Shock!

október 16.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Tommy Emmanuel - Budapest, 2014. április 17.

0421teBár mostanság sokkal ritkábban jutok el akármilyen koncertre, mint szeretnék, az azonban egy percig sem volt kérdés, hogy Tommy Emmanuel budapesti fellépését a világ minden pénzéért sem hagynám ki. Négy és fél évvel ezelőtti Müpa-jelenése életem egyik legmeghatározóbb koncertélménye volt, s bár azóta járt már egyszer nálunk, de akkor a Pecsában kivételesen nem szólóban, hanem zenekarával lépett fel, ami persze szintén jó volt, de az aussie fenomén igazi erőssége mégsem abban a zenei világban rejlik. Amit egy szál akusztikus gitárján egyszemélyes big bandként előad, utánozatatlan és felülmúlhatatlan, és azt gondolom, nehéz volna vitatni, hogy műfajtól függetlenül a világ egyik legzseniálisabb gitárosa, zenésze, showmanje.

Amit Emmanuel ezen az estén produkált, az szintén maga volt a csoda. Nem hiszem, hogy egy ekkora pályafutással a háta mögött érdemes volna külön ódákat zengeni a fickó bámulatos technikai arzenáljáról, hiszen alig van a bolygón olyan gitáros, akinél ilyen természetességgel keverednének a megfejthetetlen trükkök és az egy pengetésen belül bemutatott dinamikai váltások a szívszorítóan gyönyörű dallamokkal. Tök mindegy, hogy saját szerzeményről, Chet Atkins-klasszikusokról, vagy éppen a világ legismertebb dalainak (Beatles, Somewhere Over The Rainbow) átértelmezéséről van-e szó, mindegyiknek annyira egyedi és egy hang után felismerhető Emmanuel-íze van, amit tényleg akármikor, akármeddig el tudnék hallgatni. Egyik legnagyobb fegyvere, hogy ezerszer hallott klasszikusait (Tall Fiddler, Classical Gas, Angelina, Guitar Boogie, Beatles-medley) is minden alkalommal képes új ízekkel és díszítésekkel frissíteni, ráadásul mindegyikhez van egy-egy jó sztorija is. Chet Atkins I Still Can't Say Goodbye-a például a háttértörténettel és a felvezetéssel együtt igazán lúdbőrös /megkönnyezős darab, akárhányszor is hallotta már az ember.

időpont:
2014. április 17.
helyszín:
Budapest, Művészetek Palotája
Neked hogy tetszett?
( 8 Szavazat )

És ha mindehhez még párosul az a végtelenül szórakoztató, közvetlen és a közönséget maximálisan tisztelő egyéniség színpadi jelenléte is, ami szintén Tommy védjegye, akkor aztán tényleg garantált a tökéletes élmény. Az olyan drámai pillanatokat például, mint amiket az említett Atkins-szerzemény, vagy a The Trails révén teremt, mindig sikerül egy-egy könnyedebb, gyakran spontán megnyilvánulással feloldani, például amikor a hangológépével folytatott örök küzdelméről osztja meg a gondolatait, vagy amikor a mikrofon, egy dobseprű, valamint elnyűhetetlennek bizonyuló gitárja minden négyzetmilliméterének felhasználásával átalakul egyszemélyes riói karnevállá.

Az pedig már a jófejség csúcsa, hogy – lényegében ismeretlenül, az interneten keresztül felhajtva – nemcsak meghív két magyar fiatal tehetséget (Petruska Andrást és Tom Lument), hanem végig ünnepelteti is őket. Persze mindkettőjükön látszott, hogy megilletődtek attól a helyzettől, amikor ikonjuk konferálja fel őket, miközben jófej nagybácsiként viccelődik velük, de stílusilag mindketten abszolút passzoltak a műsorba, és láthatóan a közönség is vette a lapot. Nyilván hallatszik a klasszis különbség a mester és tanítványai között, de ettől függetlenül egyáltalán nem éreztem kínosnak vagy erőltetettnek a setlistbe illesztett két nótát, bár így első hallásra a Petruska András új, a budapesti négyes metróról szóló (WTF?!) lemezéről származó ízelítő dal jópofizós szövege nem volt összhangban a zene minőségével. Zeneileg viszont szerintem mindkét szerzemény rendben volt, és nemcsak Emmanuel lelkesítő megnyilvánulásai miatt.

Persze a főszereplő kiléte így sem volt kérdés, és a közönség által megteremtett fantasztikus hangulatra sem lehetett panasz, hiszen ha jól emlékszem, négy ráadásnóta után is alig akarta elengedni a láthatóan kicsattanó jókedvében lévő gitárost. Bár csak viccelődött vele, hogy szülinapos hangtechnikus barátjának, Steve-nek csak fél 4-kor kell a reptérre indulnia, egész biztosan simán nyomta volna reggelig az újabb és újabb zseniális témákat. És nem hiszem, hogy a közönségből ez ellen bárkinek kifogása lett volna.

Még egy pozitívumot muszáj megemlítenem: sokadszorra bizonyosodtam meg arról, hogy a MÜPA minden szempontból abszolút világszínvonalú koncerthelyszín. Nemcsak a terem kiváló akusztikája és remek hangulata, de az egész létesítmény atmoszférája, vendégbarát kialakítása is nagyon sokat hozzátesz az élményhez. Hogy mást ne említsek, még a több száz autó parkolását – be- és kihajtását – is minden alkalommal sikerül egészen profi, európai színvonalon megoldani. Ehhez képest még a jegyárak sem elszálltak, szóval le a kalappal. Más kérdés, hogy ha ez a koncert történetesen a Grinzingi Borozóban lett volna, akkor sem tudnék semmibe belekötni. Aki még nem látta élőben Tommy Emmanuelt, annak nem hiszem, hogy el tudom magyarázni, miből maradt ki. Akinek pedig volt már része ebben a csodában, annak minek magyarázzam?

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.