Shock!

Vicces, hogy a jövő hétvégét éppen a teljességel Shock!-idegen Déja-Vu fesztiválon töltöm, mert a beszámolónk tárgyát képező esemény szinte napra pontosan két évvel ezelőtt már megtörtént. Ugyanúgy velem, ugyanitt és ugyanígy. Nincsenek tehát véletlenek, mint ahogy az is a karmához tartozhat, hogy Jelusic bán éppen a születésnapomon tolta le a turné kábé leghosszabb műsorát, mégpedig úgy, hogy az előző napi boszniai buliról éjjel három tájban keveredtek ki, és az Analogba érkezéskor még be se csekkoltak budapesti szállásukon. Ilyen előzményekkel éppen lehetett volna enervált is a buli, de az igazság az, hogy még a legutóbbire is rátettek egy lapáttal, pedig az is nagyon szólt.

Nyilván nem mellékes az sem, hogy a két évvel ezelőtt is bemelegítő (nesze neked déja-vu) Asphalt Horsemen is iszonyat lendületesen tolta le rövidített műsorát. Jómagam nem voltam képben a viszonylag friss gitárosváltást illetően, de abban abszolút egyetértett kis csapatunk, hogy ez a körülmény is hozzájárulhatott a fentiekhez. Ifj. Kocsándi Miklós az underground jól ismert szereplője már rég, ráadásul zenészek – nem is akárkik – mellett nőtt fel, és ha innen nézzük, édesapja révén a rockon túl is jutott neki az amerikai zenéből. Ez bizony jól hasznosítható a Kariék által felvállalt, jellegzetes, de sok irányba nyitott stílusban is, ha majd újra kreatív időszak köszönt be (nem tudom, legközelebb mikor terveznek új anyagot, de gondolom, az agyalás folyamatos). Valahogy mintha súlyosabban is szóltak volna ezúttal, mint általában és a szett is remek volt. Bírom, ha egy zenekar ki mer hagyni alapnótát (nem volt Wasted Time), és az általam korábban szintén nem ismert, szintén eléggé besúlyosított Piramis-feldolgozás (A becsület) is kellemes meglepetésként hatott.

Ahogy fentebb említettem, a majdnem változatlan felállású Jelusick a tagság fáradtsága ellenére full kimaxolta a bulit, gyakorlatilag mindent elnyomtak, amit csak tudtak, és elérték a nettó két órát játékidőben. Legutóbb sem vették haknira a dolgot (nem úgy, mint manapság egyesek, igaz, kedves fesztiválműsorral maszatoló Anthrax?), de azért erre nem számítottam volna. Persze elhangzott műsor közben, hogy jeles magyar zenészbarátokkal (Borlai Gergő, Szebényi Dani és persze Vörös Attila) is egyeztettek vendégszereplésről, de egyikük sem ért rá végül aznap este, tehát amiket velük nyomtak volna, az ment a levesbe, kellett helyette más. Ezzel együtt senki sem sértődött volna meg, ha megáll 80 perc körül a történet, főleg, hogy a most már markánsnak is nevezhető, a második lemezre nem sokat változott, lényegében véglegesedett Jelusick-stílus messze nem az a könnyen emészthető rágógumi pop-rock.

Innentől kezdve pedig gyakorlatilag kimásolhatnám a 2024-es cikkemet úgy ahogy van, a különbség annyi, hogy immár két lemezről válogathatott a csapat (a tavalyi Apolitical Ecstasy is korrekt munka, csak valahogy kimaradt az itteni szórásunkból), és hogy jelenleg bolgár kisegítő dobosukkal, Nick Nikolajevvel tolják, aki ugyan nem vállalja át a Roxette-feldolgozásnál Marie énekrészeit (ez a basszer Lukára hárult), de minden egyéb tekintetben kiválóan pótolja kollégáját. Vicces volt a zenekar bemutatása is, amelynek során a zenészeknek a Dino által „elszáj-játszott" „témákat" kellett visszaadniuk – és, bár én akkor épp a mosdóba mentem (nem véletlenül), barátaim elmondása szerint a kötelező dob-szó-ló is az átlagosnál szórakoztatóbbra sikerült. Érezhető tehát, hogy ennél a zenekarnál, hiába a frontember nevét viseli, kiemelten fontos az emberi tényező, nyilván Ivan is ezért gitározott az énekes összes eddigi bandájában.

Jól is nyomják ezt a neo-Jorn progos-harapós power metalt, nyilván egy harmadik lemezen már kicsit sablonosnak fog hatni ugyanez, de hát majd ezen ráérünk akkor aggódni, ha aktuális lesz, egyelőre viszi a dalokat a lendület. A későbbiekben majd lehet esetleg akusztikusabb témákat is beiktatni, netán külön blokkban tolni ilyesmit, vagy akár jobban kihasználni Dino billentyűsi képességeit, ezer dologhoz lehet még nyúlni akár élőben, akár stúdióban. Az biztos, hogy mi bármikor szívesen megyünk Jelusick-koncertre majd, és ahogy láthattuk, ők is szívesen jönnek – legközelebb talán érdemes lehet akár valami hasonló kaliberű turnépartnerrel összeállni.