Shock!

augusztus 22.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Guns N’ Roses: GN’R Lies

1131gnr_liesValahol paradox helyzet, de igaz: a Guns N' Roses második geffenes kiadványa, a huszonöt éve kiadott GN'R Lies úgy rockklasszikus, hogy közben teljesen egyértelműen kaszálási célokkal jelent meg abban a formában, ahogy megismerte a világ. Amikor a dalokat rögzítették, a csapat tagjai még nem is tudták, pontosan mikor és hogyan lát majd napvilágot a végeredmény: bizonyos korabeli nyilatkozatokból azt lehet kiolvasni, azt hitték, hogy már előre dolgoznak a majdani második lemezre, míg más interjúrészletek inkább csak amolyan turnéközi lazításra engednek következtetni. A Geffen kiadó szempontjai azonban teljesen érthetőek, és utólag már egyértelműen kijelenthető: jó döntést hoztak, amikor piacra dobták ezt a félig élő, félig akusztikus EP-t.

megjelenés:
1988. november 29.
kiadó:
Geffen
producer: Mike Clink & Guns N' Roses

zenészek:
W. Axl Rose - ének
Slash - gitár
Izzy Stradlin - gitár
Duff McKagan - basszusgitár
Steven Adler - dobok

játékidő: 33:31

1. Reckless Life
2. Nice Boys
3. Move To The City
4. Mama Kin
5. Patience
6. Used To Love Her
7. You're Crazy
8. One In A Million

Szerinted hány pont?
( 62 Szavazat )

1988 őszén a Guns N' Roses a világ tetején csücsült az Appetite For Destruction sikerének köszönhetően. A banda környezete, menedzsmentje és a Geffen kiadó számára ekkor már derengett, hogy teljes hosszúságú új albumot egyelőre esélytelen lenne kipréselni belőlük, hiszen a világ legveszélyesebb rockzenekarának tagjai kezdtek szétesni: W. Axl Rose egyre inkább elszeparálódott társaitól, miközben Steven Adler, Izzy Stradlin és Slash napról napra jobban belemélyedt a heroin mocskába, és egyébként is folyamatosan turnéztak. A csapat iránt ugyanakkor olyan igény mutatkozott a világ minden táján, mint rockzenekar felé már nagyon régen nem: az Appetite hónapokra bebetonozta magát a listák élbolyába, és minden héten újabb százezrek illesztették a gyűjteményükbe. A zenekar első EP-je, az eredetileg 1986 őszén kihozott, saját kiadású Live ?!*@ Like A Suicide eközben horrorisztikus árakon cserélt gazdát a különböző börzéken, és a rajongók folyamatosan ostromolták a Geffent, hogy ezt is hozzák ismét forgalomba. Így aztán kapóra jött, hogy még a nagy őrület kirobbanása előtt, az év januárjában, illetve két-három további alkalommal sikerült összeszedni a bandát egy stúdióban Mike Clink producerrel, aki felvett velük pár elkészült új ötletet.

Innentől fogva a kiadónak nem volt más dolga, mint egybeforrasztani az anyagot, amiből gazdálkodhattak: megszületett az ötlet, amelynek szellemében a piaci rést betömő minialbum első felén a debütáló EP négy dala kapott helyet, a másik oldalon pedig négy új darab. Ezt a nyolc dalt adták ki végül 1988. november 29-én GN'R Lies címmel – érdekesség, hogy a banda eleinte a GN'R Lies: The Sex, The Drugs, The Violence, The Shocking Truth elnevezés mellett kardoskodott, ezt azonban a cég túl hosszúnak találta. A felirat azért így is helyet kapott a bulvárlapokat karikírozó borítón.

A Live ?!*@ Like A Suicide-ról túl sokat nem lehet mondani: két saját korai zöngemény és két feldolgozás, amelyek közül mind a négy tökéletesen jellemzi a korai Guns N' Roses elsöprő lendületét. A felvétel persze nem élő: a dalokat aközben vették fel a stúdióban, hogy az Appetite-hoz a kiadó által futószalagon szállított producerjelöltek között válogattak, a közönségzajt pedig egy '70-es évek-beli Texas Jam fesztiválról keverték alájuk. Ez a megoldás egyszerűbb és olcsóbb volt, mint igazi élő anyagot rögzíteni, ráadásul a banda viccesnek találta, hogy soktízezres tömeg üvölt a dalaik hátterében, miközben a felvételek készítése idején még csak a Los Angeles-i klubok párszázas közönségének játszottak. Maguk a dalok persze hibátlanok: az ausztrál Rose Tattoo Nice Boys-a igazi ars poeticának illett be a korai Gunsnál, egyik legfőbb előképük, az Aerosmith Mama Kinje pedig ha lehet, még jobban passzolt hozzájuk úgy zeneileg, mint szövegileg. A két saját szerzemény közül a Reckless Life az egyik leggyilkosabb korai GN'R riffre épül, a Move To The City pedig azt a bluesosabb, jammelősebb vonalat előlegezte meg, amely csak évekkel később, a két Use Your Illusion lemezen teljesedett ki.

A csapat muzsikájában igazából a kiadvány B oldala jelentette az újdonságot – már persze csak a külvilág számára, hiszen a zenekarnak nem került fel minden dala az Appetite For Destructionre, írtak ők balladákat már a kezdetektől fogva, csak éppen ezek nem jelentek meg a debütáló nagylemezen. (A Don't Cry és a November Rain alapjai is ebbe a korszakba nyúlnak vissza, előbbi kapcsán még az Axlékkel 1985 körül együtt zenélő Tracii Guns is azt állítja a mai napig, hogy ő is társszerző volt benne annak idején.) A hat perces Patience mindenesetre az első volt a Guns lírák sorában, amelyet a nagyközönség elé tártak, és tökéletesen mutatta meg, hogy a csapatnak a finom fogalmazáshoz is ugyanolyan kivételes érzéke van, mint a tüzes, szilaj rock'n'roll zúzdákhoz. A tökéletes felépítésű, akusztikus gitártémákon alapuló dal alapjait gyakorlatilag teljes egészében Izzy hozta, a szöveget pedig – szintén Stradlin hathatós segítségével – Axl, az azonban a mai napig nem egyértelmű, pontosan miről, illetve kiről is szól. Egyes források szerint ugyanúgy Erin Everly ihlette, mint a Sweet Child O' Mine-t is, pedig sem Axl, sem a csapat akármelyik másik tagja nem állította ezt soha, így az igazság bizonyára csak akkor derül majd ki, ha egyszer Rose vagy Izzy is kijön egy önéletrajzzal, már ha egyáltalán van ennek még huszonöt év távlatából bármi jelentősége. Ha már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy pár éve Frank Hannon, a Tesla gitárosa elejtette: a Guns igazából a szintén geffenes Tesla egyik ősi demójáról, a kiadatlan Better Off Without You dalból lopta az alapokat. Ez a nyilatkozat aztán akkora port kavart, hogy pár nap után maga Frank is visszakozott, és azt mondta, csupán viccelt. Az említett szám egyébként két éve kijött a Tesla speciális Twisted Wires & The Acoustic Sessions gyűjteményén, szóval mindenki eldöntheti, kinek van igaza. Akárhogyan is, maga a Patience mindenesetre tökéletes kompozíció Axl fütyülésétől kezdve a főtéma szép kibontásán át egészen az együtténeklős, vokálokkal alázengetett végkifejletig.

1130gnr03

A Used To Love Her lendületesebb, countrysabb akusztikus szerzemény, ahol a szöveg kapcsán nyilvánvaló, hogy tréfa, sokan mégis halálkomolyan álltak hozzá, és megbotránkoztak az „I had to kill her" és „I had to put her six feet under" sorokon. Nyilvánvalóan nem ez a Guns N' Roses életmű legmaradandóbb darabja, nem több és nem kevesebb, mint aminek látszik: egy laza akusztikus nóta, és kész. A You're Crazy már jóval túlmutat ezen: ez a dal ugye az Appetite-on is szerepelt, azt azonban kevesen tudják, hogy nem az ott szereplő gyors, riffelős változat volt az eredeti, hanem ez a gonoszul gördülő, bluesosan romlott, gunyorosan ördögi lüktetésű akusztikus verzió. Itt bizony ismét kiviláglik a csapat különleges zeneszerzői tehetsége, a szám egyszerűen tökéletes, és a maga szimpla eszközeivel tökéletesen világít rá, hogy a lényeg minden körülmények között maga a nagybetűs DAL. Tökéletesen ágyaznak meg vele a zárószámnak, a lemez minden bizonnyal legkomolyabb utóéletű darabjának, a One In A Millionnek.

A One In A Million története azért is érdekes, mert eredetileg nem Guns N' Roses dalnak indult: Axl írta és kezdte el játszogatni házibulikon, próbákon saját maga és a többiek szórakoztatására. A szám menet közben rengeteget változott, aztán egy idő után önálló életre kelt – olyannyira, hogy az énekes egyenesen a megszállottjává vált, és ragaszkodott hozzá, hogy zenekari változatban is felvegyék. Axl: „Eredetileg csak egy tréfának indult az egész, a refrén pedig úgy született, hogy egyszer valaki az arcomba vágta: hé, te is csak egy vagy a millióból! Ez valahogy megragadt bennem, megírtam a refrént, aztán magam sem tudom, hogy miért, de összeillesztettem a már meglévő másik résszel. Aztán amikor stúdióba kerültünk vele, rájöttem, hogy ide már kevés lesz az én gitárjátékom, hiszen kéthavonta egyszer szedtem elő bulikban, itt-ott... Duff viszont sokkal agresszívebben nyomta, Slash meg túl feszesen, túl tömören. Én kicsit nyersebbnek képzeltem eredetileg, mert akkoriban a korai Rolling Stones volt a mániám, és tetszett az a nyers megszólalás. A '60-as, korai '70-es évek érzésvilágát akartam visszahozni annak ellenére is, hogy 1988-at írtunk. És akkor Izzy előjött azzal a bizonyos elektromos témával, ami után viszont már nem tudtam abban az eredeti mély és viccesen hangzó fekvésben énekelni a számot, mint korábban. Eleinte ugyanis egy nyugis, lusta country/western stílusú ének volt benne. Viszont a többiek olyan gitárokat tettek bele, hogy nekem is keményebben kellett hoznom magamat, és így egyből úgy tűnt, mintha totálisan beleadtam volna apait-anyait az egészbe. Pedig nem – a szöveg csupán egy vélemény a sok százból."

1130gnr04

És hogy pontosan mi is verte ki oly sokaknál a biztosítékot a zeneileg egyébként egyszerű megközelítése mellett is hipnotikus, roppant fogós és hatásos One In A Million kapcsán? Például az a sor, hogy „Police and niggers, that's right, get out of my way", meg az, hogy „Immigrants and faggots / They make no sense to me / They come to our country / And think they'll do as they please / Like start some mini Iran, / Or spread some fuckin' disease". Axlnek persze mindenre volt magyarázata: mivel ekkoriban még hajlandó volt szóba állni a médiával, több interjúban is hangsúlyozta, hogy nem általánosságban a feketéket akarta megsérteni a nigger szó használatával, a buzizásra pedig a gyermekkorában mostohaapjától elszenvedett szexuális bántalmazást hozta fel indokként. Ezzel persze már elkésett: noha a lemezborítón eleve szerepelt egy üzenet mindezt tisztázandó, a megjelenés után egyből kirobbant a botrány, és amolyan hólabda-effektussal gigászira dagadt. Axl persze védekezhetett akárhogy, az anyai ágról nézve fekete Slash például sosem rejtette véka alá, hogy ő maga sem értett egyet a szöveggel, illetve azzal, hogy a dal abban a formában lemezre kerülhetett. Slash: „Nagyon komoly nézeteltérésünk volt a szöveg miatt, és minél többet vitatkoztunk rajta, Axl annál eltökéltebb lett, hogy minden úgy maradjon, ahogy megírta. Ez elég sokat elárul a kapcsolatunkról is... Természetesen tudott a családi hátteremről, de ugyanakkor megvolt a saját nézőpontja is, amit egyébként párszor hangoztatott is, és mindenképpen érvényesíteni akarta a szövegben. Egy cseppet sem lepődtem meg azon a felháborodáson, amit a dal okozott. Akkoriban óriási figyelem irányult a homoszexualitás kérdésére is, a rasszizmus meg mindig forró téma, a dal hangvétele pedig támadó volt ebből a szempontból. Vagyis számomra nem okozott sokkot, hogy nagy vitákat váltott ki, ez ugyanis egyenesen következett a benne használt szavakból. De nem vagyok az a típus, aki utólag sajnálkozik a történteken. Nem értettem egyet vele, amikor megjelent, és ez a mai napig sem változott, de régen történt, és most már senkit sem érdekel. Eszembe sem jut nekem sem, hacsak nem kérdeznek rá. Akkoriban komoly téma volt, de eleve baromi rég nem is hallottam már a nótát. Hosszabb távon nem hinném egyébként, hogy ártott volna nekünk."

1130gnr02

A GN'R Liesban utólag tulajdonképpen az a legérdekesebb, hogy simán lettek volna még további ziccerek is a banda kiadatlan korai dalai között, a zenekar vagy a kiadó azonban mégsem ütötte le ezeket a labdákat. A legnyilvánvalóbb példa erre a Shadow Of Your Love ignorálása: a mai napig nem értem, miért nem csapták hozzá utólag a Live ?!*@ Like A Suicide anyagához a korai korszak egyik elmaradhatatlan nótáját, amelyet már az első EP-re is fel akartak tenni, elvileg létezett is használható minőségű felvétele, de aztán mégsem maradt számára hely. És erre nem indok, hogy a zenekar egyik korai inkarnációjában-elődjében gitározó Chris Weber utóbb beperelte Axlt szerzői jogi okokból, hiszen neki a Reckless Life-ban és a Move To The Cityben is benne volt a keze, a Shadow Of Your Love pedig ugyanolyan emblematikus darab ebből az érából, mint ezek. Ez már aligha fog kiderülni... Az akusztikus Cornshucker esetében legalább világos, miért maradt le: ezt a trágár szöveget a megosztó One In A Millionnel szemben még a sikerei csúcsán ülő Guns N' Roses-zal sem igazán merte felvállalni a Geffen, bár maga a banda egyébként – bizonyos források szerint – simán feltette volna az anyagra. Az összetört szívek és a társadalmi problémák között mindenesetre furcsán mutatott volna az análszex igen képszerű boncolgatása, maradjunk ennyiben...

A GN'R Lies megjelenése hetében a Billboard-lista második helyén kezdett, és mivel ekkor még az Appetite is folyamatosan az élbolyban tanyázott, a Guns N' Roses lett a '80-as évek egyetlen előadója, amely egy időben két kiadvánnyal is bejutott az amerikai listák első öt helyezettje közé. A Patience – amelynek klipjét abban a Los Angeles-i Ambassador Hotelben forgatták, ahol húsz évvel korábban meggyilkolták Robert Kennedyt – nem sokkal később a kislemezlista negyedik helyéig jutott, vagyis a csapat egyszerűen nem veszíthetett, még úgy sem, hogy a One In A Millionből hónapokig tartó botrány dagadt a banda körül, természetesen további extra reklámot biztosítva számukra. A csapat és Rose egyébként egyszer sem határolódott el a daltól, még a belső nézeteltérések ellenére sem. Axl: „A lemezborítón ott áll egy bocsánatkérés. Lehet, hogy nincs valami jól megírva, de ott áll minden egyes borítón, és ezt eddig még senki sem vette észre. Senki. Én nem gondolom azt, hogy ha valaki fekete, akkor az nigger, számomra ez semmit sem jelent. Magamat például zöldnek tartom, és sosem éreztem úgy, hogy bármilyen csoportba is be tudnék illeszkedni. A One In A Million egy nagyon általános nóta, és azokra a mocskokra utaltam benne, akik a buszpályaudvarokon kábítószert árulnak és ki akarnak rabolni, miközben még angolul is alig beszélnek. Ezeket az embereket pedig a bőrszínűktől függetlenül meg akartam sérteni. De azt aligha mondhatják rám, hogy rasszista vagyok, mert a testőröm fekete, és félig Slash is az. Számos feketével beszéltem, akik megértették, hogy mire is utaltam a nóta szövegével, volt például egy nagyon komoly, súlyos beszélgetésem a témáról Ice-T-vel. Megkeresett Eazy-E-vel, hogy nem érdekelne-e egy rapverzió a Welcome To The Jungle-ből, így leültünk, és hosszasan beszélgettünk a témáról. Ő is tökéletesen megértette, hogy mit akartam elmondani a nótával, nála pedig aztán tényleg senki nem tud többet erről az egész szarról a világon..."

1130gnr06Axl hozzáállását jól példázza az az eset, amikor a zenekar 1989 októberében négy Los Angeles-i stadionkoncerten a Rolling Stones vendégeként léphetett színpadra, ahol történetesen a Living Colour játszott műsornyitóként. Vernon Reid, a fekete rockbanda gitárosa ugyan nem nevezte meg a Guns N' Rosest, de már az első este szólt pár szót a színpadon a nigger szó használata ellen, Axl pedig olyannyira berágott ezen, hogy válaszképpen azonnal el akarta játszani a bulin a One In A Milliont, amit egyébként soha nem szedtek elő egyetlen koncerten sem. A többiek nem mentek bele ebbe, de a buli így is botrányba fulladt, miután az énekes a színpadon bejelentette, hogy ezek az utolsó fellépései a csapattal, mert „a bandából túl sokan szűrik össze a levet Mr.Brownstone-nal" – azaz Izzy, Steven Adler és Slash heroinmániája miatt. Axl természetesen nem gondolta komolyan a kilépést, de a zenekar újból az újságok címoldalára került, és sokkal nagyobb nyilvánosságot kaptak, mint maga a Rolling Stones. Az esetet persze ügyes marketingtrükknek is lehetett nevezni, de ismerve Axl habitusát és látva a többi tag meglepettségét, gyakorlatilag kizártnak tekinthető, hogy a dolgot a banda jószimatú menedzserei találták ki. Ez bizony száz százalékos Axl-munka volt, ami egyben előre is vetítette a folytatást: a banda két hónappal korábban már megkísérelt összejönni egy chicagói sessionre, hogy új dalokat írjanak, ám a vállalkozás totális kudarcba fulladt, a következő időszak pedig hasonlóan nyögvenyelősre sikeredett. A Use Your Illusion albumokhoz vezető rögös útba itt nem érdemes belemenni, de ma már tudjuk: az is kisebb csodával ér fel, hogy a Guns N' Roses egyáltalán képes volt összerakni a kettős albumóriást.

A GN'R Lies semmiképpen sem a zenekar legjobb alkotása, de megkerülhetetlen az életműben, és jól mutatja a banda iránti elképesztő korabeli keresletet, hogy végül még ez az időkitöltő, nem is teljes hosszúságú kiadvány is több mint 15 millió példányban talált gazdára világszerte. Nehéz lenne összefoglalni, pontosan milyen szerepet is töltött be a világ legveszélyesebb rock'n'roll csapatának diszkográfiájában a Lies, de az mindenesetre biztos, hogy akárcsak minden a korai korszakukból, ez is nagyon jó.

 

Hozzászólások 

 
+4 #7 nikfisz 2015-04-25 22:58
Ösztönös zsenik és utcakölykök voltak.Épp ezért annyira zseniális és hiteles amit csináltak.10/10
Idézet
 
 
+6 #6 Norbert Madi 2013-12-03 10:52
Idézet - Zsolti:
Tényleg jó cikk lett! :) Vilkó könyvéről írtok majd kritikát? Nagyon érdekelne, milyen lett. :)

Most olvasom, a közepén járok élvezhető, apró dolgokba lehetne max. belekötni (szóhasználat, rengeteg szóismétlés), de nem kötünk bele, mert remek emlékkönyv lett !!!
Idézet
 
 
+5 #5 Trollmagnet 2013-12-03 10:41
http://www.youtube.com/watch?v=AdVdCI5avHI

ezen kívül a másik két alkalomról nincs hozzáférhető felvétel
Idézet
 
 
+7 #4 Trollmagnet 2013-12-03 10:39
" amit egyébként soha nem szedtek elő egyetlen koncerten sem"
ez tévedés, a méltán híres cbgb-s bulin is előadták, de a setlist gyűjtemények szerint is még ezen kívül két alkalommal
ettől eltekintve ez egy nagyon jó cikk
Idézet
 
 
+2 #3 Draveczki-Ury Ádám 2013-11-30 20:51
Idézet - Zsolti:
Tényleg jó cikk lett! :) Vilkó könyvéről írtok majd kritikát? Nagyon érdekelne, milyen lett. :)

Írunk, csak még nem értem a végére. De annyit elárulhatok, hogy nagyon jó!
Idézet
 
 
+7 #2 Zsolti 2013-11-30 12:43
Tényleg jó cikk lett! :) Vilkó könyvéről írtok majd kritikát? Nagyon érdekelne, milyen lett. :)
Idézet
 
 
+14 #1 Wildhearted 2013-11-30 08:13
Jó volt (cikk és lemez is) :))
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.