A Sinathrop neve teljességgel ismeretlen volt számomra, és az elődje, a Clouding Over úgyszintén, ami 1998-ban (!!) alakult. Az más kérdés, hogy vajon miért kerülte el őket a legkisebb ismertség is.
Ahogy olvasom a biográfiájukat, kb. tíz zenekarra való tagcserét ejtettek meg az évek folyamán – nem épp egy stabil társaság.
A zene egészen határozottan megdörren, aztán első döbbenetem akkor jön, mikor megszólal az ének. Először azt hittem ez valami vicc, de nem, tényleg ez a reszketeg, irdatlanul hamis hang szól ének gyanánt a nótákban. Néha károg is az illető, akkor elviselhetőbb, mert károgni nagyjából meg mindenki tud.
Innentől kezdve elég nehéz volt komolyan vennem a csapatot, pedig a zene nem olyan vészes: doomos, cseppnyi göteborgi ízeket felvonultató metaljuk egész fogós, bár pontatlan, ahogy az szokás kezdő zenekarnál. Ha már úgyis tagcseréltek egészen idáig a srácok, itt lenne az ideje egy rendes énekes vagy hörgős keresésének, mert ez konkrétan vicc, ami itt hallható.
Sajnálom, nem tudok finomabban fogalmazni, de a mostani „énekesnek" kb. annyi érzéke van a hangokhoz, mint egy gnúcsapatnak a művészettörténeti elemzéshez. Mindettől nehezen tudtam elvonatkoztatni és észrevenni, hogy a Sinathrop gitárosai is szeretnek szólózni – bár olykor többet, mint amiben biztosak – ám az irány jó, és a dalok fogósságára sem lehet panasz, a stílust már érzik, habár a tömör, velős fogalmazást még nem vallják magukénak.
Összességében felemás tehát a végeredmény, zeneileg azt mondanám, akár még lehet belőlük valami, de a már említett vokálproblémák miatt nem tudom komolyan venni a produkciót. A döntés az övék.
