Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hamarosan nálunk koncertezik a Helmet

Hat év szünet után végre új lemezt adott ki a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású rockzenekara, a Helmet, ami még jobb hír, hogy a lemezt bemutató turné nem kerüli el Magyarországot és ismét a Dürer Kertben láthatjuk március 2-án Page Hamiltont és társait.

Az október 28-án megjelent Dead To The World című stúdióalbum az ígéretek alapján követi a hamiltoni receptet, azaz 150 százalékos, okosan megtervezett energiabomba hard rock-alternatív-posztpunk daloknak álcázva, nehéz riffekkel körbebugyolálva, amelyekbe szokás szerint sokan belehallhatják a dzsesszista múltat is. A Jay Baumgartner által producerelt albumot természetesen egy harminchat állomásos amerikai turné követte, mely kis szünet után Európában folytatódik és ér el Magyarországra.

Az 1989-ben alapított, New York-i Helmet a kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású amerikai rockzenekara és talán szerencse is, hogy nem ért el "olyan" sikereket, mint mondjuk a Nirvana. A Helmet ugyanis mindig kilógott a sorból, nem tartozott egyik trendhez sem, valahogy úgy, ahogy a Rolllins Band vagy a Jesus Lizard tette, járta a maga útját, mindent beszippantott a maga mániákus poszt-hardcore-dzsessz minimáljába, mégis hivatkozási pont mind a Deftones, mind, a Tool, mind a Pantera számára. Ilyen következetességgel, ilyen muzsikával valahol egészen elképesztő, hogy még Grammy-díjra is jelölték a zenekart.

A Helmet nem először jár Magyarországon, legutóbb pont a Dürer Kertben jubiláltatta legendás Betty című albumát és most ismét ide tér vissza, hogy bemutassa legfrissebb lemezét, ahol persze elhangoznak a Strap It On (1990), a Meantime (1992), a Betty (1994) vagy az Aftertaste (1997) legemblematikusabb dalai is.

Az este vendége Illinois leghangosabb zenekara, a veterán chicagói Local H power duó, amelynek produkciója után nem az előzenekari szerepre fogunk asszociálni, hanem sokkal inkább két rettenetesen erős, baráti zenekar közös estjére.

Időpont: 2017. március 2.
Kapunyitás: 19.00
Helyszín: Dürer Kert (XIV. Ajtósi Dürer sor 19-21.), Room 041
Fellépők: A Lángoló Gitárok és a New Beat bemutatja: Local H (USA), Helmet (USA)
Jegyár: 5000 / 5500 Ft
Jegyelővétel: http://tixa.hu/helmet_durerkert
Esemény: https://www.facebook.com/events/1069965366386575/

Címkék:

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.