Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A tündéri külső mögött teljesen váratlan belső én lapulhat”

A könyveket nem a borító alapján választjuk, hiszen ki tudja, mi lapul a sorok között. Erről szól a Woodstock Barbie új dala, a Never Ending Blues, ami a Pinewood Stúdióban rögzített live sessionjük záródarabja.

0711woodstockb

A Woodstock Barbie tavaly ősszel debütált Never Gonna Fall In Line című kislemezével, és már dolgoznak is az új anyagon, ám még a karantén előtt rögzítettek egy háromrészes live sessiont a Pinewood-ban Sipos Ábris, Köge és Miskolczi Marci (Kepler Studio) segítségével, Mahut Luca pedig dinamikus videókká gyúrta ezeket. „A Never Ending Blues a szabadságról és azokról az őrültségekről szól, amiket el kellett követnünk az életünkben, hogy azokká válhassunk, akik vagyunk. Arra is utal a szöveg, hogy a tündéri külső mögött teljesen váratlan belső én lapulhat. Nem minden az, aminek elsőre látszik, szóval szerintem mindenki érezze jól magát úgy, ahogy van, és ne ítélkezzetek, mert a látszat mindig csal!", mondja a session záródaláról Szandra, a zenekar énekese.

A zenekar meghívást kapott a titokzatos erdei prog-stoner fesztiválra, a Mount of Artanra a szerb hegyekben, ott lesznek a Fekete Zaj nyitónapján, és bekerültek a Fülesbagoly tehetségkutató debreceni döntőjébe is. Budapesten először szeptember 19-én, az Instantban, a Trillion előtt lehet majd megnézni őket.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.