Shock!

szeptember 21.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Black Sabbath, Rival Sons - Budapest, 2016. június 1.

0602bs4Ha az ősfelállás magját vesszük, szinte napra pontosan tizennyolc évvel ezelőtt játszott először és utoljára Budapesten a Black Sabbath. Előzetesen nem fűztem hozzá különösebb reményeket, hogy a The End néven futó búcsúturné elérjen bennünket, de végül szerencsére elért, sőt, az európai felvonás eleve nálunk kezdődött. Az Arénában agyig telt ház fogadta a három stílusalapítót, Ozzy Osbourne-t, Tony Iommit és Geezer Butlert, illetve fiatalabb kisegítőjüket, Tommy Clufetost, és aki eljött, aligha felejti mindazt, amit látott.

A Rival Sons számára érzésem szerint kettős ez az egész előzenekarosdi a teljes turnén. Első blikkre óriási lehetőséget jelent számukra többszázezer embernek játszani, másodikra azonban csak a mamutok előtti nyitócsapatok reménytelen sorsa jutott nekik is, hiszen az efféle tömegkoncerteken megjelentek túlnyomó többségét baromira nem érdekli semmi a főattrakciót leszámítva. Jay Buchananék ettől eltekintve tökéletes választásnak tűnnek, hiszen zsigerileg árad belőlük a '70-es évek érzésvilága, és a dalaik is jók. Abszolút meggyőző produkciót nyújtottak a rendelkezésükre álló 35-40 percben, remekül is szóltak, és biztos vagyok benne, hogy aki nem szükséges rosszként, sörbegyűjtés-aláfestőként tekintett rájuk, az az Electric Man vagy a Keep On Swinging alapján utánuk is keres majd a következő napokban. Tulajdonképpen náluk is csak egy dologba tudok belekötni: hogy a mozgásában, megjelenésében is a hőskorszak nagy torkait – Plantet, Paul Rodgerst és társaikat – megidéző, élőben is veszélyesen jól éneklő Jayt leszámítva a Rival Sonsnak sincs valami izgalmas kiállása. A frontember mellett egyedül a turnébillentyűs, Todd Ögren-Brooks vonzotta a tekinteteket hibbant mozgáskultúrájával, a többiek nem nagyon. Oké, tudom, nem ez a lényeg, és azzal is tisztában vagyok, hogy egy alapvetően klubszintű zenekarnak elég nagy ugrás hirtelen belakni egy ekkora színpadot, szóval ez azért annyira nem nagy probléma. De összességében nagyon jók voltak, bármikor megnézném őket egy önálló koncerten is valami kisebb, intimebb légkörű helyen.

időpont:
2016. június 1.
helyszín:
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna
Neked hogy tetszett?
( 133 Szavazat )

Közhelyszámba megy, és mi is elég sokszor leírtuk, mennyire kiszámíthatatlan a magyar közönség, hiszen bődületes, több mint 14 ezres teltház gyűlt össze ezen az estén a megnagyobbított küzdőtérrel maximális kapacitásúra növelt Arénában. Ez egyfelől örömteli, másrészről viszont korántsem passzolt az eddigi trendbe, a Black Sabbath és csatolt vidékei ugyanis a korábbi években-évtizedekben egyáltalán nem számítottak itthon akkora nézőmágnesnek, mint gyakorlatilag bárhol máshol a világon. Ha csak a legklasszikusabb felállásokat vesszük, szerintem mindenki emlékszik, mennyire foghíjas volt '98-ban a Kisstadion (pedig akkor ugye még a Pantera meg a Helloween is itt nyomult Ozzyék előtt), de ugyanígy elég lehangoló képként él bennem a Heaven & Hell félházas PeCsa szabadtere és a harmadházas Ozzy-szólókoncert is ugyanitt, az Arénában. Nem is próbálom megfejteni, mi jelenthette itt most az extra felhajtóerőt, de nem is lényeges igazán. Mindenesetre szívmelengető volt ennyi embert látni itt ezen az estén, ez biztos.

0602bs1

2013-ban, Prágában már láttam a Sabbathot a legutóbbi újjáéledés óta, és az a koncert minden túlzás nélkül életem egyik legjobbja volt, így nagyjából tudtam, mire számíthatok. Ez gyakorlatilag be is jött, attól eltekintve, hogy ezúttal némileg rövidebbre húzták a programot, és kicsit a vetítést, a látványelemeket is visszafogták. Itt és most tényleg száz százalékosan a zenére, a dalokra helyezték a hangsúlyt, és nincs is nagy kedvem vitatni a döntés helyességét: a hőskorban is sallangmentességéről, természetességéről elhíresült Black Sabbathtól valóban úgy stílszerű, ha puritán eleganciával búcsúznak. És nyilván az lett volna igazán szép, ha Bill Ward elfogadja társai ajánlatát, és legalább koncertenként egy párszámos blokkra itt van Ozzyval, Tony Iommival meg Geezer Butlerrel, de hát már csak ilyenek ezek a makacs öregemberek. Tommy Clufetos teljesítményét aligha érheti kritika, és soha senki nem fog meggyőzni róla, hogy a 68 éves Ward képes lenne ugyanezt a szintet hozni.

Ozzy, Tony, Geezer és Tommy tehát abszolút meggyőzőek voltak ezen az estén is. Nyilván lehet hiányolni dalokat, keresni mellényúlásokat, kisebb-nagyobb bakikat, de ezt a foglalatosságot ezúttal is hagyjuk meg a szobagitárosok elitklubjának, és sajnáljuk őket nyugodtan: elég sanyarú lehet az élete annak, aki egy Black Sabbath-búcsúturnén ahelyett, hogy átadná magát az élménynek, csakis azt lesi, mibe lehetne belekötni. És ezt most azért mondom, mert az öregeknél szó sincs lazázásról az utóbbi években. Persze semmit sem akarnak már bizonyítani, csak amolyan jutalomjáték-örömzenélés gyanánt elővezetik az életmű legjavát, ettől pedig ember legyen a talpán, aki nem érzékenyül el, hiszen minden, ismétlem, MINDEN ezekből a dalokból nőtt ki, amiről többek között például nálunk is olvashatsz. Fáradt nosztalgiázásról, cinikus hakniról tehát távolról sincs szó: azokat a bizonyos összevigyorgásokat, apró gesztusokat egyszerűen nem lehet megjátszani, amiket Ozzy, Tony és Geezer ezúttal is megejtett a buli közben. Annyi vihar után simán elhiszem, hogy ez a három stílusteremtő figura öregkorára tényleg maradéktalanul élvezi egymás társaságát, és nem görcsölnek semmin. Végig pontosan ez jött le a színpadról is.

0602bs5

A Black Sabbath programja:

01. Black Sabbath
02. Fairies Wear Boots
03. After Forever
04. Into The Void
05. Snowblind
06. War Pigs
07. Behind The Wall Of Sleep
08. N.I.B.
09. Hand Of Doom
10. Rat Salad / dobszóló
11. Iron Man
12. Dirty Women
13. Children Of The Grave
14. Paranoid

A Sabbath esetében alapvetően mindig Ozzy jelenti a legfőbb kérdőjelet, de aki már látta őt korábban, pontosan tudja: kimondottan jó formát hozott, ennél többet várni illúzió lenne tőle. Arra mondjuk sosem sikerült még rájönnöm, min múlik, hogy éppen melyik dalban énekel mellé, és melyikben nem. Megfejthetetlen rejtély, hogy miért megy szinte végig félre mondjuk a Behind The Wall Of Sleepben, miközben a jóval nehezebb Snowblindot meg közel tökéletesen nyomja el. De most komolyan, érdekel ez bárkit is? Engem biztosan nem... Ozzy él, itt volt, láthatóan élvezte a bulit, és ugyan a közönségre locsolt víz mennyisége az évek múlásával egyenes arányban csökken nála, most is pontosan azt hozta, amit várni lehetett tőle, a kissé félszeg kullogástól és huhúzástól ugráláson, földönhajlongáson át egészen a vidám rohangászásig. Amikor nekiiramodik, persze önkéntelenül is aggódik érte egy cseppet az ember, nehogy elessen és összetörje magát, de valahogy mindig megússza, és ez a lényeg. Ma sem lehet nem odafigyelni rá, teljes egészében belakja a deszkákat, amire szükség is van, hiszen Tony és Geezer nem éppen színpadszántó arcok.

Viszont 2016-ban is mágus mindkettő: például fel nem fogom, hogy szól Iommi egyetlen gitárral így, és azokba a bizonyos butleri futamokba is elég sokszor belefeledkeztem. És ha már itt tartunk, Clufetos – aki elég egyértelműen ma is édességboltba beszabadult óvodásnak érezheti magát a Sabbathtal – szintén tesz róla, hogy ne lehessen holvanmárbillwardozni. Pontosabban lehet, csak értelmetlen. (De ezt már kifejtettem fentebb.) A dobszólója helyett nyilván szívesebben hallgatnék én is inkább plusz egy dalt, de muszáj az öregeknek is szusszanniuk, és megint el kell ismernem, hogy ez a szóló még megrögzött dobszóló-utálóként is sokkal élvezetesebb, mint a hasonló megmozdulások kilencvenkilenc százaléka. Szóval kiegyeztem vele. A mindenkori Sabbath-billentyűsök elrejtése ugyanakkor örök rejtély, és most már az is marad. Adam Wakeman sem olyan ronda arc, hogy fekete sátorszerű izé alá-mögé száműzzék, főleg, ha Ozzy még külön be is mutatja... Ráadásul elég sokat is tett hozzá a hangzáshoz. Maga a cucc amúgy csodaszépen szólt, és a fények, szimpla, de szépen effektezett vetítések is sokat tettek hozzá az élményhez, akárcsak legutóbb a Scorpionsnál: pont elegendőnek bizonyult minden.

0602bs3

A műsoridő nagyjából száz percre rúgott, ami közel fél órával rövidebb volt a prágainál – de voltaképpen ez az egyetlen pont, ami miatt a 2013-as buli felé billen a mérleg nyelve, teljesítmény és hangulat tekintetében itt sem lehetett ok panaszra. A 13 ignorálása várható volt: továbbra is szeretem a lemezt, de aki azt mondja, hogy a '70-es évek alapklasszikusai helyett ő bizony a God Is Deadért meg a Lonerért jött el, szimplán hazudik. Szerintem reálisan nézve azt sem várhatja senki, hogy a kihagyhatatlan slágerek mellé majd pont egy ilyen turnén férnek be óriási kuriózumok, de a gigászi Hand Of Doom képében azért ugye mégis akad ritkaság a műsorban (Ozzy végig látványosan monitorról is olvasta a szövegét a megszokott módon), és az After Forevert meg a Dirty Woment sem nevezném állandó sztenderdnek, bár ezek azért rendszeresen előkerültek az utóbbi években is. Érdekes módon nálam ezúttal talán az utóbbi jelentette a koncert csúcspontját Iommi kifejtős szólóival, egyenesen kolosszálisan szólt a kissé elfeledett Technical Ecstasy egyetlen hírmondója. De tényleg a műsor minden egyes pillanatát élveztem, legyen szó hatalmas közönségkórussal kísért slágerekről (War Pigs, N.I.B., Iron Man), ultrasúlyos riffkoncentrátumokról (Into The Void, Children Of The Grave), netán jammelősebb, nem annyira nyilvánvaló darabokról (Fairies Wear Boots, Behind The Wall Of Sleep). A ráadás Paranoid meg természetesen népünnepélybe és megható összekapaszkodásba-elköszönésbe torkollott.

Kerek volt, szép volt, nem támadt hiányérzetem a végén. Mert Iommi állapotát meg az egész csapat életkorát tekintve én bizony most elhiszem nekik, hogy ez itt tényleg a vége. Örülök, hogy Magyarországtól is elköszöntek.

Draveczki-Ury Ádám

0602bs6

Mi történt 2016. június 1-jén? Semmi különös, csak nálunk járt a Black Sabbath elbúcsúzni... Nem volt könnyes búcsú, igazából a záró The End felirat kivételével nem igazán volt érzékelhető, hogy most ők aztán tényleg végleg (?) befejezik.

Így nem volt semmi faxni, kisétált a három öreg (meg Tommy Clufetos, aki 37 éve ellenére ezzel a szakállas fazonnal simán 45-nek tűnt, vagy hunyorogva inkább a fiatal Bill Wardnak), és eljátszottak néhány dalt, amelyek nélkül (abszolút közhelyesen szólva) más lenne ma a zenei világ. Igaz, most sajnos nem nyílt alkalmam fotózni őket, de legalább a teljes szettet láthattam, ráadásul az első sor széléről, tehát minden egyes mosolynak tanúja voltam, ami Tony Iommi bajusza alatt életre kelt. És abból hálistennek volt sok. Tony sem fiatalodik, de szerencsére nem hagyott látható nyomot rajta az elmúlt kemény időszak, és ugye gyakorlatilag így néz ki harminc éve. A színpad másik oldalán a kissé háttárbe bújtatott Adam Wakeman és Geezer Butler (így kicsit messzebbről pontosan úgy nézett ki, mint 2007-ben, a Heaven & Hell koncerten). Ozzy pedig... Ozzy, mindenki tudja, milyen. Persze tisztában lehettünk azzal is, hogy inkább hamis, mint nem, és hetven felé közeledve ő sem fog már annyit ugrálni. Ehhez képest sokkal jobb formában volt, mint a saját koncertjén pár éve, a hangja az első három számban szinte hibátlanak tűnt, fizikailag is teljesen vállalható és rendben lévő szinten hozta a saját kis totyogós, mikrofonba kapaszkodós, karokat széttárós, ördögi cuki vigyorral kétoldalra szaladgálós, nagyon néha ugrálós, első sorokat vödör vízzel meglocsolós formáját. Tény, hogy elég sok dalnál előfordult (Into The Void, Hand Of Doom, hogy csak néhány példát hozzak), hogy inkább tűnt az egész egy olyan fura előadásnak, ahol kiváló zenészek mellett egy Ozzyra hasonlító papa karaokézik lelkesen, egy árva hangot sem eltalálva, de a vén csibészt így szeretjük (és most simán el tudtam hinni neki, hogy meghúzta a fodrászcsaját).

Bő másfél órát tölthettünk el a múltidézéssel, és basszus, tényleg néha egyrészt nosztalgikus (leírni sem merem, hány éve hallottam először Sabbathot...), másrészt valahol valóban felemelő, és egyben szomorú is, hogy nézhettük/hallhattuk őket, most még így utoljára együtt. És nagyon szépen szólt minden, Geezer Butler csodálatosan csattogó (!!!) basszusgitárjától egészen elképedtem, Iommi pedig maga a MŰFAJ, nincs annál hátborzongatóbb, ahogy azok a riffek és szólók kigördülnek az ujjai alól, ő pedig kedvesen mosolyog. És az ember hajlamos ilyenkor vállalhatatlanul csöpögőssé válni, és azon merengeni, milyen jó lenne megölelgetni ezeket a cuki, idősödő bácsikákat, és megköszönni nekik mindent. Koncert közben meg egészen sokszor eszembe jutott, hogy nagyon sok hasonló zenekarnak be kellene valahogy tiltani az öregedést.

0602bs7

A záró Paranoid alatt pedig az ugrott be: annak ellenére, hogy mennyire szét- és agyonjátszott dal ez, valahol mégis gyönyörű dolog az, hogy Iommi 68 évesen még mindig örömmel játszhatja ezreknek, amit 22 (!!!) évesen uszkve húsz perc alatt megírt, és mennyire nem kopott még meg így sem. Mindazonáltal borzasztóan szomorú, hogy egyszer ennek is vége szakad.

(Ui: sajnos nem volt szatyor a merchben. Ejj...)

Valentin Szilvia

Száz perc libabőr.

Kiss Gábor

Semmi értelme nincs zenélned, ha nem Black Sabbathnak hívnak. Eddig is tudtuk, tegnap óta pláne.

Nagy Andor

Nem hiszem, hogy sokat hozzá tudnék tenni ahhoz, amit a kollégák részletesen kifejtettek, elég legyen annyi, hogy életemben először 1300 kilométert utaztam, hogy ott lehessek egy budapesti koncerten, s ennek a téltházas, igazi családi(as) estének minden perce megérte az utat. Fokozhatnám a jelzőket, hogy történelmi, megható, vérprofi, de minek? Aki ott volt, úgyis pontosan ugyanezt érezhette, aki pedig nem, annak minek fájdítsam a szívét? Lehet, hogy Ozzy körülbelül sem talált el egyetlen hangot sem ezen az estén, és két-három sablon-mondatnál többre nem igazán futotta tőle, de ettől még – vagy épp ettől – szívet melengető és imádnivaló, amit művel csoszogásostul, idétlen ugrálásostul és vödörlocsolásostul. Iommi és Geezer is mindent kihozott még egyszer, utoljára azokból a mágikus riffekből (Snowblind, INTO THE VOID!!!), amik azokra is nyilvánvaló hatással voltak – hogy ne kelljen az eltulajdonítás kifejezést alkalmaznom -, akik ezt nem akarják elismerni. Tommy Clufetos pedig ezúttal is bizonyította, hogy ha már Bill Ward az ismert (?) okokból elszalasztotta az utolsó lehetőséget, hogy méltósággal búcsúzzon el a közönségtől, akkor az ő megszállottsága szolgáltat igazságot ezeknek a klasszikus nótáknak (még ha a feleslegesen hosszú dobszóló helyett tudtam is volna válogatni a Sabbath-életműből). Nem is szaporítom a szót: egy ilyen karriert nem is lehetne ennél stílusosabban és emelkedettebben lezárni. Örülök, hogy én is részese lehettem a vég kezdetének ezen az estén, ráadásul épp Budapesten.

Polgár Tamás

0602bs8

Fotó: Török Hajni

 

Hozzászólások 

 
+8 #32 Heavy Metal Rider 2016-06-07 11:15
Én még ülve ennyire nem izzadtam le !!
Pedig ebbe beleértek egy-két "jófajta" vizsgatételt is ...

Hogy Ozzy néha hamis volt??
Ki nem szarja le ???????

BLACK SABBATH rulez !!!!!
Idézet
 
 
+10 #31 sabsfan 2016-06-05 13:06
A Black Sabbath nyitányakor az bődületes, elementáris erejű riff, mágikus pillanat volt, örökre beleégett a retinámba és a hallójáratomba! Ilyen vastag gitársoundot még nem hallottam egyetlen Sabbath koncerten sem. Szomorú vagyok, amiért utoljára láttam őket, ONE MORE SONG, ONE MORE SONG, ONE MORE SONG...
Idézet
 
 
#30 Claudius Oltarimanus 2016-06-05 09:25
https://www.facebook.com/antisabbathhungary/ Az aktivisták nem voltak ott? :D
Idézet
 
 
+5 #29 BSND 2016-06-05 01:30
Akinek már ez se jó, de van energiája ahhoz, hogy beírja, annak az a baj, hogy ő nem volt ott.
Idézet
 
 
+1 #28 nagy zoltán 2016-06-05 00:18
Zürich Hallenstadion 2014. június 20. (most öt nappal korábban -15.-én lesz ott a Sabbath)
1.War Pigs
2.Into The Void 10.Fairies Wear Boots
3.Under The Sun 11.Rat Salad/Supernaut-dobszoló
4.Snowblind 12.Iron Man
5.Age Of Reason 13.God Is Dead?
6.Black Sabbath 14.Dirty Woman
7.Behind The W.Of Sl. 15.Children Of The Grave
8.N.I.B. és végül a ráadásban:
9End Of Beg.inning 16.Paranoid
Idézet
 
 
+3 #27 nagy zoltán 2016-06-05 00:03
Két éve Zürichben voltam . Az ottani rockmagazin is szuperlativuszo kban beszélt a buliról és az "Évtized koncertjeként emlitették. Akkor ott kerek kétórás volt a show,16 dallal,benne három nóta a 13.-ról(Ace Of R.,End Of Beg. és God Is D.) Mellesleg szerdán Ozzynak sokkal jobb volt a hangja,mint akkor és nekem túlzottan nem hiányoztak(a főképpen erősen "antiklerikális") háátérképek sem a kivetítőkről.....Így "félidőben" csak annyit: Viszlát Bécsben 28.-án. Black Sabbath a KIRÁLY! Az első bakelitem a Heaven And Hell volt '80-ban....aztán szépen "visszafelé" jött a többi I.,Paranoid....Never Say D.-ig,no meg a későbbiek,Tony Martin-nal,megGillan-el,Dio-valGleen Hughes-al......Igaza van minden előttem szólónak,a Sabbath az ALAP és minden mai(jó-rossz) abból lett. Sírva,fájó szívvel búcsúzunk.......28.-án Bécsben....
Idézet
 
 
+10 #26 Artúr Doki 2016-06-04 19:08
Hatalmas élmény volt,örök hála érte.
Nekem a Sabbath sosem az Iron Man meg a Paranoid volt,inkább a Warpigs meg a Snowblind...nem gondoltam,hogy még egyszer élőben láthatom/hallhatom Őket.
Még a koncert utáni szarrá ázás is jól jött ki,mondhattuk,h ogy Ozzy jól meglocsolt mindenkit...)))
Idézet
 
 
+10 #25 asvader 2016-06-04 10:16
[quote name="Assassin"]Néztem videókat a koncertről és nem bántam meg, hogy nem mentem el. Ozzy évek óta borzalmasan hamis élőben. Egyszerűen kiábrándító a két óriás mellett ez a vén pojáca.

Akkor is tátott szájjal nézném Ozzyt ha 1,5 órán keresztül a telefonkönyvet olvasná fel. Ennyit erről.
Idézet
 
 
+5 #24 sabsfan 2016-06-04 09:55
Sírtam mint egy kiscsaj a Beatles koncerten! :)
Idézet
 
 
-21 #23 Assassin 2016-06-04 00:08
Néztem videókat a koncertről és nem bántam meg, hogy nem mentem el. Ozzy évek óta borzalmasan hamis élőben. Egyszerűen kiábrándító a két óriás mellett ez a vén pojáca.

Nekem a Black Sabbath 2007-ben ért véget Kassán, a Steel Arénában, Dióval.
Idézet
 
 
+7 #22 Santoro 2016-06-03 22:32
Egy dobszólónak, meg ilyennek kell lennie, én sem vagyok oda értük, de ez megfogott.
Idézet
 
 
+11 #21 Dead again 2016-06-03 15:56
Pedig reméltem, hogy legalább ennél a cikknél (mondjuk ezt hittem a Dimebages megemlékezésnél is) nem jönnek elő a trollok. Dehát . . .
Idézet
 
 
+15 #20 Toni Yommy 2016-06-03 13:50
Idézet - Krimis Kokó:
20 ezerért koncertjegyet mi?? Nokia bobilt veszek rajta és még sörre is marad belőle. Mind panaszkodtok,mi kor 20 ezerért mész koncertezni.


De mi az a bobil és hol lehet kapni?
Idézet
 
 
+9 #19 ace 2016-06-03 13:43
rettenetesen nyomorult vagy... ]
Idézet
 
 
-30 #18 Krimis Kokó 2016-06-03 10:42
20 ezerért koncertjegyet mi?? Nokia bobilt veszek rajta és még sörre is marad belőle. Mind panaszkodtok,mi kor 20 ezerért mész koncertezni.
Idézet
 
 
+14 #17 Chris92 2016-06-03 09:34
Nem tudok mit hozzátenni az itt leírtakhoz és a kommentekhez. Max annyit, hogy ha valaki úgy cirka öt évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy látni fogom élőben a Deep Purple-t meg a Sabbath-ot, garantált hogy kiröhögöm. Aztán mégis így lett. Fergeteges, örök életre szóló élmény volt.
Idézet
 
 
+5 #16 Ary 2016-06-03 09:34
Teltház meg azért volt, mert nem csak magyarok izgultak rá a budapesti koncertre, hanem a környékbeli országokból is jöttek sokan, meg messzebbről is. Körülöttem például bolgárok voltak jópáran.
Idézet
 
 
+15 #15 Draveczki-Ury Ádám 2016-06-03 08:03
Idézet - Béla:
Interjú lesz?:)

Persze, mindenkivel egyenként. :)
Idézet
 
 
+3 #14 Béla 2016-06-03 06:47
Interjú lesz?:)
Idézet
 
 
+12 #13 ray 2016-06-03 00:41
Bocsánat, nem leukémia, limfóma aheyles diagnózis.
Tony interjúkat nézve a BBC-n pl. egy nagyon szerény, nagyon normális, kedves emberről van szó, sztár allűrök nélkül, aki a sikerei és betegsége ellenére is EMBER tudott maradni.
Minden tisztelet és elismerés az övé!
Idézet
 
 
+28 #12 ray 2016-06-02 23:56
Tony fegyelméről, szorgalmáról,sz emélyiségéről még annyit, mert műfajteremtő tehetsége fényévekre kiemeli a rockzenészek közül, hogy még a korai Black Sabbath korában ő volt, aki reggel 9-kor a mikrobusszal összeszedte a többieket az előző esti fellépés utáni kijózanodásból, mert az volt a felfogása, hogy a zenélés is egy rendszeres munka, és a sikerhez meg kell dolgozni minden nap 9-től 5-ig mint minden más dolgozónak. A 2013-as turnét és lemezfelvételt pedig leukémiával, 6 hetente kemoterápiát kapva és ezért Ausztráliából is hazarepülve csinálta végig.
A Coventry Egyetem díszdoktorává avatták és sokan szeretnék, ha végre lovaggá avatnák. Sir Tony Iommi!
Idézet
 
 
+15 #11 Thasaidon 2016-06-02 17:36
Számomra hibátlan volt, óriási dolog, hogy láthattam élőben az együttest, ami az általam leginkább kedvelt zenei műfajt megalapította. Ahogy a dalok szóltak, szinte nem is érződött rajtuk, hogy 4 évtizeddel ezelőtt születtek.
Idézet
 
 
+12 #10 ray 2016-06-02 17:04
Tony Iommit minden idők egyik legjobb, legmeghatározób b és a heavy metal műfaját megteremtő gitárosaként tartja számon a mértékadó szakkritika és gitáros-kollégái százai, ezrei, beleértve a metál műfaj legkiemelkedőbb jeit.
(Csak érdekesség, hogy Tony lány Toni-Marie is rock-énekesnő és egy finn metál gitáros felesége.)
A 13 a régi időket idéző kiváló album, Grammy-díjat kaptak érte, a kritika és közönség is szerette. A God is Dead-et jó lett volna élőben is hallani.
Szóval életre szóló élmény volt, örülhet mindenki, aki ott volt, ilyenben nem lesz részünk többé. És jó volt a közönség is, nagyon!
Tony önéletrajzi regényét kötelező minden rajongónak elolvasni, többet mond a brit rockról, Tonyról és az egész bizniszről mint 100 történelemóra.
Idézet
 
 
+11 #9 MATEo9 2016-06-02 17:01
Hihetetlen hogy mindez megtörtént és láttuk őket. Kiráz a hideg ha rágondolok milyen is volt testközelből látni a mestereket :)
Elég durván szólt az IronMan C(?)-re hangolva!
Idézet
 
 
+12 #8 faktor69 2016-06-02 16:46
Most is lúdbőrzöm, ahogy végigolvastam a beszámolót és a hozzászólásokat .
Nagy élmény volt a tegnap este!:-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wendigo - Budapest, Rocktogon, 2007. április 29.