Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Vihar Után: A tölgy is meghajol

1229_viharutanDecember 12-én debütált a Vihar Után zenekar A tölgy is meghajol című dala. A lágyan induló de katartikusan építkező gitárjáték, a gazdag hangszerelés és letisztult hangzás izgalmas egyveleget alkot. A műfaját tekintve az alternatív és a post-rock közé tehető szám rögtön egy nem akármilyen zenei videó kíséretében érkezett. Drexler Szilárd rendezésében Hege Veronika és Kántor Zoltán színészi játékát figyelhetjük, ahogy izgalmas és dinamikus szimbólumokon keresztül hántják le a rétegeket a szürkeségről.

A zenekar ötletgazdája, dobosa és szövegírója Leindler Milán, így idézi fel az első pillanatokat: „Amikor először ültünk le egymással és a hangszerünkkel, elhatároztuk, nem csupán zenekart szeretnénk alkotni, hanem közösséget. Szeretnénk gyönyörködtetni, elgondolkodtatni, emlékeztetni, de nem szeretnénk, nem is tudnánk grandiózusan újat mondani. Hiszen minden, ami igazán értékes, már ott van mindannyiunkban, csak bátorsággal és csodálattal kell tekintünk rá. Ez a dal most csak az első lépés, de számunkra hatalmas, mert szűk másfél év munkája van benne."

A zenekar tagjai korábbi zenei projektekből már jól ismerik egymást, így könnyű lehet az együttműködés. Basszusgitáron Miriszlai Áront hallhatjuk, míg az egyszerre énekes és gitáros posztot Galacsik Zoltán vállalja magára. Ahogy ő fogalmaz: „Ebben a klipben most nem mi voltunk a fontosak, szerettünk volna egy történetet elmondani. Nyilván lesz majd olyan is, ahol megmutatjuk magunkat. Itt a zene, a szöveg és a képi megoldások alkotnak egy nagy egészt, bármelyiket elvesszük, nem lesz teljes a kép."

Számíthatunk tehát további dalokra a közeljövőben, addig is a zenekar első dala már minden platformon elérhető.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.