Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Június 24-én, 800 forintos jegyárral lép fel a ZP-ben a Testament

Eldőlt: június 24-én lép fel a Testament a budapesti Zöld Pardonban, és mindösszesen 800 forintért meg is lehet nézni őket. A legendás Bay Area thrasherek eddig kizárólag fesztiválokon játszottak Magyarországon, a fővárosban legutóbb 2007-ben lehetett őket megnézni.

Fennállásának tizenötödik szezonját nyitja április 18-án a Zöld Pardon, amely tavaly óta minden eddiginél modernebb és biztonságosabb környezetben várja a szórakozni vágyókat. A szervezők már korábban bejelentették, hogy az idei szezonban többek között a ZP vendége lesz a Testament is, most pedig a koncert dátuma is nyilvános lett: Chuck Billyék június 24-én játszanak a helyen röhejesnek tekinthető, mindössze 800 forintos belépő ellenében.

A Testament legutóbb tavaly augusztusban járt Magyarországon a Dark Roots Of Earth című legutóbbi albummal. Budapesten utoljára 2007-ben lehetett elcsípni őket az azévi Metalmania főattrakciójaként. Hihetetlen vagy sem, önálló koncertet eddig még soha nem adtak hazánkban, kizárólag fesztiválokon játszottak Magyarországon.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#7 kamikaze 2013-04-15 12:37
Na de most tényleg, hivatalosan hányan férnek el itt? Tud valaki pontos számot mondani? Április 1-je már régen elmúlt, ennyi pénzért meg az is megnézi, aki nem ismeri őket, de kíváncsi rájuk. Azt viszont nem hinném, hogy nagy érdeklődés esetén - a Slash buli mintájára - átvinnék az Arénába! :)
Idézet
 
 
#6 Myth 2013-04-12 20:46
Jó lesz!!! l..l.
Idézet
 
 
+2 #5 ujper 2013-04-12 19:54
Hány fős ez a Pardon?
Idézet
 
 
+1 #4 Metal 2013-04-12 19:06
Ez aztán a Tesco-s ár egy Teastament-ért! :D
Nem hagyhatom ki :D
Idézet
 
 
+4 #3 kéjsóvár bohóc 2013-04-12 18:04
Gyertek zúzni!!! Ez nem kannás boros tini metál!
Idézet
 
 
+11 #2 Equinox 2013-04-12 16:54
Ez hatalmas! Kvázi ingyen fellép a Testament
Idézet
 
 
+2 #1 moostaine 2013-04-12 15:48
Én meg pont akkor érettségizek. Csodás.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.