Shock!

április 30.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„A harmadik rész hangzása mérföldekkel jobb az egyes Mindcrime-énál”

Április 15-én ismét Budapesten koncertezik Geoff Tate. A Queensryche egykori énekese májusban jelenteti meg új albumát, karrierje leglegendásabb lemezének harmadik felvonását.

1103tate

A Queensryche 1988-as konceptlemezét, az Operation: Mindcrime-ot már megjelenésekor is a metálműfaj egyik egyetemes csúcsalkotásaként emlegették, nimbuszát pedig még a zenekar későbbi megosztó tevékenysége, illetve dicstelen szétszakadása sem tudta kikezdeni. Noha a 2006-os Operation: Mindcrime II folytatás már korántsem örvend ilyen kultusznak, általában még utóbbira is a zenekar fénykor utáni erős munkái között szokás hivatkozni. A csapat eredeti frontembere, Geoff Tate sem véletlenül működtette szólóbandáját éveken át Operation: Mindcrime néven, ráadásul volt társaival kötött megállapodása értelmében a két lemezt egységes színpadi műként kizárólag ő állíthatja színpadra koncerten.

Tate most ismét építeni szeretne a Mindcrime-kultuszra, ugyanis jelenleg a harmadik rész májusi megjelenésére készül. Az új, tízdalos konceptalbum a ’88-as lemez sztoriját folytatja, ezúttal elsősorban a negatív főhős, Dr. X nézőpontjából mutatja be az eseményeket. A produceri feladatokat John Moyer, a Disturbed basszere látta el, a hangzás pedig a hírek szerint kifejezetten súlyos, agresszív lesz, és a korai Queensryche-stílust idézi majd. „Nikki sztoriját igen alaposan körbejártuk a Mindcrime első és második részében, de Dr. X-ről igazából nem sok szó esett – mondta Geoff a The Metal Voice-nak adott interjújában a témáról. – Ki ő? Miért lett olyan, amilyen? Mi juttatta ide? Érdekes témának találtam ezt, és különösen most, amikor már alighanem elég közel járok Dr. X életkorához, kissé másképp tekintek az életre. Mások a céljaim, mások a mozgatórugóim, ami alighanem mindenkire jellemző a kor előrehaladtával.”

A hármas Mindcrime ugyanakkor nem folytatás lesz és nem is előzménysztori. „Leginkább úgy fogalmaznék, hogy ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a másik kettő, de más a nézőpont: Dr. X perspektívájából szemléljük az eseményeket. De időben ugyanakkor játszódik, mint az egyes Mindcrime. Zeneileg pedig súlyosabb az anyag az eredetinél. Ami a kettest illeti, az összehasonlításhoz ismét meg kellene hallgatnom, hogy lássam, mennyire volt súlyos.”

Tate szerint hangzás tekintetében a lemez mindkét elődjéhez képest előrelépést jelent majd. „Remélem, mindenki meghallgatja majd, különösen fülessel. Csodálatos fejhallgatós album lesz. Rengeteg időt töltöttünk az apró részletekkel, ami ennél a lemeznél különösen fontos, így ezeknek kiemelkedően jól kell szólniuk fülessel. John óriási munkát végzett, és a hangzás, különösen a ritmusszekció hangzása valami egészen fenomenális. Ropogós, ütős, grandiózus… Szerintem mérföldekkel jobb az egyes Mindcrime-énál, különösen a mélyek, a basszus meg a dobok. Nagyon modern, nagyszabású. Ha ma meghallgatod az egyes Mindcrime-ot, nos… Az első három digitális felvétel közé tartozott, szóval rejlik benne egy olyan típusú ridegség, ami manapság már nem jellemző, hiszen rengeteget fejlődött a technológia, ma már sokkal kiműveltebbek az analóg-digitális konverterek. Úgyhogy mérföldekkel jobban szól. Nagyon elégedett vagyok vele.”

Tate még a lemez megjelenése előtt turnéra indul Európában. A mostani Operation Mindcrime: The Final Chapter című körút keretében a frontember még egyszer, utoljára, teljes egészében előadja majd a metáltörténelem legikonikusabb albumát. A koncertsorozat április 15-én ér Budapestre: az A38 Hajón egy olasz dark progresszív metálzenekar, az Inner Vitriol is fellép majd. A Vitriol néven indult, lassan húsz éve működő formáció már első, The Silence I Sink című nagylemezével nemzetközi elismerést szerzett. Részletek a koncertről itt.

 

Hozzászólások 

 
#11 Anomander 2026-03-14 22:03
Idézet - bogar:
Idézet - kiss gabor:
Egy klubkoncertes szintre visszaesett, leszállóágban lévő karrierrel, 60 pluszosan nekiszaladni az Operation: Mindcrime III-nak úgy, hogy már a másodikat se kellett volna erőltetni... szép halál lesz.


Mondjuk ezt a mostani A38-at nem igazán értem. Legutóbb a kék barbában volt, ami kétszer akkora, amint a hajó és tele volt.
Másrészt a QR sosem volt itthon igazán nagy.


A 2015-ös Operation:Mindc rime koncert meg a hajón volt, szóval fene tudja, lehet elég lesz most is. Ha jó a hangulat, az nagyon nagyot tud szólni a hajón, remélem valami ilyesmi lesz belőle.
Idézet
 
 
#10 Anomander 2026-03-14 22:01
Idézet - Verebélyi Gábor:
Sziasztok!
Nem is tudom mit várjak Tate Mestertől. A koncertre mindenesetre elmegyek, mert anno Operation/Empire/Promised Land szentháromságon szocializálódta m, és azért még mindig ünnepnap a dalokat élőben látni-hallani.


Idáig egyetértek, pláne hogy a múltkori alkalmat kihagytam.
Az O:M III-at természetesen meg fogom hallgatni, de azért kicsit félek tőle. Remélem azért vállalható lesz, persze nyilván meg sem fogja közelíteni az első zsenialitását, mind tudjuk, hogy értelmetlen lenne ilyesmit elvárni.
Idézet
 
 
#9 gazat 2026-03-14 20:21
Tulajdonképpen csak a hangzásról zengett dicshimnuszt. Azért kíváncsi leszek. Nyilván nem várom azt a szintet amit az ominózus lemezen. Lehetetlen. Amúgy az újabb Queensryche cuccok (Todd La Torre-al) nekem nagyon tetszenek. Magukhoz képest nem brillíroznak, de tök jó hallgatni.
Idézet
 
 
#8 bogar 2026-03-14 13:02
Idézet - halászlé:
Idézet - bogar:
Idézet - kiss gabor:
Egy klubkoncertes szintre visszaesett, leszállóágban lévő karrierrel, 60 pluszosan nekiszaladni az Operation: Mindcrime III-nak úgy, hogy már a másodikat se kellett volna erőltetni... szép halál lesz.


Mondjuk ezt a mostani A38-at nem igazán értem. Legutóbb a kék barbában volt, ami kétszer akkora, amint a hajó és tele volt.
Másrészt a QR sosem volt itthon igazán nagy.


A Barba Negra Blue Stage 800-as, az A38 650-es.


Az A38 honlapja szerint 400 fős a koncertterem, de biztos jobban tudod.
Idézet
 
 
#7 halászlé 2026-03-14 11:50
Idézet - bogar:
Idézet - kiss gabor:
Egy klubkoncertes szintre visszaesett, leszállóágban lévő karrierrel, 60 pluszosan nekiszaladni az Operation: Mindcrime III-nak úgy, hogy már a másodikat se kellett volna erőltetni... szép halál lesz.


Mondjuk ezt a mostani A38-at nem igazán értem. Legutóbb a kék barbában volt, ami kétszer akkora, amint a hajó és tele volt.
Másrészt a QR sosem volt itthon igazán nagy.


A Barba Negra Blue Stage 800-as, az A38 650-es.
Idézet
 
 
#6 bogar 2026-03-14 11:31
Idézet - kiss gabor:
Egy klubkoncertes szintre visszaesett, leszállóágban lévő karrierrel, 60 pluszosan nekiszaladni az Operation: Mindcrime III-nak úgy, hogy már a másodikat se kellett volna erőltetni... szép halál lesz.


Mondjuk ezt a mostani A38-at nem igazán értem. Legutóbb a kék barbában volt, ami kétszer akkora, amint a hajó és tele volt.
Másrészt a QR sosem volt itthon igazán nagy.
Idézet
 
 
#5 kiss gabor 2026-03-14 08:54
Idézet - arkhoninfaustus :
De a Funky Boys-énál nem!

Hat igen, valószínuleg már nem fognak olyan himnuszokat írni mint a Kézzel-Lábbal.
Idézet
 
 
#4 Verebélyi Gábor 2026-03-13 20:18
Sziasztok!
Nem is tudom mit várjak Tate Mestertől. A koncertre mindenesetre elmegyek, mert anno Operation/Empire/Promised Land szentháromságon szocializálódta m, és azért még mindig ünnepnap a dalokat élőben látni-hallani. Az utóbbi években nem követtem már kitörő lelkesedéssel sem a többiek, sem a Mester munkásságát. Egyikük sem közelíti meg még a kétezres évek alulértékelt Queensryche lemezeinek színvonalát sem. Kíváncsian várom az új dalokat, de túl sokat nem várok... Milyen jó is lenne pozitívan csalódni...
Idézet
 
 
#3 arkhoninfaustus 2026-03-13 20:04
De a Funky Boys-énál nem!
Idézet
 
 
#2 Tulus 2026-03-13 20:03
mr Tate még mindig egy elképesztően zseniális énekes, de lehet, hogy ezt a témát már nem kellene bolygatnia :/

Bár én örülnék a legjobban, ha nem lenne igazam.
Idézet
 
 
#1 kiss gabor 2026-03-13 09:15
Egy klubkoncertes szintre visszaesett, leszállóágban lévő karrierrel, 60 pluszosan nekiszaladni az Operation: Mindcrime III-nak úgy, hogy már a másodikat se kellett volna erőltetni... szép halál lesz.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.