Shock!

június 06.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Demó tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Gaslight: Demo 2006

Fiatal csapat, épphogy másfél éves múlttal rendelkezik a Gaslight, e három számos demót idén februárban rögzítették. A srácok (illetve egy billentyűs lányt is "tartalmaz" a zenekar) biográfiája szerint sötét hangulatú dallamos rock/metal zenét játszanak, ám erre az első dal mindjárt rá is cáfol, lightos (bár tényleg bánatos hangulatú) rockzene ez, inkább akusztikusabb hangszerelésben, nem torzítottan, valahol a Nickelback, Staind és társai ösvényén. Ami teljesen furcsa, mert hazai csapattól ennyire amerikai hatású zenét még nem nagyon hallottam.

Nagyjából a hangszeres játék a helyén van, alapnak, kiindulópontnak teljesen rendben lévőnek érzem ezt a három dalt, erre aztán remekül fel lehet építeni egy jó kis zenekart, amelyik akár idővel még rádióbarát is lehet (a szó jó értelmében). Az énekes srác sem rossz, még itt-ott bizonytalan, de legalább már tudja mit akar és mit tud elénekelni, már csak biztossá kell tenni a tudását, bizonyára majd fejlődik sokat. A gitárszólók sem túl tigrisek, egyelőre a megjegyezhető dallamosságra helyezném a hangsúlyt a helyükben, ha már mindenképpen szólót akarnak valahova.

Én még egy kis tüzet, lendületet belevinnék a zenébe, önmagában ez a három szám még nem túl kiugró, kicsit egyformácskák, de egy év zenélés után persze rendben van ez így, és sokkal kevesebb botladozást rejt, mint sok, több éves múlttal rendelkező hazai csapat.
Sok koncert kell a zenekarnak - akár még akusztikus estek is, jól állna nekik érzésem szerint - aztán hajrá.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.