Shock!

június 26.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Schuster Lóránt: Kaptafa - Kocsmai beszélgetések Rozsonits Tamással

schuster_cBár tényleg elég elcseszett év volt a 2015-ös, azért történtek jó dolgok, voltak örömteli események is. Ezek közé sorolandó, hogy az év folyamán mi is hírt adhattuk Schuster Lóránt felépüléséről, amellyel párhuzamosan folyamatosan pörgött a P. Mobil-gépezet örökmozgója, remek kiadványokkal és nagyszerű klubkoncertekkel megörvendeztetve a szimpatizánsokat. Sikeres volt tehát Lóri számára a tavalyi év, a zenekar zeneileg és emberileg lényegében erősebb, mint valaha – ezt rendszeres koncertlátogatóként is tanúsíthatom –, és az idei évre is legalább annyira rápörögnek majd, mint a tavalyira. 2016 elején mi sem aktuálisabb tehát, mint ez a személyes hangvételű életrajzi könyv, illetve az, hogy mi is megemlékezzünk róla.

Kíváncsi voltam a végleges verzióra, mert a Lóránttal folytatásokban közölt interjúsorozatot folyamatosan követtem, remekül szórakoztam rajta, és úgy voltam vele, hogy ha ahhoz lesz hasonlatos a könyv is, akkor nagy baj nem lehet. Ebből sok minden meg is valósult, hiszen a sorozat összes eleme megtalálható, vannak szakmai érdekességek, kulisszatitkok, vicces sztorik itt is, de míg ott a P. Mobil zenekar van a fókuszban, ez a sűrűn teleírt, bő háromszáz oldal tényleg Lóránt saját története. A kettő persze szorosan összetartozik, hiszen ő maga a Mobil is egyben, de itt nincs párbeszédes forma és ennek megfelelően – trendi szóhasználattal élve – „fékek és ellensúlyok" sincsenek. A Kaptafa erősen szubjektív, így is kell tehát olvasni, persze erre már a fülszöveg is felhívja a figyelmet: „mindenki megkapja a magáét". Emellett ugyanakkor mégsem „botránykönyv".

megjelenés: 2015
oldalszám: 300
kiadó:
szerzői kiadás
Neked hogy tetszik?
( 15 Szavazat )

Lórántról sok újat elmondani nem nagyon lehet, ő olyan, amilyen: ami a szívén, az a száján, saját bevallása szerint is makacs, önfejű, túlságosan is egyenes, következetes és konfrontatív típusú ember, következésképpen tehát természetesen megosztó személyiség. Ezek a tulajdonságok persze gyakran magukban hordozzák a rugalmasság, a diplomácia részleges vagy teljes hiányát, könnyen sütik rá az emberre, hogy vonalas vagy nem együttműködő, és valóban, van, amikor a „szalonképesség" rovására is megy mindez. Kezdjük tehát ezzel: jómagam sem vagyok híve a „mindenáron PC" elvének, a mindennapokban sokszor zavar, hogy nem beszélünk egymással őszintén, nem mondjuk ki, mi bajunk a másikkal, mégis, hiába „kocsmai beszélgetések" a kiadvány alcíme, bizonyos helyeken kimondottan nem jön be a hangvétel. Főleg, amikor Lóri kissé belelovallja magát az „ők-mi" viszony fejtegetésébe, és konteós kiszólásokat ereszt el – igaz, nem merészkedik tednugenti, mustaine-i, pláne nem szaniszlói magasságokba (bár nem titkolom, volt pár facepalm-élményem). Szerencsére viszonylag kevés ilyen momentum van, bár ígéretet kapunk egy másik kötetre is, ahol majd a politikai vonal lesz a főszereplő, hát, azt köszönettel kihagyom majd olvasmányaimból az itteni „ízelítő" alapján. De meg kell mondjam, kissé meglepett, hogy például milyen rossz véleménnyel van Lóránt a „nemzeti érzelmű" rock műfajáról. A személyeskedő(nek vehető) részeket ugyanakkor sokkal kevésbé tartom vészesnek, sőt egyáltalán nem, egyrészt a fent említett szubjektivitás miatt, illetve, mert – megint csak bevallottan – fontos mozgatórugó a személyes sérelmek „kibeszélése" és tisztázása, másrészt mert Lóránt saját hibáit, gyengeségeit, rossz döntéseit sem rejti véka alá. Emellett pedig, bármi negatív színezetűt mondjon is X-ről vagy Y-ról, ezt az illető érdemeinek maximális elismerése mellett teszi (igaz, nem olyan elegánsan, mint mondjuk Slash) – érezhetően nagyon büszke minden egyes, a Mobilban megfordult tag által teremtett értékekre, a közös sikerekre, és sajnálja, ha valami elromlott.

rozsonitstamasMindez jó átvezetés a könyv vitathatatlan pozitívumainak taglalásához is: a „profizmus mindenek felett" elvével csakis egyetérteni tudok, és bizony, néhány ezzel kapcsolatos, itt (is) olvasható megállapítást bekeretezve kellene minden próbaterem falára kitenni. Nem késünk próbáról, nincs pia koncert előtt-közben, hogy viszonyulunk a közönséghez, szervezőmunkában való részvétel, feladatok megosztása, feleségek-barátnők kitiltva, satöbbi-satöbbi-satöbbi – ezek a témák, hogy-hogy nem, szinte minden népszerű zenekarnál problémaként merülnek fel, az egyéni hisztikről, túlzásba vitt rocksztárkodásról már nem is beszélve. Sokan még a rajongók közül sem fogják fel a mai napig, hogy egy zenekart csakis cégszerűen lehet és kell irányítani – egy ilyen szimbiózis sokkal keményebb és embert próbálóbb, mint egy civil munkahely és egy házasság együttvéve. És bár zenészismerőseim technikai vitáit némi unalommal asszisztálom időnként végig, meg kell mondjam, lenyűgöztek az évtizedeken átívelő hangosítós sztorik és érdekességek is, akárcsak a háttérmunka részletekbe menő bemutatása (roadok, logisztika satöbbi). Az anekdotákból pedig mindenki kikeresi majd a kedvenceit, természetesen azokból is akad pár hangosan felröhögős.

A lábjegyzetek ugyan hasznosak egy ilyen visszatekintő munkánál, ugyanakkor nem teljesen világos, hogy milyen elv alapján kerültek be, ugyanis van például külön magyarázat arra, hogy „Kádár-rendszer" és „KISZ", de például a szovjet turné vonatos sztorijainál előkerülő „gyezsurnaja" kifejezésre nincs. Számomra ez kicsit következetlen, bár nekem inkább a hangosítós témáknál jöttek jól a jegyzetek – kinek miben hiányos a műveltsége, ugye, szóval ezt és a néhány apróbb szerkesztési bakit vegyük szőrszálhasogatásnak. Fontosabb ennél, hogy ez a kiadvány egy igen gazdag, de rögös életpálya informatív és alapvetően szórakoztató lenyomata. Bizonyos állításai szigorúan helyükön kezelendők, de megkapjuk az ezúttal nem ironikusan értendő kor- és kórképet is. Ettől függetlenül mindenkinek javaslom, hogy a P. Mobil 45. interjúsorozatra is keressen rá, már csak azért is, mert a Kaptafa kissé csapong az idősíkok között, ott viszont tematikus beszélgetések olvashatók. A kettő együtt az igazi, persze egy jó Mobil-lemezzel a háttérben.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 Dead again 2016-04-12 18:33
Nagyon-nagyon jó könyv.
Idézet
 
 
+5 #3 carcass1969 2016-01-30 15:20
Most olvasom, nagyon jó könyv, csak ajánlani tudom mindenkinek.
Idézet
 
 
+13 #2 Venomádi 2016-01-28 18:47
A lényegében már szarrá olvasott Lemmy önéletrajza mellett jó helyen lesz ez is nálam. Lóri hozzáállása a zenekarhoz, hogy akár bottal, tólószékkel is végigcsinálja amúgy is Lemmyhez hasonlít.
Idézet
 
 
+19 #1 Ric$ 2016-01-28 13:25
Schuster Lóránttal és a P. Mobillal dolgozni is élmény. Az első perctől fogva egyenesség van, korrektül meg van mondva minden, ami csak kell. Nincsenek nagy igények, arcoskodás, semmi ilyesmi. Sőt, a több koncertből, amit szerveztem Nekik, volt, ami sajnos negatív előjelű lett. És bizony Náluk az együtt sírás is megy, nem csak az együtt nevetés. Ha mindenki így gondolkodna, lényegesen kevesebb álságos ember lenne a szakmában...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.