt, mert manapság kurva jó a sör, a rocksztárok élete rohadtul menő, és létezik érzéstelenítés a fogászatban!”

eihwar_cAz albumra az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Nauðiz (04:28)
02. Freyja's Calling (03:41)
03. Ein (03:42)
04. Skuggaríki (04:01)
05. Hugrheim (03:19)
06. Ljósgarðr (03:27)
07. Heill Óðinn (03:36)
08. The Lake of the Dead (03:39)
09. Omenotharena (Warrior's Training) (05:41)
10. Berserkr (Tim's Memorial Version) (04:26)

A még ősszel bemutatott címadó dal és az album nyitószáma, a Nauðiz után most a Heill Óðinn is meghallgatható. Az északi folkos muzsikákat elektro-indusztriális káosszal ötvöző páros nyáron a Fekete Zajon is fellépett, és tavasszal ismét fellépnek nálunk: a Heilungból ismert Mira Ceti vendégeskedése mellett, április 12-én a Dürer Kertben játszanak. Részletek itt.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.