Shock!

október 13.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Rob Halford: Vallomás

robhalford_vallomasNem kertelek, kétszer olvastam el Rob Halford önéletrajzát pár hónapon belül. Nem így terveztem, de örülök, hogy így történt. Tavaly megrendeltem az angol verziót, ráadásul hitelesített aláírással is meg lehetett vásárolni, és mivel Robi bácsitól nincs még semmi dedikálásom, kiváló ötletnek tűnt, meg persze borzasztóan kíváncsi voltam, milyen, amikor tényleg saját szavaival meséli el élete történetét. Természetesen tudom, hogy mindig van egy segítő kéz, aki rendbe szedi, leírja, rendszerezi, összerakja ezeket könyvformátumba, de azért mégiscsak úgy formálták ebben a kötetben a mondatokat, mintha tényleg ő mesélne neked, személyesen. Hozzátartozik a történethez az is, hogy EGYÁLTALÁN nem számítottam hazai megjelenésre. Szóval elolvastam angolul, már épp készültem írni róla pár sort, aztán láttam a hírt, hogy itthon is megjelenik, és roppant kíváncsi lettem, hogy milyen lesz a fordítás, mert helyenként nagyon brit, nagyon yam-yam, és volt pár szóvicc, amit szinte lehetetlen átültetni magyarra – ezért reméltem, hogy értő kezekbe kerül a könyv. Szerencsére így történt, Bus Andrásnak többek között a legendás Ozzy-életrajz hazai változatát is köszönhetjük (részben), szóval fellélegeztem, hogy nagyjából rendben lesz a dolog.

megjelenés: 2021
oldalszám: 388
fordította: Bus András
kiadó:
Trubadúr Kiadó
Neked hogy tetszik?
( 28 Szavazat )

Bevallom, már az eredeti verzió olvasásakor is megrendített az élettörténet bizonyos része. Leginkább így tudnám megfogalmazni, valahogy az egész amolyan együtt sírunk-együtt nevetünk érzéssé vált, és ez leginkább talán annak köszönhető, hogy Robert John Arthur Halford, ez a hamarosan hetvenedik életévét betöltő walsalli fickó minden ízében kendőzetlenül, kellő öniróniával mesélt mindenről, gyerekkoráról, a zenekarról, örömeiről-bánatairól és legfőképp a gyötrődéseiről. Leginkább utóbbiak kerülnek roppant képszerűen, néha tárgyilagosan, fekete-fehéren a szemünk elé, ami egyrészt zavarba ejtő, mert ki ne sajnálná kicsit a fiatal Robot, aki az amerikai turné közben kamionos parkolók vécéjében ücsörög, hátha lesz valami kósza párperces öröme (többnyire nem), miközben zenésztársai a dögösebbnél dögösebb gruppikat kefélik rongyosra. És itt megállnék egy pillanatra, mert ez a könyv nem való mindenkinek. Ha averzióid vannak a homoszexualitással szemben, inkább kerüld el, mivel Rob Halfordhoz hasonlóan nekem sincsenek illúzióim: a metálos réteg nagy része nem túl nyitott gondolkodású, amit bizony maga Rob is hasonlóan fogalmaz meg a könyvében. És bizony korántsem biztos, hogy némely naturális leírás láttán nem hátrálsz két lépést, mert itt tényleg kendőzetlenül pőre a történések leírása fizikai, de egyébként lelki síkon is, onnantól kezdve, hogy gyerekkorában molesztálták (és nem az első életrajzi könyv ez, amiben ezt olvasom a „csodás" angliai '50-es évekről), egészen a megérdemelten megtalált boldog párkapcsolatig.

Fiatalkori éveiről, környezetéről is hihetetlenül plasztikusan ír, szinte érezni fogod te is azt a bűzös levegőt, ami akkoriban az angliai iparvárosokat jellemezte. A szüleivel, barátaival való kapcsolata, a szokásos kamaszkori első történések is mind-mind fontos részét képezik annak a figurának, akit később – jóval később – már Metal Godként ismerhettünk meg. A zenekaros élettörténetekből számomra mindig a kezdeti időszak a legizgalmasabb, mikor, hogy találkoztak, az első botladozó lépések, közös együttzenélések, miképp indult be a tagok közötti kémia, a korai áldatlan állapotú koncertek hangulata, miként kapták meg az első normális nagykiadós szerződést, és bizony itt is kiderül, hogy a két gitáros sosem találta meg igazán a teljes összhangot. Néhány történet összevág K.K. Downing könyvével, csak másik szemszögből, de legalább tényleg úgy történtek a dolgok, ahogy megörökítették az alkotók. A zenekaros történet későbbi része már gazdagabban dokumentált – még az internet korszak előtt is, utána meg bőven –, így arról, hogy Ozzy helyett Ozzy volt, az ominózus amerikai perről, az előbújásáról, vagy a zenekarból való kiválásáról és újra egymásra találásról akad infó más forrásból is, noha így azért sokkal személyesebb, érdekesebb minden. Mindezek mellett a Judas Priest nélküli sok éves gyötrődése (ahonnan sosem akart kilépni, de az angolok már csak angolok, és nem beszélnek meg egymással semmit, de hányadik klasszikus eset ez, amikor a kommunikáció hiányán csúsznak el a dolgok, ugye), ilyen-olyan zenekaros próbálkozásai, ahol gyakorlatilag nulláról kellett kezdenie már nem fiatalon, a mélypontok, az alkoholizmus, a kokainfüggőség és a leszokás, mind őszinte vallomásként, vagyis leginkább tényleg gyónásként megtalálható ebben a tartalmas könyvben.

Az angolok – angolok. Nem beszélnek érzelmekről, nem beszélnek magánügyekről, így a Judas Priest tagjai arról is tapintatosan hallgattak egymás közt, hogy tudták Rob másféle irányultságát. De hát végül is, magánügy ez mindenkinél, nem igaz? Pedig csupán ugyanarra vágyott, mint bárki más: stabil, normális, fizikai és lelki síkon egyaránt tartalmas kapcsolatra, amihez hosszú és rögös út vezetett. Hol szomorú, hol cikis, hol totálisan bizarr, hol pedig szívszorítóan tragikus útvonalon haladt tehát Rob Halford, akiért egyébként Lady Gaga és Johnny Depp is rajong. Meg én is, sőt, te is, ha elolvastad ezt a könyvet, és utána néhány régi dalszövegen jót vigyorogsz majd, ha legközelebb eléd kerül, de ugyanúgy bólogatsz a zenére, ahogy annak idején, amikor először hallottad.

A könyv annyira friss, hogy az utolsó oldalakon már megjelenik a COVID-19 és az elhalasztott turné, a gondolatok a gyakori kézmosásról, meg hogy mi fontos az életben. Ugye ki hitte volna, hogy idén még mindig ugyanezek a problémák vesznek körül minket, és csak reménykedünk, hogy jövőre tényleg meglesz az a turné. Gyakori kézmosásokkal. És ugyan sok idősödő metálzenész nem tud jól öregedni, és kellemetlenül kínos a produkciója, megjelenése, netalántán önmaguk (sokszor cikis parókát hordó) paródiájává válnak, Rob Halford hiteles tudott maradni az összes pózolós / macskás / koponyásgyűrűs instagramos postjával vagy esetleg ellenére, mert még mindig szívből és ízig-vérig megmaradt ugyanannak a heavy metalért rajongó Metal Godnak, aki annak idején meghódította a világot a színpadról.

 

Hozzászólások 

 
#12 Equinox 2022-05-29 23:00
Most jutottam el odáig, hogy elolvassam. Nekem egy dolog nem stimmelt történetileg. Olvasás közben úgy tűnt, hogy amikor Alice Cooper - School's Outot nyomatott a ruhaboltban, ennek '72 után kellett történnie, és keveri ott az időrendiséget, de a dolognak lehet narratív oka is végülis.

Meglehetősen szokatlan a kendőzetlen stílus, de rengeteget meg tudunk az emberről.
Idézet
 
 
#11 queensryche999 2021-07-30 23:06
@MrBr

Igen, ezeket valóban átnézhették volna alaposabban, ugyanakkor érdemes némileg árnyalni a dolgot:

Fight dalok: "Elhatároztam, hogy csakis Fight-dalokat játszom, ha tetszik, ha nem." Ezt Rob a legelső Fight koncertek alkalmával döntötte el magában, miután a közönségből gyakran bekiabáltak Priest-dalcímeket, tehát részéről ez egy elhatározás volt az elején - amit később nem tartott be maradéktalanul. A legelső, phoenixi koncerten (Mason Jar) nem is volt Priest dal és később is jobbára csak 1-1 bukkant fel, többnyire a Bloodstone, néha a Freewheel Burning és a Green Manalishi, ami ugye feldolgozás. Technikailag tehát igaz, hogy volt Priest, de mondjuk úgy nem vitték túlzásba, főleg az első lemez idején.

Bullet Train EP: simán lehet, hogy azt hallotta, ezt a nyilatkozatát nem ismerem, viszont 2000-ben pl. mondott olyat, hogy vonakodik meghallgatni az albumot:

"No, I haven't listened to it. It's just too difficult for me to listen to the band when I'm not in it, and that's nothing to do with taking a shot at Ripper. I'm grateful that he's in the band because he's keeping the band alive. But I just don't... I just can't listen to it. It's just psychological." (BraveWords 25 Flashback from issue #43, September 2000)

Ez persze nem zárja ki azt, hogy 2000 óta mégis meghallgatta és furcsamód nem emlékszik rá, de erre azért nem tennék nagy összeget.
Idézet
 
 
#10 MrBr 2021-07-30 15:24
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - MrBr:
Idézet - Valentin Szilvia:
[quote name="MrBr"]Nagyon tetszett a könyv még akkor is ha néha túl tolta a melegséget, végül is ez egy vallomás. Érdekelne viszont, hogy a sok pontatlan vagy hamis infó az talán fordításból ered?


Milyen pontatlan és hamis infókra gondolsz?

Hát úgy hirtelen.
Simon Philips 15 évesen játszott a Sin after sin albumon. 19 volt
A Fight nem játszott Priest számokat. Sokat jatszott.
Rob nem hallotta ez idáig a Ripperes albumokat. Már a Bullett Train EP megjelenésekor véleményezte.
San Bernandino fesztiválon a Electric Eye ra motorozott be. Nem.
Les Binks távozásának 3 verzióját hallom tőle. Stb


Rákerestem gyorsan az elsőre: "despite being only fifteen years old". Valószínűleg ezek szerkesztési hibák, a kész kéziratot kellett volna még átnézetni egy droiddal, aki mindenre pontosan emlékszik. :) Viccen kívül amúgy az ilyen önéletrajzok egyike sem történelemkönyv , főleg ha belegondolsz, alkohol- és drogfelhőben töltött évtizedek után kellett visszaemlékezni . Szerintem nagyon ritka, ha valaki tűpontosan emlékszik (korabeli napló nélkül) 20-30-40 évvel ezelőtti történésekre, párbeszédekre.


Igazából ezt nem kritikának szántam csak mint fanatikus rajongó minden részletet észre veszek és minden apróság érdekel.Rájöttem arra is ,hogy mi a '90-es években pár alkalommal találkoztunk.
Idézet
 
 
#9 Valentin Szilvia 2021-07-30 09:01
Idézet - MrBr:
Idézet - Valentin Szilvia:
[quote name="MrBr"]Nagyon tetszett a könyv még akkor is ha néha túl tolta a melegséget, végül is ez egy vallomás. Érdekelne viszont, hogy a sok pontatlan vagy hamis infó az talán fordításból ered?


Milyen pontatlan és hamis infókra gondolsz?

Hát úgy hirtelen.
Simon Philips 15 évesen játszott a Sin after sin albumon. 19 volt
A Fight nem játszott Priest számokat. Sokat jatszott.
Rob nem hallotta ez idáig a Ripperes albumokat. Már a Bullett Train EP megjelenésekor véleményezte.
San Bernandino fesztiválon a Electric Eye ra motorozott be. Nem.
Les Binks távozásának 3 verzióját hallom tőle. Stb


Rákerestem gyorsan az elsőre: "despite being only fifteen years old". Valószínűleg ezek szerkesztési hibák, a kész kéziratot kellett volna még átnézetni egy droiddal, aki mindenre pontosan emlékszik. :) Viccen kívül amúgy az ilyen önéletrajzok egyike sem történelemkönyv , főleg ha belegondolsz, alkohol- és drogfelhőben töltött évtizedek után kellett visszaemlékezni . Szerintem nagyon ritka, ha valaki tűpontosan emlékszik (korabeli napló nélkül) 20-30-40 évvel ezelőtti történésekre, párbeszédekre.
Idézet
 
 
#8 MrBr 2021-07-30 08:29
Idézet - Valentin Szilvia:
[quote name="MrBr"]Nagyon tetszett a könyv még akkor is ha néha túl tolta a melegséget, végül is ez egy vallomás. Érdekelne viszont, hogy a sok pontatlan vagy hamis infó az talán fordításból ered?


Milyen pontatlan és hamis infókra gondolsz?

Hát úgy hirtelen.
Simon Philips 15 évesen játszott a Sin after sin albumon. 19 volt
A Fight nem játszott Priest számokat. Sokat jatszott.
Rob nem hallotta ez idáig a Ripperes albumokat. Már a Bullett Train EP megjelenésekor véleményezte.
San Bernandino fesztiválon a Electric Eye ra motorozott be. Nem.
Les Binks távozásának 3 verzióját hallom tőle. Stb
Idézet
 
 
#7 Hot Joe Boi 2021-07-29 12:00
Idézet - Törzsfőnök elvtárs:
Idézet - bjorn:
Olvastam pl Sharon Osbourne könyveit és és egyszer sem beszél benne arról hogy milyen jó lenne leszopni egy hatalmas faszt...ha értitek mire gondolok.

Én nem értem.

Mindketten túlbeszélitek az ügyet, ahelyett, hogy legalább egyetlenegyszer vennétek a fáradtságot, és megizlelnétek egy zamatos falloszt. Vagy attol féltek, hogy rákaptok?
Idézet
 
 
#6 Valentin Szilvia 2021-07-27 21:23
Idézet - MrBr:
Nagyon tetszett a könyv még akkor is ha néha túl tolta a melegséget, végül is ez egy vallomás. Érdekelne viszont, hogy a sok pontatlan vagy hamis infó az talán fordításból ered?


Milyen pontatlan és hamis infókra gondolsz?
Idézet
 
 
#5 Törzsfőnök elvtárs 2021-07-27 20:54
Idézet - bjorn:
Olvastam pl Sharon Osbourne könyveit és és egyszer sem beszél benne arról hogy milyen jó lenne leszopni egy hatalmas faszt...ha értitek mire gondolok.

Én nem értem.
Idézet
 
 
#4 MrBr 2021-07-27 17:53
Nagyon tetszett a könyv még akkor is ha néha túl tolta a melegséget, végül is ez egy vallomás. Érdekelne viszont, hogy a sok pontatlan vagy hamis infó az talán fordításból ered?
Idézet
 
 
#3 bjorn 2021-07-27 12:45
Nagyon vártam ez a könyvet, komolyan érdekelt milyen lehetett Robnak melegként a 70-80as években egy alapvetően férfi "piacra" kihegyezett műfajban. De nekem ez a könyv hatalmas csalódás volt. A zenekaros részek tetszenek, de Rob szexuális dolgai és azok leírása (Jawbreaker sztori pl) baromi visszataszító. Olvastam pl Sharon Osbourne könyveit és és egyszer sem beszél benne arról hogy milyen jó lenne leszopni egy hatalmas faszt...ha értitek mire gondolok.
Idézet
 
 
#2 BB85 2021-07-27 10:57
Olvastam,nagyon jo konyv,ajanlom!
Idézet
 
 
#1 queensryche999 2021-07-26 19:16
Szerintem érdemes elolvasni, ha szereted a rock/metal zenét - nem kell feltétlenül Priest-rajongónak lenned. A fent leírtakkal alapvetően egyetértek, nem ismételném, viszont kiemelem a Szilvia által is említett történeti összecsengéseke t Ken önéletrajzával, bár pl. Ken kilépését Rob viszonylag röviden tárgyalja, ott volt némi hiányérzetem. Érdekes volt olvasni az adott szituációkkal kapcsolatos hasonló, vagy épp eltérő álláspontokat a két könyvet összevetve. Úgy tűnik, időnként tényleg a(z akkori?) Black Country-ra jellemző "nem beszélünk róla/magamban tartom" attitűd miatt fajultak el a dolgok. A nyelvezet itt-ott valóban kissé naturális - a kamionparkolós/nyilvános wc-s sztori meglepő volt, Rob-tól szofisztikált(a bb) megoldást feltételeztem -, de ez benne van a pakliban egy ilyen önéletrajznál.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.