Shock!

december 02.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Nuclear Assault: Handle With Care

1125na1A Nuclear Assault sosem tartozott az első vonalas thrash-alapcsapatok közé, ennek ellenére markáns egyéni hangzásuk révén sok későbbi zenekarra voltak hatással, és számottevő kereskedelmi sikert is el tudtak érni. Így ha nem is fűződik a nevükhöz egy Reign In Blood vagy Master Of Puppets, megérdemlik, hogy helyet kapjanak a Klasszikushock között. Főleg, hogy legjobb eladásokat produkáló lemezük, a harmadikként érkezett Handle With Care néhány napja ünnepelte huszonötödik születésnapját.

A New York-i Nuclear Assaultot még 1984-ben alapította az Anthraxből frissiben kiebrudalt Dan Lilker. A hórihorgas, pulifejű bőgős elképzelése az volt, hogy egy agresszívebb irányba fordul új csapatával, ehhez pedig a szélsőséges hangú, az Anthrax egy korai inkarnációjában szintén megfordult John Conellyben találta meg a megfelelő társat: „Az Anthraxből való kirúgásom oka az volt, hogy nem jöttem ki az énekessel. Neil Turbin igazi egoista volt, ahogy a legtöbb énekes az, és zavarta, hogy magasabb vagyok nála. Ráadásul humora sem volt, így amikor piszkálódtam vele, mindig komolyan vette. Szóval egyszer csak odaállt a többiek elé, és közölte, hogy nem bír tovább elviselni, vagy én megyek, vagy ő. A srácok végül úgy döntöttek, hogy Neil, mint a csapat rajongók által ismert frontembere fontosabb, mint én, így annak ellenére is kirúgtak, hogy a Fistful Of Metal 75 százalékát én írtam. Aztán persze hét hónappal később Turbin is repült, én pedig ismét együtt játszottam Charlie-val és Scottal az S.O.D.-ben."

megjelenés:
1989. november 23.
kiadó:
In-Effect
producer: Randy Burns

zenészek:
John Connelly - ének, gitár
Dan Lilker - basszusgitár
Anthony Bramante - gitár
Glenn Evans - dobok

játékidő: 35:05

1. New Song
2. Critical Mass
3. Inherited Hell
4. Surgery
5. Emergency
6. Funky Noise
7. F# (Wake Up)
8. When Freedom Dies
9. S
earch & Seizure
10. Torture Tactics
11. Mother's Day
12. Trail Of Tears

Szerinted hány pont?
( 36 Szavazat )

Danny tehát nem sokat teketóriázott, Connellyvel az oldalán gyorsan bevettek két másik arcot, és beindították saját bandájukat. Bár két demójuk is megjelent Scott Duboys dobossal és Mike Bogush gitárossal, a klasszikusnak tekinthető Nuke-felállás csak ezek kiadása után alakult ki, amikor Mike és Scott helyére Anthony Bramante gitáros és Glenn Evans dobos érkezett. Evans csatlakozása valamikor 1985 áprilisára tehető, innentől pedig egészen 1991-ig változatlan felállásban nyomultak. Dan: „Mike-nak már akkor is felesége és gyereke volt, így találnia kellett egy normális munkát, hogy eltarthassa őket, ez pedig nyilván a zenekarozástól vette el az időt. Úgy döntöttünk, kell valaki a helyére, akinek több ideje van a bandára. Scottnak pedig ekkor komoly személyes problémái voltak, amik miatt elég elviselhetetlen volt. Szerencsére évekkel később beismerte mindezt, így ma is barátok vagyunk. Azt hiszem ők ketten nem is zenéltek komolyan azután, hogy kikerültek tőlünk."

Mivel Lilker keze az egyes Anthrax-lemez majd minden dalában benne volt (a Death From Above az egyetlen kivétel), egyértelmű volt, hogy a Nuclear Assault a Fistful Of Metalon hallható zabolátlan, punkos, zajos muzsika egyfajta felturbózott folytatása lesz. Míg az Anthrax a Spreading The Disease-zel egyértelműen egy komplexebb irányba fordult, az 1986-os debütáló Nuclear Assault-lemez, a Game Over nyugodt szívvel tekinthető a Fistful egyfajta kokszolt folytatásának: zabolátlan lendület, düh és punkos gyorsaság, de sokszor kifejezetten zajos, nyers, kaotikus formában. Dan: „New Yorkban éltünk, ami már akkor is egy pezsgő metropolisz volt, így egy csomó hatás ért minket. Zenei és egyéb értelemben is, ezek pedig hallatszottak is a zenénkben. Ezen kívül pedig szerettem az olyan friss német csapatokat is, mint a Kreator, a Sodom vagy a Destruction. A demóikat csak később tudtam megszerezni, de az agresszív hozzáállásuk hatott a korai cuccainkra. Johnnal együtt olyan csapatokat hallgattunk, mint a Venom, a Hellhammer/Celtic Frost, a Mercyful Fate, a D.R.I. vagy az Agnostic Front."

1125nuke4Bár a Game Over még nem volt egy egységesen erős lemez, jó dalok így is akadtak rajta, ráadásul teljesen egyedi, izgalmas hangzással rendelkezett. Arra egyértelműen jó volt, hogy megvessék vele a lábukat és intenzív koncertezésbe kezdjenek, először csak New Yorkban majd fokozatosan terjeszkedve az Államok más területein is. A csapat összeállt, az első lemezt is jól fogadták, így a kezdet egyértelműen bíztató volt. Dan: „Nem vagyok túlzottan megelégedve a túl tiszta gitársounddal, de ettől eltekintve úgy gondolom, a Game Over egy nagyon jó album volt, egyben tökéletes arra, hogy bemutassuk magunkat a világnak. Van rajta egy csomó jó dal, mint a Sin vagy a Betrayal, és a borító is nagyon hatásos volt. Egyértelműen megmutatta, hogy nem valami szép zenét fogsz hallani, ha felteszed a lemezt. A szövegvilága is elég különleges, hiszen van rajta pár korai dalunk, mint a Cold Steel vagy a Stranded in Hell, amik sokkal inkább black/war metal témájúak voltak, mint a lemezre került többi dal szövege. Miután kapcsolatba kerültünk a hardcore zenékkel, rájöttünk, hogy a szövegek lehetnek egyfajta állásfoglalások is, így igyekeztünk ebbe az irányba haladni."

Két évvel később a Survive!-val úgy léptek szintet, hogy a csapat száz százalékig hű maradt saját világához, de jobb hangzással és erősebb dalokkal rajtolt, egyértelműen megfejelve ezzel a debüt szintjét minden szempontból. Dan: „Erre az albumra is nagyon büszke vagyok. Jó produkciós munka és remek dalok, amik az évekig tartó közös jammelésel során születtek. Próbáltunk olyan dalokat írni, amiket akár százszor is eljátszhatunk majd a turnékon, így kerültek beléjük lassabb részek is, ellentétben a Game Overrel, ahol minden dal gyors volt."

A harmadik Nuclear Assault-nagylemezt Randy Burns producer irányításával vették fel a Music Grinder stúdióban. Bár a Nuclear Assaultot mindenki leginkább Dan Lilker csapatának tartja, a Handle With Care-en nem ő volt a fő dalszerző, tizenkét dalából ugyanis hatot John Conelly egymaga jegyez. Érdekes módon a gitáros Anthony Bramante volt az egyetlen Nuke-tag, akit nem tüntettek fel szerzőként. Lilker a nóták felében társszerző, de a dobos Glenn Evans is hozott két dalt, teljesen önállóan. Bár nem megszokott az ilyesmi, azért thrash csapatoknál előfordul (gondoljunk csak például Charlie Benantére), ugyanakkor azt is hozzá kell tennünk, hogy Evans a dobolás mellett a gitárokon is elboldogult, sőt, énekelni is tudott.

1125nuke3Az 1989. november 23-án megjelent anyag a csapat humorának megnyilvánulásaként egy New Song című nótával indul. A speedes riffel (hasonlítsuk csak össze az Overkill első lemezén hallható névadó dal bevezető gitártémájával!) induló dal hamar hardcore- és punkhatásokkal masszívan átitatott, kaotikus őrületbe vált, de sokkal letisztultabban, mint korábban. Harmadik lemezére a Nuclear Assault végképp kiforrott stílussal rendelkezett, és a srácok tudták is, mit akarnak. A New Song, akárcsak az egész Handle With Care, egy jól összefogott Nuke-esszencia, összefoglalása mindannak, amiért egyre többen kedvelték meg a csapatot. A Critical Mass hasonló karakterű dal, kissé visszafogottabb ugyan, de ugyanolyan nyers és vad, mint a nyitó tétel. A faji kirekesztés elleni felszólalást követően ebben a környezettudatosság fontosságára hívják fel a figyelmet, és nyilvánvalóan ez a borító üzenete is. Bár a szakadt punkoknak tűnő fiatal srácokból nem sokan nézték volna ki az értelmes gondolatokat, a csapat már az egész korai időktől kezdve igyekezett a poénok mellett komoly mondanivalót is megfogalmazni. Dan: „Tipikus metalszövegekkel kezdtük, de később, amikor beleástuk magunkat a hardcore/punk-világba, eldöntöttük, hogy értelmesebb irányba váltunk. Nem terveztük, hogy megváltjuk a világot, de abban a speciális helyzetben voltunk, hogy segíthettünk egy kicsit az embereknek gondolkodni. Ettől függetlenül persze imádtam azokat az őrült angol csapatokat a sátános szövegeikkel – és az S.O.D.-ről most ne is beszéljünk –, de egyszerűen úgy éreztük, hozzánk nem ezek passzolnak, váltanunk kell a szövegek terén."

Az első két dal után némi váltásként az Inherited Hell nyit kissé a klasszikus heavy/speed metal felé, Conelly hisztérikus hangja (amelyben Lilker szerint az a legjobb, hogy még a magas tartományokban sem hangzik buzisan) és a sound miatt ettől függetlenül ez a dal is kapott egy igencsak hisztérikus jelleget. Bár ez nem derül ki a szövegkönyvből, de a Surgery és a soron következő Emergency vélhetően összetartoznak. A Surgeryben ugyanis egy kórházban kínok között fekvő beteg teszi fel a kérdést: „What have I done to deserve this?", majd az Emergencyben megérkezik a válasz is.

1125nuke2Amellett, hogy Nuke-ék próbáltak eltávolodni a sátános-metalos dalszövegektől, lemezeiket mindig jellemezte egyfajta sajátságos humor, amely jelezte, nem veszik teljesen komolyan saját magukat. Ha meghallgatod az olyan korábbi gyöngyszemeket, mint a Hang The Pope, a Vince Neilnek ajánlott Buttfuck (a csapat nagyon fel volt háborodva azon, hogy Vince börtön nélkül megúszta azt az esetet, amikor részegen balesetet okozott, a mellette ülő Hanoi Rocks dobos, Razzle pedig ennek következtében meghalt) vagy a Lesbians. Poénnóta persze a Handle With Care-en is akadt, és a Funky Noise-ot ugyanúgy nem szabad komolyan venni, ahogy fentebb említett társait sem. Mindemellett a funkos lüktetésű szösszenetről az ember azt gondolná, hogy a basszer Lilker szerzeménye, ellenben kizárólag Connelly jegyzi. A soron következő gyilkos F# (Wake Up) egyértelműen a lemez legjobbja. Connelly köpködős verzéire csordavokálok érkeznek, majd jön a Nuke-mércével mérve kifejezetten fogós, tök egyszerű refrén. Nem egy agyonbonyolított darab, de kifejezetten hatásos, akárcsak a következő, politikus When Freedom Dies, amely szintén kifejezetten jó refrénnel hasít.

A lemez egyik epikus dalfolyama, a Search & Seizure - egyike azon két tételnek, amik a négy percet is meghaladják - pedig egyértelművé teszi, hogy a HC-sabb, zajosabb dolgok a lemez elején kaptak helyet, míg a végére kerültek fel a direktebb, metalosabb darabok. A Torture Tacticsben a Blues Brothersből származó idézet is hallható, a Mother's Day pedig ismét csak egy félperces poén nóta. Egyesek szerint ami az interneten nincs fent, az nem is létezik, ez a dal ellenben élő cáfolata mindennek, lévén szövege elvileg van (Lilker és Evans együtt írták), azonban a mai napig nem sikerült megtalálnom, illetve a bookletben sem szerepel. Megérteni pedig nyilvánvalóan teljesen esélytelen... Zárásként érkezik még az ötperces Trail Of Tears, melyben Lilker röfögő bőgősoundja viszi a prímet, de érdekesség, hogy akusztikus gitárok is felbukkannak benne.

1125nuke5Míg a kor thrashlemezeire egyfajta száraz, hasító, gitárok dominálta megszólalás volt a jellemző, a Nuke totál egyéninek hatott zajos, recsegő, basszusgitár-dominálta hangzásával, ráadásul ehhez a harmadik lemezre kifejezetten erős dalokat is írtak. A folyamatos fejlődésnek, valamint a rengeteg koncertnek köszönhetően népszerűségük szép lassan ugyan, de fokozatosan növekedett: a Handle With Care végül három hónappal megjelenése után a Billboard lista 126. helyig jutott, és huszonnégy héten át bent is maradt is az első kétszázban, a csapat történetének legjobb eredményét produkálva ezzel. Sajnos azonban máig ez maradt az utolsó igazán ütős Nuke-lemez, mivel a soron következő Out Of Order rögzítése táján már belső feszültségek nehezítették a csapat dolgát. Később aztán előbb Lilker, majd Bramante is kivált a csapatból, sőt, fel is oszlottak egy időre. Legutoljára 2002-ben tértek vissza, a borzalmasra sikerült 2005-ös Third World Genocide azonban csak a szép emlékek megtépázására volt jó, azóta pedig meglehetős csönd veszi körül a csapatot. Ha azonban minden igaz, épp új lemezen dolgoznak, ami jövőre meg is jelenik majd, remélhetőleg kevésbé kiábrándító formát mutatva, mint a 2005-ös anyag.

Ettől függetlenül persze az első három Nuke-anyag a mai napig érdekes és különleges lemez, amelyek minden olyan thrasher érdeklődésére számot tarthatnak, aki kicsit túl szeretne lépni a Big 4 által körülhatárolt világon. A Handle With Care pedig épp megfelelő ismerkedésnek.

 

Hozzászólások 

 
#13 Equinox 2019-11-23 20:37
Első kettőt ismerem, ebből az elsőt nagoyn jól, szerintem az televan fogós témákkal, komplett refréneket (Stranded in Hell, Sin) fújok fejből róla, igazi thrash klasszikus, de ott van a Brain Death is a legkomoplexebb, legérdekesebb számuk.

Valahogy sosem jutottam túl az első 2-n (+EP a Vince Neiles nótával), de érdekel akkor ez is innentől
Idézet
 
 
#12 Szathmári Zoltán 2016-12-26 22:12
A Game Over-t valamelyik pesti lemez boltban vettem meg műsoros kazettán, nem sokkal a hivatalos megjelenése után. Már a név (a borító meg főleg) is eszelősen eltalált volt, hiszen akkor még jócskán benne voltunk a két világrend nagyhatalmai között feszülő politikai csatározásokban , ahol mindkét részről állandó atomháborúval riogattak bennünket. Jó, hogy egyetlen idióta sem nyomta meg akkor azokat a gombokat! Ide robbant be tényleg eszméletlen energiával, fékezhetetlen lendülettel a Nuclear Assault. Az akkori kritikákban olvastam arról, hogy a ritmusszekciót illetően Glenn Evans dobos még mennyire gyengécskén, majdnem puhányan, félénken kezeli a dobcuccot. Én persze akkor sem így láttam és ma sem így látom, de ez nyilvánvalóan szubjektív megítélés kérdése volt. Szóval ezt is úgy, ahogy kell széthallgattam.
Jött a harmadik csapás is, amely bebizonyította a zenekar létjogosultságá t a zenei palettán és a műfajon belül is természetesen. Itt is, mint ahogyan a cikkben is leírva vagyon itt fenn, a borító megint nagyon eltalált. Pedig baromi egyszerű. Lehet, hogy épp ez az egyszerűség és a kék bolygón ferdén áthúzott, keretbe helyezett fontos szöveg (mint egy feladott csomagnál, ahol nagyon megóvandó a beltartalom) lehet elsőre vizuálisan vonzó a szemnek. Persze nyilván nem erről ítél egy a bandát már akkor jól ismerő szimpatizáns, hanem arról, milyen meglepetést tartogat a lemezen szereplő 12 dal. Kiváló szerzeményeket hoztak itt össze a fiúk. Mennyire észrevehető volt az előrelépés, a fejlődés az első, bemutatkozó albumhoz képest. Egy jól összeszokott, érett (megérett) csapatot mutat, akik így együtt keményen odavágnak.
A dalokon nagyon szépen végig vezet a kritikát szerző Kiss Gábor. Nálam a három sorsdöntő szerzemény a már rögtön az elején berobbanó, sodró lendületű, mindennek odanyeső New Song, az F*(Wake Up) és a győztes When Freedom Dies.
Idézet
 
 
+3 #11 asdasd 2014-11-27 20:52
mindenki utálja, de nálam a something wicked volt a jó.
Idézet
 
 
+4 #10 DéeL 2014-11-26 15:28
Sajnos egy nagyon alul értékelt banda, többet érdemeltek volna. Ellenben nálam a Game Over az etalon.
Idézet
 
 
+3 #9 kaos 2014-11-26 09:20
a life sex and death ismertető naggyon jó lenne!baromi jó banda volt!
Idézet
 
 
+3 #8 LiliMiciPanniSári 2014-11-25 22:41
Biztos mindenki letojja, de épp most rendeltem egy Handle pólót Mordred-Fool's Game társaságában...és Lilkeren az Excel póló sem canis merga...kösz az írást:)
Idézet
 
 
+5 #7 Zoli 2014-11-25 18:08
Nekem az első lemez az isten de ez sem rossz. Remélem az utolsó turnén még látom őket valahol.
Idézet
 
 
-5 #6 Draveczki-Ury Ádám 2014-11-25 15:05
Idézet - Venomádi:
Meg is ragadnám az alkalmat ha visszajöttem, megkérdezni hogy a szerkesztők ismerik-e a Life Sex & Death első és utolsó lemezét a Silent Majorityt? És vajon klasszikusnak tekinthető-e, mert én szerintem baromira, igazán egyedülálló lemez. Aki nem ismeri, ajánlom! A színpadi előadás külön figyelemre méltó.

Nekem megvan, de írni nem terveztem róla itt. Aztán ha tömegigények mutatkoznak, még változhat is ez :D
Idézet
 
 
+1 #5 Venomádi 2014-11-25 13:57
Meg is ragadnám az alkalmat ha visszajöttem, megkérdezni hogy a szerkesztők ismerik-e a Life Sex & Death első és utolsó lemezét a Silent Majorityt? És vajon klasszikusnak tekinthető-e, mert én szerintem baromira, igazán egyedülálló lemez. Aki nem ismeri, ajánlom! A színpadi előadás külön figyelemre méltó.
Idézet
 
 
+4 #4 Tripty kohn 2014-11-25 13:13
Egy biztos, a bokorfejű Lilker csak súlyos zenéket nyom 33 éve, nyers Anthrax, Nuke, SOD, Brutal Truth.. Kár hogy idén, 50 évesen nyugdíjazta magát.
Idézet
 
 
+2 #3 mrataxi 2014-11-25 12:53
A cikk örömére fel is tettem a lemezt gyorsan.
Idézet
 
 
+2 #2 Venomádi 2014-11-25 10:19
Vagy 5 évvel ezelőtt volt az a korszakom mikor elkapott ez a banda, de szarrá hallgattam, és épp egy sötét periódusa volt az eddigi életemnek. A Trail of Tears emiatt máig libabőr! Tulajdonképpen inkább a Survive és ez a két legjobb lemezük. Szerintem az Out of order a szar lemezük, és a rákövetkező megint kiváló, mint ahogy ezt senki nem így gondolja rajtam kívűl, de annak találom.
Idézet
 
 
+2 #1 Chris92 2014-11-25 10:09
A fülemnek eléggé furcsa hangzás ellenére messze a Nuclear Assault legjobb lemeze, jobbnál jobb számokkal (a Trail Of Tears akusztikus-szólózós középrészei megunhatatlanok ). Kár, hogy ezek után ezt még meg se közelítő anyagot nem tudtak letenni.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.