Szünetre vonul a Ghost. Tobias Forge egy friss interjúban elárulta: egyszerűen muszáj feltöltődnie, mert kifogyott az ötletekből.

Tavaly az amerikai listák első helyére is felkerült a Ghost Skeletá albuma, és a csapat utána hatalmas sikerrel koncertezett szerte a világon. Mostanra azonban lefutott az aktuális turné, és nem terveznek újakat lekötni, szünet következik. „Két gyerek vár otthon a feleségemmel, akivel több mint tizenöt éve házasok vagyunk – mondta Full Metal Jackie-nek adott interjújában Tobias Forge. – Talán elég sokat elárul rólam, hogy ez az évek során nem volt elég nyomatékos tényező nálam… Szörnyen éreztem magam eddig is, de mostanra elértem arra a pontra, amikor egyszerűen fizikailag és mentálisan is arra van szükségem, hogy otthon legyek. A srácaim 17 évesek, szóval nem lesznek most már örökre velünk. Ami pedig a leginkább meghatározó ebben az egészben… képzeld el, hogy házakat tervezel és építesz! Tele vagy nagyszerű ötletekkel, de miközben az alapoktól a tetőig mindent te csinálsz, még az engedélyeket is te intézed. Egyszerűen nincs több ötletem és a cserepekből meg a fából is kifogytam. Vagyis az egyetlen megoldás, hogy ismét némi ihlethez jussak, ha kicsit odébblépek ettől az egésztől. Ennyire egyszerű.”
Mindez persze nem azt jelenti, hogy Forge innentől tétlenségbe merevedik majd, hiszen két filmötleten is dolgozik, és egy titokzatos, nem a Ghosttal készített albuma is készen áll. „Sok-sok éven át nagyon aggódtam amiatt, nehogy elveszítsem a lendületet, ezért folyamatosan ütöttem a vasat, mert eleve rengeteg ötletem van, és nem akartam lassítani. De most ott tartok, ahol ki tudok egyezni azzal, ha épp nincs meg a lendület. Így is rendben van minden, jól érzem magam. Ha lendületet vesztek, hát az se baj.”





Hozzászólások
Pedig úgy igyekszik.:)
Kb 11-12 éve a Hammer levelező rovatát sírta tele folyamatosan köpködve/okádva/minden szarnak lehordva olyan bandákat, mint a Pantera, a Coroner, a Dokken (a többire nem emlékszem, pedig volt még nem is egy).
Bezzeg a Metallica...
Majd a végén büszkén hangoztatta, hogy többé nem fogja vásárolni a lapot.
Gondolom az egész stáb gyászba borult miután eme rettenetes tény tudatosult bennük.XD
Szerencsére egyik zenekart sem érdekli, hogy létezel.
A System of a Down már vagy 20 éve ezt csinálja, de őket meg pont ezért basztatja mindenki. :D
A legtöbb black metal banda is hasonlóan bohóc kategóriában mozog a túltolt imidzssel és zavaros ideológiával, de gondolom azok rendben vannak és hallgatod is bőszen őket.
Korn nélkül is. Nálam "ezek" a metal negatív top 10-ben vannak...
Csakazértsem oszlanak fel, hogy téged bosszantsanak
Teljesebb lenne az életed tőle?
Mondjuk azért teheti meg ezt, mert mondhatni sikeres lemezeket tudott írni eddig.
Sok zenekar nem engedheti ezt meg magának. Tobias Forge multimilliomos, aki bőven luxusban élhetne élete végéig akkor is ha soha többet nem dolgozna. A legtöbb rock- ét metálzenekarra ez nagyon nem igaz, a nagy többségük csak akkor tud megélni, ha folyamatosan turnéznak és jelentetnek meg lemezeket.
Ami a Ghostot illeti, megvan az összes lemezük, és alig találni rajtuk tölteléket, rendesen meg lettek írva. Szóval ha ennyi, akkor ennyi... A történet így is kerek. Na jó, egy koncertfilm jöhetene a turnéról. :)
Aztán ha mégis újra lesz ihlet, egy erős visszatérő album...