Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Atom: Így lettem összerakva

Nem úszta meg szárazon az évet az Atom, de itt a zenekar második nagylemeze. A 2020-as év nagyon be akarta magát írni a történelemkönyvekbe, és lássuk be, sikerült is neki. A debreceni punk rock Atom sem úszta meg az évet szárazon.

1225_atom

„A május végi nagy esőzések közepette kaptuk a hívást, hogy igyekezzünk, mert áll a pincében a víz. Három próbaterem van azon a folyosón, ahol mi zenélünk, és a miénk is rendesen elázott. Ezért próbák helyett kipakoltuk a helyet, szőnyeget tisztítottunk, takarítottunk, próbáltuk menteni a dolgokat. Még most is olyan párás a terem, hogy sóval próbáljuk a maradék nedvességet megkötni." – meséli Tomster, a zenekar énekes gitárosa.

„És hát azt szokták mondani, hogy csőstül jön a baj. Ha nem az esőzés, akkor jött helyette a rendőrség. Bejelentésre érkeztek, hogy hangosak vagyunk, így be kellett fejeznünk a próbát. Ez kétszer is megtörtént idén, ráadásul teljesen emberi időben, délután négy órakor, hétvégén. Amúgy jófejek voltak, mi meg abbahagytuk a zenélést. Addig is tudtuk, hogy milyen zenét játszunk, de azóta hivatalosan is punk zenekarnak tekintjük magunkat!" „A kijárási korlátozás pedig abszolút megnehezítette a helyzetünket. Munka után teljesen limitált a zenélésre fordítható órák száma, így mindent bele kellett adni, hogy kihozzuk a második nagylemezünket december közepére." -tette hozzá.

Az idei évet ezen történések fényében tényleg a slamasztika szóval lehet jellemezni leginkább. Rikárdó, a basszusgitáros dobta be az ötletet albumcímnek, Karesz és Tomster pedig egyből megvették. „Október közepén vonultunk stúdióba. A lemez koncepciójává az egyéni és közösségi szinten átélt aktuális, mindenki számára ismerős problémák kerültek. A lemezre felkerült az 'Így lettem összerakva' című dalunk is, ami a saját magunk előnyeinek és hátrányainak felismerésére és elfogadására fókuszál. Rögzítettünk telefonokkal minden apró részletet a felvétel hetében, és ezekből készült hozzá a klip."

Az 'Így lettem összerakva' december 6-án debütált, a lemez pedig december 13-án jelent meg online a BASS-Atom Records gondozásában. A Slamasztika az idei kihívásokkal teli évre ad egy tempós, dallamos választ tíz dal formájában.

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.