Shock!

A koncertek koncertje! Talán valahogy így lehetne jellemezni a július 4-i bődületesen zseniális bulit, amit a négy nagy öreg, Ronnie James Dio, Tony Iommi, Geezer Butler és Vinny Appice hozott össze nekünk, igényes rockra éhező magyaroknak.

E neves felállás a második Black Sabbathként is ismert és szám szerint három klasszikus lemezt köszönhetünk nekik. Ugyan Heaven And Hell néven turnéznak, a zene természetesen száz százalékig Sabbath. Személy szerint nagyon sokat vártam ettől a koncerttől, már csak az előzetes infók alapján is és a legnagyobb megnyugvásomra nem kellett csalódnom, sőt!

A bulit először előzenekar nélkül hirdették, aztán jött a hír, hogy a Wisdom fog nyitni a legenda előtt. Igen nagy megtiszteltetés az ilyesmi, Nachladal Istvánék rendesen ki is tettek magukért. Sajnos ugyan az első pár dalukról lemaradtam, de amit láttam és hallottam, az tényleg metal volt. Feszesen, dinamikusan játszottak, szerencsére még a cuccuk is erőteljesen be volt lőve. Mindig is kedveltem az ilyen ikergitáros, kellemes dallamokkal operáló, akár villantósnak is nevezhető zenét és a Wisdom ebben itthon talán a legjobb. Az Eye Of The Tiger feldolgozás ráadásként pedig óriási ötlet volt!

A kellő bemelegítés után aztán egy rövidebb szünet, pakolás, majd egyszer csak felcsendült az E5150 intro és a hirtelen kitört izgalom szinte tapintható volt. Igen, nem hinném, hogy bárki számított volna arra, hogy a ’80-as évek egyik legmeghatározóbb felállású bandáját, a Heaven And Hellt határainkon belül még láthatjuk valaha.

A setlistet egyébként Iommiék megkavarták egy kicsit, nem volt például After All (The Dead) vagy Lonely Is The Word de a három új dal közül is csak a csodálatos Shadow Of The Wind hangzott fel. Ami azonban volt, az tömény másfél óra ZENE. Most lehetne itt napestig sorolni, hogy micsoda őrjöngést váltottak ki az esős idő ellenére is összegyűlt rajongókból az olyan klasszikusok, mint az ökölrázós Mob Rules, a hasonlóan súlyos, mély fejrázásra ingerlő I, de az 1992-es Dehumanizer lemezről a Sabbath legdurvább tétele, a Computer God is hatásos volt, Geezer mester utánozhatatlan basszusjátékával. Sokan szerették volna a TV Crimes-t is hallani ugyanerről az albumról, de hát miért épp velünk kivételeznének Appice-ék, ha máshol sem játszották. Mondjuk talán az volt az egyetlen negatívum, hogy nem játszották el a három korszakalkotó lemezüket elejétől a végéig.

Apropó, Vinny Appice! Azt tudtam, hogy a fazon kiváló ütős, de azt nem, hogy ennyire! Már maga a „szimpla” dobszóló is annyira zenei és érzéssel teli volt, amiről azonnal kedvencem, az Led Zeppelin egykori dobos istene, John „Bonzo” Bonham ugrott be. A szóló második fele volt azonban az igazán nagy durranás, ekkor ugyanis Appice felugrott és a szintis kíséretével kezdett bűvészkedni, állva dobolni. Ilyet bizony még rockkoncerten nem láttam, de nagyon hatásos és látványos volt.

A nagy eposzok is előkerültek, oly módon előadva, hogy attól szinte könnye csordult az embernek. Children Of The Sea, The Sign Of The Southern Cross, Falling Off The Edge Of The World – már ezek a dalok alapból hihetetlen magas fokú zeneiséget képviselnek, arra azonban, ahogy Dio és társai ezeket a darabokat elővezették, nehéz szavakat találni. Mert bámulatra méltó módon nem „csak úgy”, szokásos módon előadták a standard stúdióverzót, de jócskán hozzá is tettek ahhoz. Így jóval hosszabbra nyúltak a dalok; a leggrandiózusabb talán a Heaven And Hell volt, melyben Iommi istenien szólózott, de rövid improvizációit is szájtátva bámultam. Dio is hol a gitárral feleselgetett, hol úgy soulosan/blues-osan eleresztette hangját, mely szinte semmit sem kopott az idők során.

Külön meg kell említeni Tony Iommi fergeteges gitárszólóit is, döbbenetes dolgokat játszott és teljes mértékben ki is használta keresztekkel feldíszített hangszerét. A zene mellé egyébként nagyszerű látvány is társult, hatalmas vászonra kivetítés, hol lángba borult a színpad előtérben a villázás vadul vicsorgó atyjával, hol magasan a hegyek felett szárnyalhattunk, egyszóval minden tökéletes volt.

Nem tudom, mit hoz még a jövő, lesz-e vajon Heaven And Hell Tour 2, esetleg új album, mindenesetre egy biztos: ez a négyes a mai rock/metal palettából élőben bárkit lemos a színpadon és még meg sem erőltetik magukat. Bámulatos teljesítmény, az ilyen élményekért megéri élni és rock zenét hallgatni! It’s heaven and hell!