Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Demó tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Trollheimen: Fragile Constellation

Mea culpa, előre is elnézést a Trollheimen zenekartól, sikerült irtózatosan elkevernem a cd-jüket, ami nem megszokott nálam, mert ismerten háklis vagyok arra, hogy rendben, karcmentesen tároljam a cd-ket. Egy idő után feladtam a keresést, majd egyszercsak előbukkan valami más tokból, ahol nem kellene lennie.

Mázli, hogy mp3-ban is megtalálhatóak a dalok a csapat honlapján. Az még rémlik, hogy a cd-re mindenféle multimédiát felraktak a srácok, és az is rémlik, hogy elég súlyosan olyan dolgokat és olyan megvalósításban, amit nagyon nem lenne szabad a nagyvilág elé tárni. Akkor inkább a semmi, mint a rossz képek, rossz megvalósítás.

A zene. Három dalt rögzítettek egy S-System nevű házistúdióban, demónak még épp elmegy, persze a szokásos demós hibák, aránytalanságok hallhatóak, de alapvetően lehet értelmezni a zenét, és ez itt a lényeg, lévén fiatal zenekarról szó. 2001 óta létezik amúgy a csapat, akkor még más néven működtek ugyan, koncerteztek is mindenfelé, és szeretnének is, amivel szintén sokat fejlődhetnek.

Kicsit folkos heavy metalt játszanak, hörgéssel, bár egyes svéd bandák azért beugrottak a zenéjükről (a logo alapján egyébként black metal zenekarra tippeltem volna). Tempósak a dalok, néha beleillesztettek némi lassulást. A gitárszólók is nagyobb teret kaptak, mint egy átlagos első demós zenekarnál, bár azért kell itt még fejlődni, pontatlan és még elég jellegtelen a játék, de ez nem annyira gond, majd kialakul sok gyakorlással.

Ugyanez a zene egészére elmondható, nagyon pontatlan, a hangszeresek még nem érzik egymást, a témák alapriffekből építkeznek, és annak ellenére, hogy igyekeztek fogósságot belerakni a dalokba, úgy igazán nincs teljesen magával ragadó rész bennük, ráadásul túlságosan hosszúra nyúlnak a dalok. Valami pici ígéret a harmadik dal végefelé csillant meg, ott éreztem először, hogy jó irányba tapogatóznak, csak még ki kell gyakorolni, mert szétesik így, ebben a formában.

A vokalista hörgése is egysíkú, nem mondanám, hogy sok érzelmet közvetít (azóta ki is lépett és más került a helyére, reméljük ügyesebb hörgőst találtak), a szövegek angolsága is elég hibás. Lehet, előbb magyar szövegekkel kellene próbálkozni...

Tipikus első demó, szokásos hibákkal, amelyek idővel orvosolhatóak. Arra pont megfelelő, hogy megmutassák magukat, hol tartanak, és talán megtalálják azt a réteget, akihez majd szólhatnak, ha profivá érik a csapat, amihez kell még sok év persze.

A lelkesedés, elhivatottság érződik a csapaton, tehát az legyen a cél, hogy a zenéjüket sok gyakorlással, közös munkával olyan szintre emeljék, ami hallatán minden szőrösszívű kritikus elégedetten bólint.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.