Shock!

April 24.
Thursday
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Eric Martin, The Morning - Budapest, 2013. március 9.

0313ericmartin_k2013_1Aki csak a Mr. Big éléről ismeri Eric Martint, talán furcsállhatja, mi indokolhat egy hosszú szünet után visszatért hajbanda frontembere esetében egy önálló akusztikus Európa-turnét, ám a látszat – mint oly sok esetben – itt is csal. Ericből ugyanis annak idején sem a Mr. Big csinált énekest, a zenekar megalakulása előtt évekig szólópályán tevékenykedett, és amikor a csapat inaktív volt, csupán felmelegítette ezt a vonalat. Az már szinte csak adalék, hogy a Mr. Biget a mai napig egészen megdöbbentő mértékben zabáló Japánban az utóbbi évtizedben készített önálló albumai – elsősorban a Mr. Vocalist feldolgozáslemez-sorozat – révén szólóban is hatalmas sztár lett. Vagyis a saját pálya nem újdonság az 52 éves, de gyerekfejét a mai napig megőrző énekesnél – az meg már más kérdés, érdekel-e bárkit is egy hasonló performansz.

időpont:
2013. március 9.
helyszín:
Budapest, PeCsa Music Café
Neked hogy tetszett?
( 8 Szavazat )

Utóbbi kérdésre szerencsére határozott igen a válasz, a PeCsa Music Café zsúfolásig megtelt Eric fellépésére. A magam részéről ennél lényegesen kevesebb érdeklődőre számítottam, de jobban belegondolva nem tudom, miért, hiszen a két legutolsó budapesti Mr. Big buli is fullos klubokkal ment le. Tehát sok más korabeli nagysággal ellentétben a hazai közönség számon tartja Ericet és társait, és uszkve százötven ember még annak ellenére is az énekesre szánta a szombat esétéjét, hogy előre tudni lehetett: ezúttal nemhogy fúró nem lesz, de még gurgulázó gitárszintetizátor sem.

A bemelegítést a két olasz muzsikusból álló The Morning szolgáltatta, Alessio Velliscig énekes/gitáros és Antonio Merici csellista (!) duója. Nem mondanám, hogy különösebben lázba hoztak nyugis, akusztikus dalaikkal, de háttérzenének kellemesen működött a dolog. Alessio barátunk hangja a nickelbackes Chad Kroegert idézte, de még akár Corey Taylor legszelídebb pillanatait sem túlzás emlegetni, vagyis inkább a 21. századi rádiórockos vonal rémlett fel előadása hallatán. A cselló is érdekes színfoltot jelentett az összképben.

0313ericmartin_k2013_2

Minden akusztikus koncert esetén kötelező közhely megjegyezni, hogy egy szál gitárral derül ki igazán, ki a legény a gáton. Ilyenkor nem lehet kamuzni, az adott előadó – jelen esetben Eric Martin – kizárólag a hangjára, a hangszerére és a hangulatteremtési képességére hagyatkozhat. Esetünkben tulajdonképpen már az Eric műsorát nyitó Take Cover alatt meggyőződhettünk róla, hogy mindhárom stimmel, bár itt még az olasz srácok is besegítettek neki egy kicsit. Akárhogy is, ezt a dalt azóta imádom minden feltétel nélkül, hogy először meghallottam valamikor 1996 nyarán, így most is helyből megvett vele (még akkor is, ha Antonio csellója azért nem tudta maradéktalanul pótolni azokat a bizonyos sheehani bőgőhangokat). Maga Eric pedig már itt is hozta azt a meg nem álló, lelőhetetlenül pörgő figurát, ami aztán egyáltalán nem lankadt a következő alapos két órában: a kollégák elmondása szerint Martin az interjún is egyfajta jó értelemben vett infantilizmusról tett tanúbizonyságot, és a koncerten is végig ezt az énjét hozta. Vigyorgott, viccelődött, nem spórolt az önironikus megjegyzésekkel, közben pedig csak úgy sorjáztak egymás után a dalok.

Eric a legutóbbi budapesti bulin, illetve a Live From The Living Room koncertlemezen produkált pár éneki, hogy is mondjam, furcsaságot, így kicsit kétesélyesnek éreztem, hogyan állja majd meg a helyét így, amikor nem bújhat el Paul Gilbert gitárszőnyegének és Billy Sheehan minden pillanatban jelen lévő basszusfutamainak jótékony takarásában, de az aggodalmaim alaptalannak bizonyultak. A bántó mellééneklések, kamuzások ezúttal teljesen elmaradtak, Eric minden túlzás nélkül nagyszerűen hozta magát, ráadásul hangjának az a bizonyos rekedtes tónusa szemernyit sem kopott az évek során. Gitárjátékáról leginkább azt tudom mondani, hogy a célnak és a helynek megfelelt – nem kezeli olyan látványosan és pofátlanul jól a hangszert, mint mondjuk Kip Winger, de semmi gond nem volt a produkcióval.

Ha azt hinnéd, hogy a program egyfajta lecsupaszított Mr. Big slágerhaknira redukálódott, tévedsz: Eric a kötelezők mellett inkább az abszolút nem nyilvánvaló darabokat játszotta az anyazenekartól. A Take Cover meg a Voodoo Kiss még simán adta is magát, de az például eszembe nem jutott volna előzetesen, hogy olyan témák kerülnek majd elő az este során, mint a Hey Man lemez Where Do I Fit Inje vagy pláne az Actual Size Shine-ja. Azon pedig szerintem mindenki meglepődött, hogy az összes Mr. Big közül a méltatlanul elfeledett Get Over It album szerzeményeit prezentálta a legnagyobb arányban Eric: volt Electrified, Superfantastic, Dancin' With My Devils és A Rose Alone is.

0313ericmartin_k2013_3

A legnagyobb ovációt persze a két übersláger okozta, az ismét még egy gitárral, plusz egy hanggal és csellóval erősített Cat Stevens-féle Wild World, illetve az elmaradhatatlan To Be With You. Előbbit különösebben sosem kedveltem, de kellemes volt, utóbbiról viszont az jutott eszembe, hogy hiába nyomatták az elmúlt huszonkét évben orrba-szájba mindenütt, még ez az iszonyatos túljátszottság sem volt képes megutáltatni velem. Ezen az estén is állati hatásosan szólalt meg – a chadkroegeri háttérvokálok révén még újdonságot is sikerült mutatni benne –, és még most, pár nappal később is úton-útfélen azon kapom magam, hogy ott kering a fejemben. De igazságtalanság lenne nem megjegyezni, hogy a Lean Into It másik megaballadája, a Just Take My Heart, illetve a Bump Ahead Promised Her The Moonja is közel ekkorát ütött, a visszatérő What If... Stranger In My Life-ja pedig simán egyenrangúnak bizonyult ezekkel. Ha jó helyen és jó időben jelenik meg, utóbbinak is simán kinézett volna a vad MTV-s rotáció és az amerikai Top 10, de akár még a Top 3 is... És persze a Humble Pie 30 Days In The Hole-ja sem maradhatott ki. A szólókarrier darabjai közül Martin inkább csak mutatóba szúrogatott be párat, de ezek is jól illeszkedtek a műsorba, így végül semmiféle hiányérzet nem munkált bennem, miután jó két óra után, este tizenegy magasságában elköszönt a közönségtől, és sörözésre, illetve beszélgetésre invitált mindenkit a bárpulthoz.

Összességében kellemes, tartalmas, istrángszaggatástól mentes szombat esti programot kaptunk az énekestől, bármikor szívesen megnézném újra akár ezzel a műsorral, akár más dalokkal. Nem érzem úgy, hogy szuperlatívuszokkal kellene dobálóznom, de azért eléggé biztosnak tűnik, hogy aki hezitált és nem jött el, hibázott.

További fotók:
Eric Martin

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+3 #1 Generica 2013-03-13 15:24
Szenzációs este volt. A You Tube-on látott videók miatt egy kicsit hakni előadásra számítottam, de végül nem kellett csalódnom.
Példaértékű, hogy Eric Martin milyen lazán, készségesen dedikált, fotózkodott, beszélgetett, poénkodott a buli után az emberekkel. A szomszéd teremben a Cry Free éppen a Child in Time-ot nyomta, mire Eric elkezdte énekelni a nótát, hatalmas volt.

Az egyetlen negatívum annak a néhány embernek a viselkedése volt, akik a pult környékén beszélgettek hangosan, néha üvöltöztek is a buli alatt, sokszor az átkötőszövegeke t sem értettem, mert folyamatosan ment a rizsa. Ezt a múltkori P. Box akusztikus bulin is tapasztaltam, megdöbbentő ez tiszteletlenség az előadóval és közönséggel szemben is.

A lényeg, hogy nagyon megérte elmenni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.