Shock!

február 22.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Bakó Csaba - Kertész Tímea: Tankcsapda - Liliput Hollywood: A kendőzetlen igazság

0126tcsBő fél éve megjelent már ez a könyv, de mivel lemezek terén is a tavalyi restanciáinkat gyűrjük még, talán nem késő írni róla most sem, pláne, hogy az új év még úgyis csak most kezd igazából beindulni. Persze a Liliput Hollywood megjelenése óta történt egy s más a Tankcsapdával, hogy mindjárt a legfontosabbat említsem, ősszel megjelent a hasoncímű új album is. Utóbbiról nem feltétlenül állítanám, hogy minden eddigi lemezüknél vitatottabb, de annyi bizonyos: menetrendszerűen megosztotta a közönséget. Ezzel nincs nagyon mit csinálni, valami vagy tetszik, vagy nem – a csapatról a köztudatban élő képet azonban mindenképpen árnyalhatja ez a vaskos könyv. Bár természetesen ez is nagyban függ attól, ki mit gondol róluk, vagy általánosságban véve egy rockcsapat működéséről.

Megjelent már néhány könyv az évek során a Tankcsapdáról, a nyáron kiadott Liliput Hollywood azonban egyikhez sem hasonlítható. Tulajdonképpen már az alapkoncepció is egészen sajátos: hagyományos zenekari biográfia, netán klasszikus reprezentatív, coffee table-típusú képes album helyett ezúttal kicsit többet és főleg mást kapunk. Az alapokat most is a zenekar mellett évek óta kommunikációs felelősként dolgozó Bakó Csaba (nem mellesleg egykori Shock!-alapító) jegyzi, ám az elsőszámú érdekességet mégis a társszerző, Kertész Tímea pszichológiai tanácsadó által készített feltáró beszélgetések szolgáltatják. Utóbbiak tényleg igazi mélyinterjúk, amelyek – már csak a kérdező személye miatt is – túlmutatnak egy tipikus rockkönyves „kinek a hatására kezdtél el zenélni? milyen az új lemez az előzőhöz képest? melyik dal jelenti élőben a legnagyobb élvezetet?" beszélgetésen, és egy „mikor ütötted ki magad a legdurvábban? hány csajjal voltál összesen életedben? mi a kedvenc színed?" tematikájú bulvár-valamin is. Viszont mivel tényleg személyes jelleget kapnak az interjúk, előbbi két vonal is lazán belefér ebbe az egészbe, sőt, minden szerves egységet alkot a beszélgetésekben.

megjelenés: 2019
oldalszám: 528
kiadó:
Tankcsapda Music
Neked hogy tetszik?
( 23 Szavazat )

Az utóbbi években elég sokszor előkerül a debreceni trióról, hogy nem nagyon bírják a kritikát – nos, ez a könyv azért szögegyenesen mást mutat ezen a téren is. Nem nagyon akarom lelőni a lényegi információkat, de összességében elég komoly bátorságra vall kiadni egy ilyen típusú kötetet. Lukács László, Fejes Tamás és Sidlovics Gábor eltérő mértékben ugyan, de tényleg megnyílt Kertész Tímeának, és a magyar rockszakmában megszokott egyrészt-másrészt diplomatáskodás, elkenés, mellébeszélés helyett valóban ritka belemenősséggel nyilatkozik mindenféléről. Saját magukról is, egymásról is, a zenekar volt tagjairól és munkatársairól is. Eközben azonban mégis megmarad valamiféle egyensúly a néha nyers, kendőzetlen szavak mögött: nem érzed úgy, hogy itt és most szart dobálnak a saját kollégájuk fejére. Ahogy Fejes is fogalmaz egy ponton, kicsit olyan ez az egész viszony, mint amit az ember a testvérével is ápol: leüvölti a fejét, és rettenetesen tud haragudni rá, de ha úgy hozza a szükség, mégis bármit megtenne, hogy segítsen neki. És nem is nagyon tudsz mit tenni, elhiszed neki, hogy esetükben valóban erről van szó, ennek pedig egyszerű oka van: ha egy csapat nem stabil, ilyen kendőzetlen formában egyszerűen nem mernék a nyilvánosság elé tárni, mit gondolnak a másikról, egymás és saját szerepükről a zenekarban.

A három eltérő habitusú ember természetesen eltérő módon vélekedik mindenféléről, és mint az elmondottakból lejön, tök más feladatokat is vállalnak a Tankcsapda működtetésében. Ezek – nem meglepő módon – nagyjából szerintük is egybeesnek azzal, amit általában gondolni szokás róluk: Lukács a csapat arca, zenei-szövegi motorja, Fejes a kőkemény szervező és üzleti felelős, aki bárkit elküld a francba, ha éppen úgy kívánja a banda vagy a saját érdeke, a visszafogottabb Sidi pedig afféle később érkezett kötőanyag közöttük mindenféle értelemben. Mindhármuk személyisége és zenekari dinamikában betöltött funkciója másért érdekes, és óhatatlanul is felmerül a számos apró sztorival, érdekességgel, apró nüansszal tarkított beszélgetések olvasása közben: mindez más, régóta professzionálisan alkotó csapatokban sem működik, egyszerűen nem működhet gyökeresen másként. Csak éppen a többség nem szereti kitenni ilyen részletességgel az ablakba a dolgokat.

0613tcs

Szándékosan nem a „kiteregetni a szennyest" fordulatot használom, valójában ugyanis nincs itt semmiféle nagy dráma, csak éppen nem ez a szokványos. Gyakran lehet nagy megállapításokat hallani arról, milyen is zenekarban játszani: mintha több ember lenne egyszerre házas, csak éppen szex nélkül, és még ráadásul együtt is dolgoznak, egyszerre baráti, művészi és üzleti közösség, bajtársi egység, satöbbi. Abban minden érintett egyet szokott érteni, hogy – főleg érettebb, felnőttebb fejjel – korántsem az az idealisztikus leányálom egy ilyen szituáció, mint amilyen elképzeléseket a rockközönség egy jelentős része ápol magában a témáról. A magam részéről soha nem is értettem az utóbbi, sokszor szinte a nevetségességig naiv ábrándokat. Elkerülhetetlen, hogy valakinek akár a munkahelyén, akár a családjában konfliktusai támadjanak, vagyis ötletem sincs, miért várják el többen is oly harciasan a zenészektől, hogy kivételt képezzenek ezen a téren. Azt meg mindig is súlyosan gyermetegnek tartottam, amikor egy-egy ilyen konfliktus nyilvánosságra kerül, netán kenyértöréshez vezet, a mindentudó kommentelők pedig állást foglalnak benne valamelyik fél mellett. Miközben a részletekről ugyanúgy csak az érintettek és a közvetlen környezetük ismeri a valós részleteket, mint egy házasság szétesésekor, vagy ha valaki munkahelyet vált...

Először azt akartam írni, az ebben a cipőben járóknak különösen ajánlom a Liliput Hollywood könyvet – aztán rájöttem, hogy inkább pont ők ne olvassák el. Ha ugyanis valaki felnőtt fejjel is tényleg úgy hiszi: egy sikerzenekar élete kizárólag móka és kacagás, amelyben nem játszanak szerepet olyan tényezők, mint az ego, a személyes hiúság és sértettség, netán a pénz, valószínűleg nem a megfelelő következtetést vonja majd le ebből a többszáz oldalból. Vagyis nem azt, hogy minden csapatban sajátos, de az alapokat tekintve hasonló dinamika érvényesül, hanem a szokásosat, miszerint a Tankcsapda ilyen meg olyan, Lukács eladta magát, Fejest csak a pénz érdekli, Sidi meg csak úgy evickél a kettejük által vert hullámok sodrásában, satöbbi-satöbbi. Akit viszont tényleg érdekel a háttér, annak bizonyosan érdekes olvasmány lesz A kendőzetlen igazság: néha vicces és szórakoztató, máshol komor és súlyos, de mindenképpen tartalmas és elgondolkodtató.

Egy komolyabb fenntartásom azért akad a Liliput Hollywooddal szemben: bőven ráfért volna még egy, de akár két kör plusz szerkesztés a könyvre. És most nem is a számos bent maradt hibára gondolok (az ilyesmi száz százalékig úgysem kerülhető el), hanem arra, hogy bizonyosan lehetett volna ritkítani, feszesebbre húzni a szöveget. Tény, hogy mindig, mindent kicsit másképp mondanak el, de több fejezet esetében is olyan érzésem támadt, mintha ezt korábban már olvastam volna, néhol ugyanazokat a köröket futjuk. Emellett pedig az interjúk sokszor már-már zavaróan élőbeszédesek. Tudom persze, hogy az ilyesmi a természetességet, a közvetlenséget erősíti, nem is várok egy zenésszel folytatott beszélgetés leiratától shakespeare-i irodalmiságot, itt viszont érzésem szerint néha átestünk a ló túloldalára, és a kelleténél pongyolább a végeredmény.

Ettől függetlenül ismét valami olyat csinált a Tankcsapda, amire eddig még nem nagyon láthattunk példát itthon, szóval mindenképpen ajánlom a könyvet, mert tanulságos olvasmány.

 

Hozzászólások 

 
#3 Rohambili 2020-01-27 00:16
Azért ez a kép eléggé kemény.... Mintha Morgó, Kuka és Vidor néznék a dézsa fölött hajlongó Hófehérke ringó csípőjét.
Idézet
 
 
#2 Camoranesi 2020-01-26 22:25
Jó a könyv összessègèben, de mondjuk kb 6-szor van említve nenne Fejes rèszèröl hogy neki az üzleti èletben kèt magyar pèldakèpe van, a Hernàdi Zs., meg a Vilàgi Oszkàr...utóbbiról azt tudom hogy a DAC elnöke, de az elöbbi azèrt èrdekes...gyakorlatilag egy körözött bűnözö a csàvó...
Idézet
 
 
#1 nikfisz 2020-01-26 09:29
Pont tegnap fejeztem be a könyvet...Összeségében tetszett a könyv úgy 80 %ban.Tetszett az őszinteség,a poénok,a sztorizások. (Én pl. Cseresznye távozásáról is többet tudtam meg.Bár a Másik felet is meghallgatnám) Viszont azért mondanék egy-két negatívumot is jó Magyar szokás szerint. Ádám amint megfogalmazta:n éhol ugyanazokat a köröket futották.Szinte ugyanazok a kérdések/válaszok csak más megfogalmazásba n.Többször jellemezték egymást ugyanúgy a könyv későbbi részeiben stb. A másik negatívum: Fejes Önfényezése szinte egész végig. Oké,nagy stratéga meg "fejlesztőmérnök ",de már-már ciki volt olvasni tizedjére,hogy Ő volt Magyarhonba az első ebben meg abban,meghogy Nélküle a 'csapd nem lenne ilyen sikeres,ha egyáltalán lenne...hangsúlyozom,ne m egyszer/kétszer megfogalmazva...Nekem még a Multi cégek felé irányuló khmm. lojalitás is túl sok...Ettől függetlenül ez egy jó könyv(amit karácsonyra kaptam) Érdemes volt elolvasni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.