Shock!

szeptember 24.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ignite, Death By Stereo, Burn The 8 Track - Budapest, 2007. május 7.

Ahogy Téglás Zoli is mondta, nem a budapesti volt az aktuális Ignite Euro-turné legnagyobb koncertje, de számára mindenképpen ez a legfontosabb – nos, ez a „nem a legnagyobb” is totális teltházat jelentett az A38-on, ezúttal a szó szoros, vagyis „sold out” értelmében.

Az első előzenekar Burn The 8 Trackből nem láttam túl sokat, de amit igen, annak alapján amolyan dallamos modern punk/hardcore csapatnak látszottak. Nem szeretek másfél szám alapján véleményt mondani, így most sem fogok, de mindenesetre nem tűntek rossznak, igaz, nem is kezdett el habzani a szám a látottak-hallottak felett érzett nagy extázisban.

időpont:
2007. május 7.
helyszín:
Budapest, A38
Neked hogy tetszett?
( 1 Szavazat )

A Death By Stereót nagyon vártam a tavalyi egygitáros, csapnivalóan szarul hangosított szigetes buli után. Örömteli, hogy most végre öten voltak, maga a koncert azonban bevallom, nem vert le a lábamról, amiről azonban nem a zenekar tehet, hanem csak és kizárólag az én mihaszna egyéni ízlésem. Egyszerűen arról van szó, hogy hozzám leginkább a 2005-ös Death For Life csont metalos megközelítése, vastag gitárjai állnak igazán közel, és most bizony nem azokra a nótákra helyezték a hangsúlyt, hanem inkább a régebbi, punkosabb dolgokra. Objektíven nézve a csapat egyébként nagyon becsületesen nyomult, feszesen, profin játszottak és rendesen mozogtak is, energiából tehát nem volt hiány. Különösen az irokézfrizurás, vigyorgó Efrem Schulz tett ki magáért a buli eladását illetően, noha tavaly a Szigeten szerintem sokkal kevésbé volt hamis, mint most. Összességében gyorsan elrepült az a 35-40 perc, amit a színpadon töltöttek, panaszra tehát nincs ok.

Az Ignite népszerűségén nem érdemes csodálkozni: nemcsak vadállat koncertbanda, hanem a dalaik is kellően ragadósak. Nem lehetett nem észrevenni, milyen magas volt a csajok aránya a közönség soraiban, amit nem tudom, mennyiben lehet betudni a dallamos, energiadús zenének és mennyiben Téglás Zoli vízilabdázókat megszégyenítő felsőtestének, de ez végső soron azt hiszem, lényegtelen is.

A színpad két oldalán az átszerelés alatt igen komoly méretű haveri kör sorakozott fel, amikor pedig Zoli bejött középre és egy rövid Hazám, hazám részlet után belecsaptak az utolsó lemez intrójába, majd a Fear Is Our Traditionbe, már lehetett tudni, hogy a zenekar most sem fog csalódást okozni. A hangzás ugyan lehetett volna harapósabb, vastagabb, jobb, de a hangulat aligha. Zoli mindvégig óriási formában volt, hangja tényleg kivételes, jellegzetes színpadi mozgása – nem tudom, hogy egy nyeregben ülő zsokét vagy egy kakast idéz-e jobban – szintén a régi, és láthatóan mindent beleadott a hazai pályán, kisfiús lelkesedését egyszerűen öröm volt nézni. Még csak nem is politizált annyit, mint arra előzetesen számítottam, pedig történt egy és más itthon, mióta utoljára jártak Budapesten… Azt persze elmondta, hogy két ember zavarja úgy ánblokk nagyon, a Dzsordzs meg a Feri, de szerencsére nem került sor komoly papolásra, a hangsúlyt a kiváló dalokra helyezték.

Csúcspontot nem igazán tudok kiemelni, mivel az alig valamivel több, mint egy óra nagyon gyorsan elrepült és inkább egységes volt a műsor, ráadásul a megjelentek hallhatóan teljesen képben voltak, és minden számnak egyformán örültek. A legnagyobb sikerek persze évek óta törvényszerűen ugyanazok, a Sunday Bloody Sunday, a Veteran és a ráadásban elnyomott A Place Called Home – vagyis az A csitári hegyek alatt… – bárhol garantált őrületet okoznak. Ezek mellé ezúttal felsorakozott a Sick Of It All tribute lemezre rögzített Who Sold Out Now gyilkos Ignite-verziója, amit meglepetésszerűen rántottak elő, a közönség pedig egyből a várható módon reagált rá. Nekem szintén nagyon bejött a Let It Burn a maga sajátos felkonfjával („Ki iszik és vezet haza utána? Lofász a segetekbe”), de impozánsan gyalult a megszólaltatott új nóta is. Amúgy meg volt itt minden, ami egy efféle bulitól elvárható, a dalok ajánlgatása, stagediving – itt az egyik régi dalhoz színpadra hívott Burn The 8 Track énekes vitte a prímet – és a többi kötelező hácékellék. Igazából ez a koncert is tipikusan abba a kategóriába tartozik, amikről felesleges szaporítani a szót. Éljen a csajhárdkór!

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.