Fuvolával, óvatos cinekkel indít a Trinity második demója. A stílus első hallásra is maradt a régi, progresszív rock az ős-Genesis vagy a Pink Floyd hangulataival. Az előző anyagon kissé hiányzott a gitár, itt már az is szól, emészthetőbbé és dúsabbá teszi a hangzást.
Próbahelyen vették fel a dalokat, szóval nem egy Morrisound, de demónak egész jó, szerencsésen el tudták találni az arányokat.
A zenészek képességei teljesen rendben vannak, Kun Krisztián ügyes dobalapjaira Balogh Zoltán játszik magabiztos bőgőalapokat, néhol a gitárt érzem kissé pontatlannak a szólóknál, bár ez betudható a felvétel körülményeinek. Az egyetlen igazán jelentős problémát az énekben érzem. Segesdy Márton, aki az ének mellett billentyűn és gitáron is játszik, valamint a zenék javarészét is ő jegyzi, vokálisan nincs még csúcsformában.
A nyitó Két Hold című tételben igen fontos lenne egy karakteres, "színesen" éneklő hang, de egyelőre az ének csak követi - néhol kissé késve, erőtlenül - a feszes ritmusokat. A dal pedig rendben van, néhol ős-prog, az instrumentális részeknél éreztem némi IQ-t is benne (mármint a zenekart, na).
A második tétel (Ballada) lassabb hömpölyösebb, ne tessék megkövezni, de nekem régi Koncz Zsuzsa verslemezek jutottak eszembe róla. Az ének megint csak gyengusz, erőtlenke, meg olyan modoros, túl-artikulált. Színészek próbálnak így énekelni, mikor valaki bogarat ültet a fülükbe, hogy a prózai szerepek után ugyan adjon már ki egy művészi lemezt is. Zeneileg szép, bár talán kissé túlnyújtott darab.
A Bolyongó című harmadik dal, mintha csak nótahossz-fóbiámat akarná csigázni, 11 perces. Ez is lassú, puha szerzemény, halk, suttogós énekkel, jazzes gitárfillekkel, finom fuvola betétekkel, a zongora helyenként megszólalásig After Crying. Aztán a gitár is. Hmm.
Összegzésképpen - amennyiben szabad ilyet egy véres tollú írnoknak - pár jó tanács a csapatnak, akik album kiadását tervezik a közeljövőben, szóval nem kicsiben játszanak:
Kicsit karakteresebb, ám rövidebb dalokkal elkerülhető lenne a néhol kissé céltalan "szétfolyás". Az alapok nem rosszak, sőt... csak egy picit összébb kéne fogni a rakoncátlan hangok milliárdjait. Az éneken mindenképpen csiszolnék, mind a témákat, mind az előadásmódot tekintve. Sőt, ha nem szentségtörés a kijelentés: Márton egy kiváló billentyűs, de lehet, hogy kéne egy Énekes nagybetűvel, mert ezen bizony nagyon sok múlik, szinte minden.
Szőrösszívűnek tűnhet ez a kritika, pedig akik ismernek már írásilag, tudhatják, azokat bigyózgatom legtöbbet, akikben "van valami", hátha még jobb lesz a dolog. Hajrá, várom a következőt.
