Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Oneheadedman: Demo 2004

Megmondom őszintén, meglepett a Oneheadedman demója. Pár hónapja le lehetett tölteni a honlapjukról pár dalkezdeményt, amivel még keresték a további tagokat, ott még inkább témahalmokat lehetett hallani, mint kerek dalokat. Aztán úgy tűnik megtaláltak mindenkit és elkészülhetett a bemutatkozó 3 számos demó.

2003 őszén alakult a csapat, próbatermi a felvétel, a keverést a gitáros Tóth András készítette otthon, és a körülményekhez képest nem rossz. Sok stúdiós demót volt már szerencsém hallani sokkal-sokkal rémületesebb hangzással. Itt ki lehet venni minden hangszert, még nagyjából arányos is, arra teljesen okés, hogy leszűrje az ember, hogy szeretni fogja-e ezt a zenét vagy sem.
Egyfajta komplex, olykor kellemesen Meshuggah-hatású riffekre (számomra nagyon is szívet melengető, ha valaki ilyen hatásokat épít be a zenéjébe) épülő agyas, elborult zenét játszanak a srácok, már most okos kis dobolással.

A vokalista ordít vagy énekel, ahogy azt a szöveg, illetve zene megkívánja. Érdekes módon szintit is beleépítettek a dalokba, amit elsőre nem gondoltam volna, ám ezt is egész ügyesen aknázzák ki. Annak ellenére, hogy úgy tűnik elsőre nem éppen az a fülbemászó zenét játssza a zenekar, mégis valahogy két hallgatás után meg lehet jegyezni sok részletet, ami szintén bíztató előjel.
"Ügyes", elsőre ezt mondtam magamban, persze vannak hiányosságok, mint például a néha hunglish kiejtés, az énekes fals hangjai, és még annyi, hogy a zenekarnak meg kell találnia saját hangját, még azért elbírna a zene sajátos okosságokat.

De mindezek csak irányadó tanácsok, mivel nagyon fiatal a zenekar és rendkívül rövid idő alatt ezt a szintet hozták össze, így nyugodt szívvel mondom azt, hogy ha a későbbiekben is olyan döbbenetes fejlődést mutatnak be, mint ami a korábbi letölthető dalkezdemények és a mostani demó között hallható, akkor 2-3 év múlva egy vérprofi agyas zenekarral bővül a hazai bandák palettája.

Ahogy egyre többet hallgatom a demót, kedvet kaptam szép lassan egy Oneheadedman koncerthez. Kíváncsi vagyok, élőben miképp tudják előadni ezeket a dalokat. A zenekar hozzáállását a zenéléshez pedig ajánlanám minden kezdő csapatnak, valahogy így kell első demót elkészíteni, nem hevenyészett ötleteket összedobni és azt gondolni, hogy ők már profi zenészek minden szinten...
Kár, hogy a dalszövegeket nem mellékelték és a borító is kb. a semmilyen szintet éri el. Állítólag lesz még ez így se, kíváncsi vagyok.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.