Shock!

Szegedről érkezett: „Mi vagyunk a Set The Clocks To Infiniy zenekar. Szegeden alakultunk 2012 szeptemberében, majdnem egy fél évre rá, 2013 februárjában új gitárosok váltották fel a régieket, és ez volt az az időpont, amikor a Set The Clocks To Infinity név összeolvadt a zenekarunk, stílusával, egyéniségével és megjelenésével. Azóta az újabb felállással is megmutattuk magukat többször Ausztriában és felléptünk egy magyarországi fesztiválon a SZIN-en, valamint egyéb klubkoncerteken. A banda metalos stílusát heavy metal, stoner, hard rock stílusjegyek keverékei fűszerezik meg."

Kiss Gábor: Kifejezetten súlyos zenében utaznak a szegedi srácok, de igazán markáns stílust nem sikerült eddig kialakítaniuk, ráadásul ifj. Henry Rollins énektémái sem az igaziak. Az viszont kifejezetten jó, amikor behörrent, de a szokatlanul előre, az első perc végére pakolt gitárszóló is tetszik.

Valentin Szilvia: Szeged általában az ígéretes zenekarairól híres, a Set The Clocks To Infinity egyelőre még nem tart itt. Átlagos, jellegtelen és összefüggés nélküli témákkal teli az Elevator, a végén pár másodpercre még egy Superbutt-téma is felvillan pár riff erejéig (ejj...). Az énekes srác kiejtése is zavaró, ellenben klasszul ki van gyúrva. A zenén is gyúrni kellene még, mert ez a vonal azért elég jól fut itthon, ne csak azzal tűnjenek ki a többi hasonló stílusú csapat közül, hogy négy jó kiállású srác van a színpadon, bozontos szakállak nélkül...

Draveczki-Ury Ádám: Szintén modern, súlyos, de dallamos metal – ez persze amolyan „nesze semmi, fogd meg jól" meghatározás a részemről, ami bármit takarhat, de a Set The Clocks To Infinitynél látszik egy határozott irány, ami cseppet sem rossz. Súlyos, riffes, déliesen groove-os muzsikában utaznak, amiben van is kakaó, de ezen azért még bőven lehet fejleszteni. Ha ezen a csapásvonalon haladnak tovább, előbb-utóbb biztosan rálelnek a saját karakterükre is. A hangzáson, illetve az angol kiejtésen mindenképp javítani kell még, a hang és az erőteljes előadásmód viszont tetszik.