Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

A&R tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Skyabove: Seen Enough

A Skyabove zenekar jelenlegi felállásával 2020 eleje óta működik, de a tagok barátsága ennél korábbra datálható - több évnyi közös zenélés és alkotómunka után idén elérkezett az idő, hogy nagyobb közönség előtt is bemutatkozzanak.

0830_skyabove

Kiss Dávid énekes érkezésével a korábbi, elektronikára épülő, dallamos rockzene újabb élt kapott, amivel a zenekar elérte jelenlegi stílusát - a csapat célja a zenén keresztül megfogalmazni a tikkasztó budapesti nyár és a fesztiválok "happy go lucky" hangulatát, egy cseppnyi melankóliával, és gitár hajtotta elektronikus alapokkal fűszerezve.

A zenekar első anyaga a most debütált bemutatkozó videoklip a Seen Enough című dalhoz. Benne a komorabb és sötétebb mondanivaló váltakozik a pozitív, optimistább hangvétellel, melyet különösen fontosnak tart a zenekar manapság. Egyfajta fény az alagút végén érzés jelenik meg a dalban, azt a tudatállapotot mutatja be, amikor a sok rossz dolog után érzi, tudja az ember, hogy bekövetkezett a fordulat és ezentúl már jobb lesz minden. A videó szempontjától a csapat a letisztultságra törekedett: egyszerű, fényekkel operáló anyagot szerettek volna, mely jó kontrasztot ad a hamarosan megjelenő nagylemez címével. Szeptember 18-án az Analog Music Hall színpadán kerül sor az első bemutatkozó koncertre és már készül egy újabb videoklip is.

Az ősz folyamán további dalok megjelentetésével a teljes, "Colors of Our Sky" című album elérhetővé válik majd, jelenleg az album utolsó simításain folyik a munka. Mivel több különböző stílus formálja a tagok ízlését, izgalmas dolgok várhatók: folyamatos zenei megújulás és a zenekart mozgató közös gondolatok minél változatosabb számokba oltása, ami remélhetőleg a közönséget is úgy megmozgatja, mint a zenekart.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.