Shock!

november 29.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lars a dobolását érő bírálatokról: „Semmit sem kell már bizonyítanom”

Ha szóba kerül a Metallica, mifelénk is közhelyszámba megy a „Lars nem tud dobolni" mantra. Az érintett egy friss interjúban most elárulta: egyáltalán nem érdekli, ha a kommentszekciókban a teljesítményét bírálják.

metallica_k2019_07

A Metallica So What! című, a rajongói klub számára készülő magazinjának adott alapos interjút Lars Ulrich, akit ezúttal a kommentfronton a zenekarral kapcsolatosan felmerülő gyakori bírálatokkal is szembesítettek. Utóbbiak közé tartozik immáron több évtizedes szinten a dobos koncertteljesítményének kikezdése, Lars azonban szavai szerint nyugodtan alszik emiatt. „Ellentétben azzal, amit évekkel ezelőtt csináltam, alapvetően már a többiek által adott interjúkat sem olvasom", mondta Ulrich. „Húsz-harminc évvel ezelőtt mindannyian leültünk, és kurvára átnyálaztuk a Kerrang! meg a Circus minden egyes oldalát, végigolvastuk, mit mondott ez meg amaz, mit mondott a zenekar többi tagja, mit nyilatkozott James erről vagy arról. Ma már ilyen nincs. És ugyanígy azt sem követem, hogy mások mit mondanak a Metallicáról. Mondjuk úgy, hogy alkalmanként, mondjuk félévente szórakoztató áttekerni a trollszekciót, már csak a nevetségessége miatt is, de rendszeresen már nem szoktam foglalkozni ezzel. Húsz évvel ezelőtt még úgy álltam volna a kérdéshez: úristen, valaki rosszat mondott rólunk, netán szívemre vettem volna, hogy a kommentek között akadt pár kellemetlen is. De manapság már semmit sem jelent számomra ez az egész."

Lars külön is kitért a húsz évvel ezelőtti Napster-balhé máig tartó hullámaira. „Nagyon szánalmas, amikor századszorra is belefutok a témába, és látom, hogy az emberek még mindig teljesen félreértik az egészet. De ezen is túlléptem – szó szerint immunis vagyok rá. Néha előfordul, hogy interjúk során a szintén rajongó újságíró valami olyasmit mond: amikor az emberek szar dobosnak titulálnak, meg szokott védeni. Ez tök jó, de elárulom: így, húsz-harminc év után nem tartom számon az ilyesmit. Nagyon kényelmesen érzem magam a bőrömben, pontosan tisztában vagyok a Metallica helyével, mindnyájunknak a zenekarban betöltött szerepével. Van egy csodálatos feleségem, három nagyszerű gyermekem, ott van az édesapám és a párja, Molly, nagyszerű barátok és remek ismerősök vesznek körül. Minden a legnagyobb rendben van az életemben. Semmit sem kell már bizonyítanom, így egyáltalán nem foglalkozom ezzel a témával."

Hozzászólások 

#63 RobertThorn 2020-11-22 15:46
Idézet - Xanadu:
Idézet - RobertThorn:
Példákat akkor most nem említek neked, mert nem tagadom, felsoroltad azokat, amik nekem is az orrom előtt lebegnek.

Tíz éve láttam őket először (és utoljára) élőben Pesten, nagyon vártam a koncertet, és igen, a One dobkiállását pedig külön, mert ki voltam rá éhezve hogy végre élőben halljam a legendás trrrrrtahh trrrrrrtah-ot. És borzasztó csalódás volt, ami egylábas kamutémát akkor ott kaptam tőle. Ettől függetlenül a dal és a koncert többi része rendben volt (vagy legalábbis nem volt feltűnő a masszában a bénázás), simán jól éreztem magam rajta, örültem, hogy ott lehettem rajta.

Viszont ugye csak látod/hallod a neten a fail videóit, ahol (bármelyiket nyisd meg) olyan elbaszott pörgetések, és belőlük következő erdőjárások sorakoznak, hogy híjbazmeg. És ilyenkor akaratlanul is felvetődik az emberben a kérdés, hogy ez a csávó most tulajdonképpen mi a francot csinál? Mert hogy nem a dolgát, az biztos. Miért rendszeres ez tőle? Miért nem tesz már ellene valamit? Vagy nincs rá lehetősége? Tán a szalag mellett kell neki állnia, és a 12 órás műszak után már elfogyott minden kedve/energiája, hogy beüljön a sufniba rakott dob mögé szinten tartania magát, vagy mi?
Ebben a fenti So What-os interjúban akár ki is fejthette volna ezt. De nem, mert helyette mondott olyat, amivel közvetve full hülyének nézi a saját közönségét - és ezt semmilyen rajongónak nem kötelessége adoptálnia.

Adoptálnia??? Hogy mit? Szerintem te az akceptálni szót kerested...

http://www.kislexikon.hu/adoptal.html

Amúgy természetesen az akceptál is jó lenne.
Idézet
 
#62 Xanadu 2020-11-22 13:41

#61 Kerei Gusztáv 2020-11-22 08:09
Idézet - Windir:
Idézet - Kerei Gusztáv:
Idézet - Windir:
Idézet - Kerei Gusztáv:
Idézet - RobertThorn:
Kedves kornél, igazán kár így titokzatoskodni , ki vele bátran. Mi a lényeg?
Ha olyat mondasz, amiben egy rendes észérv is van, ne félj, el fogom ismerni.

Szerintem nagyon cuki vagy, ahogy itt napok óta vered magad a terjedelmes észérveiddel meg ezzel a gőgös lesajnálással. Lars meg közben szarik rád és élvezi az életét.

Tudjuk, tudjuk, a családdal, kutyákkal, bankszámlákkal, stb.
Rád ellenben roppant büszke lenne most. Pláne, hogy minden megnyilvánulásá ból süt a zenével és a rajongókkal szembeni alázat.

Még egy öntudatos Nulla Károly, aki felkérdezi a köcsög rocksztárt.

Birka.

Az hiszem, elértünk a nullpontra
Idézet
 
#60 Windir 2020-11-22 03:42

#59 RobertThorn 2020-11-21 22:06
Nem Larsnak a véleménye volt az, ami a kommentelhetnék emet kihozta belőlem. Hanem a tietek. Mindenkié, aki száz százalékig megvéd egy ilyen attitűdöt, mint Larsé. Akinek a véleményét természetesen nem én fogom megváltoztatni, és igen, valóban, még jóhogy vastagon leszarja hogy én a világon vagyok. Egy másodpercig se képzeltem azt, hogy ez másképp lenne.
Arra viszont kíváncsi voltam, hogy _benneteket_ mi a bús franc vesz rá, hogy egy ilyen elv mellett helyeslően bólogassatok.
Én már választ ugye erre kaptam, kb. ennyi az a dolog, amit ti 'ügynek' akartok láttatni. Túlontúl kiveséztük ezt a témát.
További szép jó éjszakát.
Idézet
 
#58 Szabó Gábor 2020-11-21 22:04
Tibihá! Rajongó vagyok persze, hiszen nem is olvasnék Metallica vonatkozású cikket. Nem is értem aki nem az, miért teszi.De hogyan jutottál arra a következtetésre , hogy mást nem hallgatok?
Idézet
 
#57 Kerei Gusztáv 2020-11-21 21:58
Idézet - Windir:
Idézet - Kerei Gusztáv:
Idézet - RobertThorn:
Kedves kornél, igazán kár így titokzatoskodni , ki vele bátran. Mi a lényeg?
Ha olyat mondasz, amiben egy rendes észérv is van, ne félj, el fogom ismerni.

Szerintem nagyon cuki vagy, ahogy itt napok óta vered magad a terjedelmes észérveiddel meg ezzel a gőgös lesajnálással. Lars meg közben szarik rád és élvezi az életét.

Tudjuk, tudjuk, a családdal, kutyákkal, bankszámlákkal, stb.
Rád ellenben roppant büszke lenne most. Pláne, hogy minden megnyilvánulásá ból süt a zenével és a rajongókkal szembeni alázat.

Még egy öntudatos Nulla Károly, aki felkérdezi a köcsög rocksztárt.
Idézet
 
#56 Tibihá 2020-11-21 21:30
Idézet - Szabó Gábor:
Robert! Most értettem meg mire gondolsz, hogy én esetleg rávilágítva sem hallanám meg azokat a dolgokat, amiket más igen. Akkor viszont tényleg szerencsés vagyok, mert inkább így hallgatom, mint te akinek szerintem-minden irónia nélkül- marha rossz lehet koncerteket hallgatni. És biztos vagyok benne, hogy akkor ez a probléma nem csak Metallica esetében áll fenn. Az viszont mindenesetre akkor jó hír és engem igazol, hogy ha nagy munka lenne így példákat hozni, akkor nem lépten-nyomon jelentkezik. Mert én azt hittem kiválasztok egy random koncertet és már tudja is valaki mutatni, hogy " na látod ez az eredeti, ezt meg ahogy játsszák most, hallod a különbséget?" De amíg úgy kell kutatni, addig nincs nagy probléma. Legalábbis nekem. (Amúgy az arányokat még rosszul is mondtam, mert a linkelt videó úgy 30 évet ölel fel és mondjuk max. 30 hibával. Hihetetlen hogy valaki erre cseszi el az idejét, hogy átnyálaz egy rakat videót, hogy hibákat keressen. ) Az egész felvetésedben , az eredetiben azt kifogásoltam csak, hogy hacsak nem vagy ott minden koncerten, meg a szabadidejében akkor ilyen bátran ne jelentsd ki, hogy semmit nem tesz az ügy érdekében. A so what interjúban éppen azt mondja, hogy ahogy fellépés közeledik fut, edz, és beül a dob mögé. Ennyire futja. Részemről úgy érzem jót beszélgettünk, maximum Metallicán nem futunk össze.

Te egy olyan fanboy vagy aki Metallicán kívül nem nagyon hallgat mást?
Idézet
 
#55 Windir 2020-11-21 21:07
Idézet - Kerei Gusztáv:
Idézet - RobertThorn:
Kedves kornél, igazán kár így titokzatoskodni , ki vele bátran. Mi a lényeg?
Ha olyat mondasz, amiben egy rendes észérv is van, ne félj, el fogom ismerni.

Szerintem nagyon cuki vagy, ahogy itt napok óta vered magad a terjedelmes észérveiddel meg ezzel a gőgös lesajnálással. Lars meg közben szarik rád és élvezi az életét.

Tudjuk, tudjuk, a családdal, kutyákkal, bankszámlákkal, stb.
Rád ellenben roppant büszke lenne most. Pláne, hogy minden megnyilvánulásá ból süt a zenével és a rajongókkal szembeni alázat.
Idézet
 
#54 Szabó Gábor 2020-11-21 20:38
Robert! Most értettem meg mire gondolsz, hogy én esetleg rávilágítva sem hallanám meg azokat a dolgokat, amiket más igen. Akkor viszont tényleg szerencsés vagyok, mert inkább így hallgatom, mint te akinek szerintem-minden irónia nélkül- marha rossz lehet koncerteket hallgatni. És biztos vagyok benne, hogy akkor ez a probléma nem csak Metallica esetében áll fenn. Az viszont mindenesetre akkor jó hír és engem igazol, hogy ha nagy munka lenne így példákat hozni, akkor nem lépten-nyomon jelentkezik. Mert én azt hittem kiválasztok egy random koncertet és már tudja is valaki mutatni, hogy " na látod ez az eredeti, ezt meg ahogy játsszák most, hallod a különbséget?" De amíg úgy kell kutatni, addig nincs nagy probléma. Legalábbis nekem. (Amúgy az arányokat még rosszul is mondtam, mert a linkelt videó úgy 30 évet ölel fel és mondjuk max. 30 hibával. Hihetetlen hogy valaki erre cseszi el az idejét, hogy átnyálaz egy rakat videót, hogy hibákat keressen. ) Az egész felvetésedben , az eredetiben azt kifogásoltam csak, hogy hacsak nem vagy ott minden koncerten, meg a szabadidejében akkor ilyen bátran ne jelentsd ki, hogy semmit nem tesz az ügy érdekében. A so what interjúban éppen azt mondja, hogy ahogy fellépés közeledik fut, edz, és beül a dob mögé. Ennyire futja. Részemről úgy érzem jót beszélgettünk, maximum Metallicán nem futunk össze.
Idézet
 
#53 kornel 2020-11-21 19:48
Idézet - RobertThorn:
Kedves kornél, igazán kár így titokzatoskodni , ki vele bátran. Mi a lényeg?
Ha olyat mondasz, amiben egy rendes észérv is van, ne félj, el fogom ismerni.

Ez csak számodra titok,pedig olyan egyszerű.Mindössze csak annyi,hogy parttalanul fosod a szót ugyanarról húszféle verzióban egy olyan témával kapcsolatban,am it alapvetően senki nem vitat,csak nem mindenki csinál belőle akkora horderejű ügyet,mint te.És sajnos nem mindenki fogja pont úgy látni,mint te és én se fogok elveszni annyira a témában,hogy a legutolsó kétlábgépezést is górcső alá vegyem.És akárhogy is érvelsz,még mindig ugyanazt gondolom a cikkről,mint tegnap,túl azon,hogy én is láttam itt-ott,miket művel Lars.És te kifogásolhatod itt,az ő véleménye nem fog változni ettől,de másé se.Szóval ezt a békát le kell nyelned.A Metallica meg egy kurva nagy monstrum,a megítélésüket Lars teljesítménye nem befolyásolja és szerintem sincs jelentősége ezen a szinten.Vkinél meg pont ezért van.De ez engem csúnyán nem zavar.Na,kb ennyi.
Idézet
 
#52 Kerei Gusztáv 2020-11-21 19:35
Idézet - RobertThorn:
Kedves kornél, igazán kár így titokzatoskodni , ki vele bátran. Mi a lényeg?
Ha olyat mondasz, amiben egy rendes észérv is van, ne félj, el fogom ismerni.

Szerintem nagyon cuki vagy, ahogy itt napok óta vered magad a terjedelmes észérveiddel meg ezzel a gőgös lesajnálással. Lars meg közben szarik rád és élvezi az életét.
Idézet
 
#51 RobertThorn 2020-11-21 19:05
Kedves kornél, igazán kár így titokzatoskodni , ki vele bátran. Mi a lényeg?
Ha olyat mondasz, amiben egy rendes észérv is van, ne félj, el fogom ismerni.
Idézet
 
#50 kornel 2020-11-21 18:54
Idézet - RobertThorn:
"mint ha múlna rajta vmi"

Ahahh...és megérkezett az ultimate érv. 'Múlik rajta valami?'
Engedd meg, hogy segítsek, hát vannak még ilyen szövegek bőőőven: pl. az örökzöld 'örülj, hogy lyuk van a seggeden, és láthatod őket'.

Mi is még ilyen nagy klasszikus duma?...Ja igen, még ez: 'a közönség már attól is megvadulna, hogyha Ozzy csak a telefonkönyvet olvasná fel'.

Hmm. igen.. ezek mind olyan jó példák arra, hogy a fenemód öntudatos - a birkázást magának kategorikusan kikérő - egyéniség rocker állatfajtával miket nem lehet megcsinálni. :PPP

Csak a lényeget nem vágod.Ez a "rocker állatfajta" meg vhol a képzeletedben verhetett tanyát,ahonnan az "ultimate érveid" meg a többi furcsaság jönnek.
Idézet
 
#49 RobertThorn 2020-11-21 18:53
Kedves Gábor, az a baj, hogy ez kicsit komplexebb dolog ennél, hogy pusztán megjelölünk helyeket, másodperceket.

Amikor te azt írod, hogy botfüled van, akkor az teljesen természetes, hogy te nem hallod ki azokat, amit edzettebb fülek igen - ezért is írtam neked, hogy nem fog a katarzisélménye den a hiba változtatni, mert valószínűleg vagy észre se veszed, vagy max lesz egy sanda gyanúd koncert közben, hogy itt mintha valami olyan szokatlan lett volna, és mire leesne hogy mi is a szokatlanság forrása, addigra Jaymz vezetésével kiverekszik magukat az erdőből, te pedig a koncert hevében el is hessegeted az egészet, mondván, á', biztos én hallottam félre. És akkor ide jöhet még az is, hogy Lars eleve a stúdiófelvétele kben is eléggé következetlen pörgetéseket csinál (ami valahol a védjegye is), úgyhogy ez még tovább 'segíti' egy botfülű számára, hogy a hiba rejtve maradjon.

Szóval érhetőbbé számodra ez a dolog úgy tudna válni, ha mutogatnánk neked a stúdiófelvétele ket is, látványosan jelölve valami módon, hogy mikor kezdődik az ütemben az egy-kettő-három-négy, és ezeket kellene párba állítani az élő felvételekkel. Most ne haragudj, de ez elég nagy munka lenne :) Egyelőre ott van a Szilvi által linkelt videó, az valamelyest próbál hinteket adni, hogy hol mi a problémás. Említhetnénk olyan dolgokat is, hogy tempótartással is bajok vannak - amikor például a jó dobtémát üti, de vagy gyorsabban vagy lassabban, mint az előző beatet - de általában ez nem annyira vérre menő dolog (feltéve ha nincs sampler, amihez igazodni kellene), sőt, bizonyos határok között ízesebbé tudja tenni rockzenében az élő változatokat. De azért nagyon tempóingadozni se illendő.

De ha más nem is tűnik fel - a linkelt videóban a Justicenál Larsnak sikerült úgy behúzni a többieket Fangornba, hogy meg kellett állítani a számot... Az ég szerelmére már, ez azért már sok - függetlenül attól, hogy amúgy aranyosak, ahogy elröhögik, és hogy Lars amúgy a maga módján elsőrangú showman.

És érted. Igen, sok felvétel van ebből a compilationből ami már nem tegnap készült. Ellenben ha ő ennyi idő alatt változott/fejlődött volna jelentősen, akkor a cikkben említett friss interjúban ezt a témát nem szögezték volna neki megint.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Kereső

Hozzászólások

Galériák

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.