Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Whitesnake: Flesh & Blood

whitesnake_cAhogy a tavalyi évértékelőben is megírtam, a soron következő és sokszorosan elhalasztott Whitesnake-lemeztől már nem vártam semmit. Aztán amikor megérkezett az albumot felvezető, egyébként jófajta Winger-riffel felvértezett, de összességében kiábrándítóan giccses Shut Up And Kiss Me „Balázs Palit idéző, ripacskodó klipje" (Ádám barátomat idéztem), kimondottan megriadtam a látottaktól-hallottaktól. Nem segített ezen a következőnek felfedett Trouble Is Your Middle Name sem, ez a Coverdale/Page-ízű, de ama projekt színvonalától fényévekre elmaradó zsenge sem. Mielőtt azonban végleg leszámoltam volna David Coverdale bandájával, megérkezett a teljes album, amelynek hallatán megkönnyebbülten nyugtázhattam: azért nem minden fekete és fehér.

Ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor bizony be kell ismernem, hogy az új mű semmivel nem marad el a Good To Be Bad és a Forevermore színvonalától, de még azt is megkockáztatom, hogy egészét tekintve frissebb, izgalmasabb azoknál, utóbbinál mindenképpen. Oké, hogy Aldrich-rajongó vagyok a '90-es évek közepe óta, de ha a szívemre teszem a kezem, azt kell mondanom, hogy a vele készült anyagokat a megjelenésüket követő hónapokban a sarokba dobtam, és azóta sem vettem elő őket, mert – most már kimondom – nem elég jók, na. Nagyjából a kettőből tudnék összegyúrni egy erőset. Egyébként simán lehet, hogy a Flesh & Bloodnak is ugyanez lesz a sorsa a kezdeti szimpátia lecsengését követően, de az biztos, hogy most azt érzem: Reb Beach kreatív infúzióját kihasználva lényegesen jobb eredményre jutott David, mint azt előzetesen prognosztizáltam.

megjelenés:
2019
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 30 Szavazat )

De ha már itt tartunk: az újkori Whitesnake legnagyobb talánya számomra mindig is az volt, hogy miért ignorálta teljes mértékben Coverdale az ezt megelőző másfél évtizedben a köztudottan páratlan szerzői vénával rendelkező Reb kvalitásait. Rendben, tudom, hogy a klasszik WS-attitűdöt sokkal inkább Doug Aldrich testesítette meg, ám a szőke gitármester már akkor került Coverdale mellé, amikor rég lefutotta a a legjobb köreit a Lion, a Bad Moon Rising és a Burning Rain motorjaként, és ez hallatszott is a dalokon. Reb viszont jobbnál jobb témákkal pakolta tele a Winger 2000-es évekbeli anyagait is, szóval tényleg érthetetlen, hogy DC miért csak most engedett teret Reb képességeinek. Egyébként az általam sokszor lesajnált Joel Hoekstra is felnőtt a feladathoz, mert noha eddigi zenekaraiban nem igazán csillogtatott kiemelkedő dalszerzői erényeket, itt hat nótában is közreműködött társszerzőként, amelyek közül csak a már említett Touble Is... nem üti meg a mércét.

A jó hosszú bevezetőt követően ideje rátérni a dalokra. Meglepően karcos, urambocsá' klasszikmetalos riffel indítja a korongot a Good To See You Again, ami távolról sem Coverdale magnum opusza, és ebből adódóan egészen biztosan nem fogjuk viszonthallani egyetlen Greatest Hits albumon sem 2030-ban. De a sok slide gitározással azért megadják az alaphangulatot. A lemez egyik nagy ásza, a Gonna Be Alright viszont rögtön utána érkezik: ez egy roppant hangulatos, árnyalt téma, amelynek körvonalait elsősorban a Jimmy Page-hatású akkordozás határozza meg, lehetőséget teremtve Coverdale-nek, hogy a legjobbat hozza ki magából. A Shut Up And Kiss me kapcsán nem pazarolnám túlzottan a leütéseket, kábé akkora töltelék, mint a Slow Poke Music volt a Slip Of The Tongue-on. Tommy Aldridge dobos kedvence, a lassan örvénylő Hey You jammelős rockja viszont erős, és ez fokozottan elmondható az Always & Foreverről, ami egy meglepően AOR-osra szabott darab, és jobban idézi a '80-as évek végének Coverdale-jét, mint bármi, amit azóta csinált. A Sykes-ízű gitárdallamba és az első verzébe még egy kis Thin Lizzy-érzést is sikerült belecsempészniük, ami nem vált a nóta hátrányára. Érdekes, hogy az első puncinedvesítő célzattal felvett zsengére bő 20 percet kell várni, ami Davidet ismerve komoly önuralomról tesz tanúbizonyságot. A When I Think Of You bizonyosan nem nemesedik majd Is This Love kettővé, de el tudjuk dúdolgatni, nincs vele túl nagy baj. Persze teljes életet is lehet élni nélküle.

A Trouble Is Your Middle Name perceit követően jön a címadó Flesh & Blood, ami egy vintage-érzetű darab, nagyjából a Slide It In korszakra hajaz. Groove-os, lüktető rocktéma, de semmi extra, David írt már hasonlót jobbat is, de a Whitesnake-érzés benne van, ez tény, és Reb szólója is penge. A rögtön refrénnel kezdő Well I Never egy hullámzó, dinamikus téma, remekül vezeti fel a lemez egyik legkomolyabb és legjobb tételét, az epikus méreteket öltő Heart Of Stone 7 percét, ami érdekes módon azt a rég elvesztett dallamvilágot idézi, amit David Into The Light című szólóalbumán tapasztaltunk anno. (Emlékeztek még a River Songra, ugye?) Ezt követően a Get Up vokálgazdag, pörgős rock & rollja húzza vissza a földre az embert, a legvégére pedig két kimondottan érdekes és nonkonform téma került: ezek közül leginkább az akusztikus After All az, amelyik a meglepetés erejével hathat, mert olyan, mintha valami kiadatlan Simon & Garfunkel-darab lenne. Abból is tudom, hogy nem szokványos 'snake-dal, hogy a Coverdale megmozdulásaira általában három keresztes allergiás reakciót produkáló feleségemnek is tetszik, ami óriási szó nála. A lemez végére került, nagyszabású Sands Of Time szintén ütőkártya, keleties jellege nyílegyenesen mutat a legendás Judgement Day – és nyilván a Kashmir – irányába. Elképesztő lüktetése van, David remekel benne, Reb parázs szólója pedig szintén nagyon rendben van.

A deluxe kiadás két további szerzeményt rejt, amelyek közül a lírai húrokat pengető Can't Do Right For Doing Wrong kimondottan tetszik, a '70-es éveket felelevenítő funkos orgonaszólamok nagyon hatásosak benne. A Queen-szerűen többszólamú vokállal nyitó If I Can't Have You viszont tipikus kislemez B oldalas cucc, átlagos Whitesnake, semmi több. Ezekkel együtt összesen tizenöt dalból áll a Flesh & Blood, ami irgalmatlanul hosszúvá teszi a lemezt. Az alapkiadás szűk órás játékideje is túlzás, simán le lehetett volna hagyni két kevésbé combos nótát, a tizenöt tétel 68 perces játékidejét pedig tényleg nem lehet mire vélni. A hangzást tekintve szintén akad némi hiányosság, legalábbis az én fülem nehezen tolerálja Tommy Aldridge mesterdobos mostani soundját. Nem elég erőteljes, alig van alja, és kissé természetellenesnek is hat. Nyilván szubjektív ez, de mivel nem vagyok dobos, csak az érzéseimre hagyatkozhatok, ezek pedig azt mondatják velem, hogy a korábbi monumentális Aldridge-tónusokhoz képest ez itt most vérszegény kissé.

Noha a Flesh & Blood nem forgatja ki négy sarkából a világot, azért jóval több mint tisztességes mesterember-munka. Ha ez az utolsó stúdióanyag a Fehérkígyótól, Coverdale-nek akkor sem kell szégyenkeznie, és emelt fővel zárhatja le a sztorit.

A Whitesnake június 25-én Budapesten, a Barba Negra Trackben koncertezik. Részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#9 Equinox 2019-05-29 18:33
Szerintem vannak nagyon jó dolgok rajta, de a Good to Be Bad zsenialitását nem éri el. Néhány szöveg rémesen klisés, és van bizony pár hülyébb énekdallam is, szóval nem teljesen kerek mű, de vannak itt fasza koncerten saját jogon eljátszható számok is (nem csak azért mert épp ez az új lemez).

Heart of Stone nagyon jó pl, meg a kettes nóta is. Nyitás nekem is feltűnt, hogy milyen fémes. (2008-ban is volt ilyenjük)

Always and Forever viszont nem jó, ez meg a legrosszabb innen szerintem.
Idézet
 
 
#8 Duke 2019-05-25 14:59
Idézet - Goodbye:
Akkor maguknak csinálnak ilyen hányadék műanyaghangzást ?


Producer – David Coverdale, Joel Hoekstra, Michael McIntyre, Reb Beach

Engineer – Michael McIntyre

Mastered and Mixed By – Christopher Collier

Náluk lehet reklamálni.
Idézet
 
 
#7 Goodbye 2019-05-25 10:15
Akkor maguknak csinálnak ilyen hányadék műanyaghangzást ?
Idézet
 
 
#6 Vinyl 2019-05-24 17:23
Idézet - Goodbye:
Mindenesetre szomorú, hogy manapság a még létező glam metal zenekarok többsége a Frontiers kiadònál jelenteti meg a dolgait, mert az az undorítò konzervhangzás, amit minden kiadványukon hallani lehet, komolyan ront az új zenék élvezhetőségén.


A Whitesnake esetében a kiadónak biztosan nincs beleszólása az album hangzásába. A saját projekteknél (pl. Revolution Saints) a Frontiers valószínűleg meghatározza a hangzásvilágot, de a lemezek tényleges megszólalását a zenei rendező és a hangmérnök formálja.
Idézet
 
 
#5 Goodbye 2019-05-24 13:17
Hol is kezdjem? A Whitesnakenek számomra vannak a jobb és a rosszabb albumai. Ezt viszont egyelőre nehéz hova tenni, valahol a kettő között van. Mindenesetre szomorú, hogy manapság a még létező glam metal zenekarok többsége a Frontiers kiadònál jelenteti meg a dolgait, mert az az undorítò konzervhangzás, amit minden kiadványukon hallani lehet, komolyan ront az új zenék élvezhetőségén.
Idézet
 
 
#4 Verebélyi Gábor 2019-05-24 13:12
Sziasztok!
Nem tudom,az elmúlt tizen-valahány évben melyikőtök milyen lemezeket hallgatott, de a két utolsó Whitesnake lemez igen erőteljesre sikeredett. Nyilván nem 1987 vagy 1989 van, de nálam simán odatehetőek bármelyik késő nyolcvanas évekbeli klasszikus mögé.Ez az új lemez viszont eddig nem igazán villanyozott fel, a hangzása is hagy némi kívánnivalót maga után. De igyekszem majd jóra hallgatni. Élőben nyilván ütni fognak, így a pesti koncertre hónapokkal ezelőtt megvettem a jegyet.
Idézet
 
 
#3 frontiers 2019-05-24 05:25
Nekem van egy olyan érzésem, hogy Mr Coverdale diekt trollkodott egyet és a leggyengébb nótákat dobta ki single-nek, hogy később az ősrajongók -mint én- pozitívan csalódjanak. Lehet ez amolyan fordított marketing volt nála :D

Amúgy én is sokkal rosszabbra számítottam és nem is akartam szeretni ezt a lemezt, de nem sikerült...

A kommentek alapján vagyunk így egy páran
Idézet
 
 
#2 Kondi István 2019-05-23 08:20
Szerintem sem kiemelkedő, viszont nálam is simán odatehető a Good to be Bad-Forevermore lemezekhez. Először voltak aggályaim, hogy mire megy Őfelsége Aldrich nélkül, de megnyugodtam, a megjelenés óta rendszeres vendég a lejátszóban :D Nekem összességében azok a dalok tetszenek jobban, amiket együtt írt a Mester valamelyik hathúros kezelővel (vagy mindkettőjükkel ). Örülök, hogy Reb jobban előtérbe került. Az After All tetszik, bár nekem egy kicsit kilóg az összképből akusztikus jellege miatt, én inkább bónusznak tettem volna fel. Amivel viszont továbbra sem tudok megbékélni, ez a Frontiers-féle gagyi, steril, mű hangzás, igaz már a Forevermore is náluk jött ki, de az is, sőt a Good To be Bad is jobban szólt nekem a Fleshnél. Különösen a dobsound az, ami a legjobban bántja a fülemet, ha össze kellene hasonlítanom ezt mondjuk a Live in the Still of the Night Dvd-vel, egyszerűen botrány ahogy ezen a lemezen szól a dob. Mindezekkel együtt én nálam is simán van egy 8-as ez az anyag, biztos vagyok benne, hogy sokat fogom még hallgatni az évben, a júniusi koncert pedig számomra kötelező, nagyon várom már (Aldridge mester miatt különösen). A setlist tetszik, bár örülnék neki ha a Slip of the Tongue-ról is előszednének majd pár dalt (Fool for Your Loving, Judgement Day pl.), lévén ez a lemez is évfordulós. A hangzással meg élőben szerintem nem lesz gond. Jó hétvégét mindenkinek!!
Idézet
 
 
#1 kamikaze 2019-05-23 07:36
Leginkább úgy lehetne talán megfogni a lemez lényegét, hogy nem kiemelkedő (ahogy előzetesen David ígérte), de egyáltalán nem rossz anyag, sőt. Ahogy az ismertetőben szerepel: semmivel nem marad el a Good To Be Bad és a Forevermore színvonalától. Vagyis aki eddig kedvelte a Fehérkígyót, ezzel is biztosan meg fog barátkozni. Új rajongókat azonban valószínűleg nem nagyon cserkésznek be vele. Még vizsgálom a legfrissebb élő felvételeiket, de elgondolkodtam a nyári koncertjük látogatásán is. Jobb ez, mint amire számítottam.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.