Shock!

Különös hely a dél-alföldi régió, egyedi kreatív hullámok epicentruma – innen indult harminc évvel ezelőtt a makói Gire zenekar is. Az, hogy meddig jutottak, és milyen hatással voltak/vannak az avantgárd metálos színtérre, nézőpont kérdése, az életművük számomra a maga módján kerek, tisztességgel lezárt történet... volt egészen addig, amíg az utóbbi években (talán saját magukat is meglepve ezzel) újra életjeleket kezdtek mutatni. Aki szeretné, idén még elcsípheti őket koncerten december 19-én, a szegedi JATE Klubban, azt követően viszont jelenleg minden bizonytalannak látszik. Nem volt ez igazából soha másként a Gire esetében, általános igazsággá vált, hogy náluk csak azt lehetett kőbe vésni, ami már mögöttük volt. Sokan például abban is kételkedtünk, hogy valaha is elkészül a zenekar „bemutatkozó" albuma, amelyet hat kiváló demó előzött meg a sorban. Az alábbiakban az odáig vezető utat próbáljuk elmesélni.

A Gire egyetlen LP-je trió felállásban készült, aktív időszakuk utolsó éveiben (és jelenleg is) ebben a leosztásban koncerteztek, a felállás „letisztulása" viszont hosszú évek eredményeként alakult ki, és többé-kevésbé a kényszer szülte. A sztori a 14 éves Kónya „Zolcsi" Zoltánnal indul, aki ekkor már elkötelezett metálos, Jáksó Imre barátjával a sulirádió fémesebb zenékre szakosodott rovatát is együtt csinálják, majd a Primator zenekar próbáira ellátogatva érkezik a megvilágosodás, hogy ő is zenélni szeretne. Töretlen lelkesedésük révén megalakul a Voice zenekar (Jáksó Imre – ének, Igaz István – basszusgitár, Vizi Gábor – dob, Kónya Zoltán – gitár felállásban), az első leckéket a Primatorból személyesen Völgyesi Miklós adja a reménybeli gitárosnak. A Voice alapvetően a punk muzsika mellett teszi le a garast, de már kezdettől fogva törekednek a lehető legsúlyosabb megszólalás elérésére. Az ugródeszkaként felfogható formáció pár évig zajong, aztán szép csendben lendületet veszít.

A baráti társaság azért továbbra is együtt mozog, 1995 márciusában pedig megalakul a Gire egy doboscserével (Borbás Gábor csatlakozik), illetve bevesznek még egy gitárost Rozsnyai Tamás személyében. Tamás, Gábor, illetve Hermann Balázs és Juhász János egyébként osztálytársakként ismerték egymást, később az utóbbi kettőnek is fontos szerepe lesz a történet alakításában. A zenekar névválasztását hosszas agyalás előzi meg Gábor és Zolcsi részéről, mivel nem akarnak klisés nevet, utóbb felmerül a Kenyér, majd a Zsíros kenyér opció is, végül ebből marad a Zsír, de „titkosítva", azzal a megkötéssel, hogy a név jelentését csak az első lemez megjelenésekor fedik majd fel. Az ötfős felállás Sabbath- és Sepultura-feldolgozásokkal indít, illetve már kezdettől jelen vannak a kortárs modern metálból (Korn, Machine Head) beszivárgó hatások is. Próbatermi jammelésekből gyorsan alakot ölt az első pár saját dal (Önpusztítás, Jenny), 1996-ban pedig már rögzítik is az első Gire-demót On Dist. címmel (a csapat az első perctől fogva elkötelezett a szójátékok mellett is).

Rögtön ezután egy újabb taggal bővülnek, azzal a szándékkal, hogy legyen egy dedikált ember az ipari zajok zenébe emeléséhez, Borbás Gábor pedig ismerte a Commodore Amigájával zenéket gyártó Kátai Tamást, aki Darklight név alatt pár demót is kihozott addigra. Míg az első Gire-demóra szinte mindent Zolcsi hozott (a kiadvány borítóját is beleértve), Kátai hamar bedolgozza magát a bandába, átveszi a szövegírói teendőket a gitárostól, és a segítségével a zene is átformálódik. KT: „Az On Dist. végül roppant erősre sikeredett, jól szólt, durvák és szélsőségesek voltak a dalok, és még egy kicsit egyediek is abban a dömpingben, ami akkortájt jellemezte az undergroundot. Akkor ment ez az úgynevezett modern-extrém-brutális metal vonal, és ugyan mi is innen indultunk, de már akkor sikerült továbblépni. Aztán ahogy bejött a szinti, kezdett kialakulni egy sokkal tudatosabb, kísérletezősebb hang. Megírtuk először is a Törjön testünk!-et, a Kettős tüzet és a Nyártájat. Ez a három dal indította el az új korszakot." A változásokat persze nem mindenki fogadta örömmel.

1997-ben indul a három hónapos Intense-turné (KZ: „Volt ott minden, luxusbusszal utazás után éjszakai csövezés egy vasútállomáson, Barkas-platón ponyva alatt zötykölődés, egy rajongónál szekrény tetején alvás, egy este két koncert és még sorolhatnám"), amit Igaz István már nem tud egyeztetni egyéb elfoglaltságaival, Hermann Balázs viszont gyakorlatilag ütemvesztés nélkül veszi át a posztját. A hatos felállás üzemképesnek is tűnik, de az új dalokkal kibékülni képtelen Jáksó Imre hamarosan veszi a kalapját. KT: „Megírtuk a Holdhattyakat, ahol Iminél kiborult a bili. Ott már zongora is volt, valamint epikus hangvétel, és tényleg egészen más jellegű hangulat, mint a legelején, ő meg azt mondta, hogy punkot akar játszani, és nem jött többet próbára. Aztán kész lett A teremtés és a tisztaság, ami végképp hajmeresztő volt, hat és fél perc, és nem volt benne torzított gitár! Zolcsi énekelte, és ez az első olyan dal, amiben benne volt ez a darkos lüktetés, meg a Másfél is egy kicsit, a VHK is egy kicsit. És ekkor kiszállt Gábor is, neki is sok lett az újkeresgetés, közérthetőbb zenét szeretett volna játszani."

Meglepő módon a dobos kilépése mérte a nagyobb csapást a Gire-ra, lévén a két gitáros ki tudta osztani egymás között az énekesi teendőket, de dobost találni ebben a stílusban, a környéken lehetetlennek bizonyult. A megmaradt kvartett szinte azonnal eldöntötte, hogy dobgéppel mennek tovább, ami egyből hatalmas lépés volt a ma ismert Gire-sound kialakításának irányába. Közel egy év telik el a dobok programozásával, ráadásul a zenekar a próbaterméből is kikerül, vagyis a külvilág számára a banda ekkoriban láthatatlan. A próbaterem megszűnése hozza el az ugyanitt zajongó, black metalosabb Gort zenekar végét is, amelyben Zolcsi (itt dobos) és Kátai mellett Juhász János és Gáspár Péter gitárosok voltak érdekeltek, és végül mindössze egy posztumusz EP (Forest Myths, 2000) kiadásáig jutottak. A Gortnál is a dobgép jelenti a kiutat, Juhász és Kátai kettesben, Thy Catafalque név alatt zenélnek tovább, amely műhelyből aztán igen komoly dolgok szökkennek szárba utóbb. A Gire is magára talál közben, lesz új próbaterem, összeáll a koncertprogram négyesben, és a korszak mementója, az Energire demó is kiemelkedően jó fogadtatásra talál.

Azt gondolhatnánk, hogy a dobgép használata legalább a koncerteken leegyszerűsítette a banda dolgát, de ez sem ennyire egyértelmű. Akusztikus dob hiányában ugyanis a dobnak az alapról kellett szólnia, és erre a kisebb helyek nem minden esetben voltak felkészülve technikailag. A lehetőségek körének kibővítése helyett sokkal inkább akadályként jelentkezett tehát a kényszerű váltás, Tamás is az ekkori tapasztalatok alapján döntött később úgy, hogy a TC-t mindenképpen élő dobbal viszi majd színpadra. KT: „Gyűlöltem, megbízhatatlan volt. Akkor még minidiscről, sőt, először még CD-ről ment a dolog, tehát rendesen, audio CD-ről, discmanről az első időszakban, a '90-es években, ami ugrált menet közben. Volt ilyen többször is, hogy átugrott másik dalra a szám közben a dob, meg leesett, fölborult, minden hülyeség. Aztán vettünk egy minidisc-játszót, és megtörtént, hogy dal közben ugrott előre-hátra, vagy ott is átváltott másik számra, bár már sokkal ritkábban. Mindig kötéltánc volt ezzel, hogy csak ne legyen semmi baj. Azóta persze a technológia más szinteken jár, de bennem még mindig ott a bizalmatlanság ezzel kapcsolatban, amolyan dobgép-PTSD."

Az Energire demó egy alapjaiban megújult Gire-t mutatott az On Dist.-hez képest, annyira, hogy akár új név alatt is kijöhetett volna, egyszersmind beindította a zenekar legaktívabb időszakát. 1999 és 2004 között szinte minden évben jelentkeztek valamilyen kiadvánnyal, ráadásul nagyon szorgalmasan koncerteztek is, egyre komolyabb helyeken. KT: „2000 márciusában találtunk magunknak helyet is, és tudtunk végre próbálni újra. És akkor megírtuk a Hét madárt, ami egy újabb lépcsőfok volt a zenekar történetében. Most először tiszta ének Rozsitól, van benne metal, pszichedelia, darkwave és megint valami megfoghatatlan, nem direkt népi vonás, talán a vers miatt. Ezt fel is vettük a próbateremben 2000 novemberében, gyönyörű borítót sikerült hozzá készíteni, pontosan lefesti az őszi, elalvó, szomorkás hangulatát annak a dalnak. Előtte még augusztusban felléptünk a Szigeten, majd Rozsi elment katonának. Addig kész lett az Aranyhajnal, az Éjmély és a Metabiózis. Ezekkel már nagyon sokat molyoltunk." 2002 márciusában jött ki a Metabiosis demó négy dallal (Aranyhajnal, Metabiózis, Hét madár, Éjmély), angolul. Rögzítették ugyan a szerzemények magyar nyelvű verzióit is, de az a felvétel nem igazán sikerült jól, illetve a folyamat elhúzódása miatt kiégett zenészek sem forszírozták már a dolgot.

Azok, akikhez eljutottak ezek a kiadványok, ekkor már egyre hangosabban kezdték „követelni" az első Gire-album kiadását, hiszen nem csak az vált egyértelművé, hogy itt egy teljesen saját arculattal rendelkező történet formálódik, de a remek dalok hírét is messze vitte a kezdetben még Makó környékén összpontosuló, majd egyre inkább országossá vált tábor. A menetelést az sem tudta megakasztani, hogy 2003-ban Rozsnyai Tamás is kilépett, személyében pedig dalszerzőt, gitárost és énekest is veszítettek. KT: „Rozsival nem lehetett már számot írni, mert neki minden hulladék volt. A sajátja is. Azt mondta, hogy már nincs bennünk kreativitás, de valójában csak benne nem volt. És ez a koncerteken is érződött. Nem volt szép dolog, ahogy történt, meg hirtelen mi is bajba kerültünk, mert nem játszhattunk bizonyos dalokat egy gitár/ének hiányában. Kicsit átírtuk a többit, elővettük a Csak én...-t az első demóról és már küldtük a Bábelt is, amit már akkor befejeztünk, de Rozsi nem volt hajlandó játszani. És bődületesen súlyos koncertet adtunk hárman! Aztán felvettük nyáron a V-t, rajta az Eocén Expresszel, a Bábellel és az Aranyhajnallal, szerintem a legjobb anyagunk lett. Úgy sötét, hogy van benne fény is. Először hallható a hegedű is."

A lendületbe jött trió ekkor már olyan helyeken koncertezett, mint a Kultiplex, a Riff-Röff, a Süss fel nap, az A38, illetve fesztiválokra (Nightbreed, Sziget, Metal Mania, SZIN) is rendszeresen eljutottak, előzenekarként pedig olyan nevek előtt játszhattak, mint a Soulfly és a Katatonia. A késői években a banda otthonává az Öregház vált, amely Tamás nagyszüleinek háza volt eredetileg, itt alakítottak ki próbahelyet, írták az utolsó dalokat, itt készült a Trans Express klipje, később a lemezt is itt keverték, illetve ami a kapcsolódó Kátai-produkciókat illeti, az Erika szobáját és a Tűnő idő tárlatot teljes egészében, illetve és a Róka hasa rádió gitártémáit is itt vették fel. A változó felállás a dalszerzés mikéntjére is hatással volt, lassanként előnyükre tudták fordítani a dobgép biztosította lehetőségeket is: az Eocén és a Bábel esetében a gitártémákra írták a dobot, majd arra a szintit és az éneket.

Úgy alakult azonban, hogy a lemezfelvételt (2005. ősz) követően lelassultak a dolgok a zenekar körül, a koncertek évi öt-hat alkalomra fogyatkoztak, de már magát a stúdiózást is csak egy népmesébe illő fordulat tette végül lehetővé. KT: „Ezt a lemezt valószínűleg nem tudtuk volna felvenni, ha nem érkezik anyagi segítség egy olyan embertől, akivel személyesen sohasem találkoztunk, sőt, a többiek még a nevét sem tudták. Az Index metálos fórumain ismerkedtem össze egy dunántúli sráccal, aki hasonló zenéket szeretett, mint én, többször is cserélgettünk lemezeket postán. Ez még a 2000-es évek elején történt, és nagyon szerette a Thy Catafalque-ot. Egyszer azzal keresett meg, hogy ő ügyvédként dolgozik, van rá kerete, szeretne támogatni, hogy fel tudjuk venni a Tűnő idő tárlat folytatását, és elkérte a bankszámlaszámom. Pár nap múlva pedig átutalt egy csomó pénzt. Nem emlékszem pontosan, hogy mennyit, de arra bőven elég volt, hogy az egész lemezt úgy, ahogy van, rendes stúdióban rögzítsük. Viszont a TC-vel abban az időben sehogy sem álltunk, egy darab kész dal nem volt a Tűnő idő tárlat után, ezért azt kértem tőle, hogy használhassuk a pénzt a Gire-lemez felvételéhez, és így is lett."

Kezdettől fogva az volt a csapat célja, hogy a maga idején rendes stúdióban tudják felvenni a lemezüket, majd a megálmodott kiállítással kiadni azt. Ehhez nem árt tudni, hogy ezt megelőzően csak az első Gire-demó készült stúdióban, akkor is egy makói ismerős jött a mobilstúdiójával a zenekarhoz, hasonlóan az addig megjelent TC-anyagokhoz, amelyek szintén Tamásnál készültek, otthon. Bár imádtak színpadon játszani, a zenekar prioritásként kezelte a felvételkészítést, és csak elképzelhetjük, hogy milyen megkönnyebbülést jelentett számukra, amikor végre bevonulhattak a békéscsabai Elysion Stúdióba az első (és mindez idáig egyetlen) albumuk rögzítésére. A dalszerzési tempójuk ismeretében nem okozott meglepetést, hogy mindössze két teljesen új dalt (Zöld zivatar, Az őzek futása, illetve újonnan született a Trans Express című Necropsia-feldolgozás is) tudtak felsorakoztatni a stúdiómunkák idejére. Úgy döntöttek hát, hogy afféle áttekintést adva a Gire elmúlt évtizedéből, felveszik újra a demókon már kiadott dalok közül a legfontosabbakat. Az eredeti kiadványon mindösszesen tizenegy tétel kapott helyet, ez egészült ki a Blood Music-féle újrakiadáson A teremtés és a tisztaság 2013-as változatával.

A keverést az Öregházban hozta tető alá Tamás és Zolcsi (ennek többször is nekifutottak), a master pedig az érdi Bakeryben készült el 2006 tavaszán. Annak oka, hogy ezután még közel egy évet állt parkolópályán a kiadvány, a rutintalanság és néhány beváltatlan ígéret számlájára írható, amikor azonban az album végre kézzelfogható valósággá vált, a tábor és a szaksajtó hatalmas lelkesedéssel ölelte azt a keblére, ahogy azt a korabeli lemezkritikánk is hűen tükrözi. A kiadást következő évben a Hungarian Metal Awardson is díjazták a lemezt, ami már tényleg a habot jelentette azon a bizonyos tortán. A borítóra Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjéből került fel az életfa motívum, ennek átdolgozása, valamint a komplett artwork egyaránt Kátai Tamás keze munkáját dicséri. Így lett végül teljes ez a kívül-belül rendkívüli kiadvány... ami végül valódi kiadói háttér nélkül, szerzői kiadásban, a Negative Art terjesztésében jelent meg. Hogy miért alakult így? KT: „A mi megítélésünk nagyrészt igen pozitív az underground sajtóban, de nincs nagy táborunk. És valahol ez nem is érdekel. Iszonyatos mennyiségű időt vagyok képes eltölteni a zenével, a borítókkal, fotókkal, mert jó dolog, de az a része, amikor már a menedzselésről van szó, az a lehető legkevésbé sem köt le. És a többieket sem. A mi hibánk, ilyenek vagyunk."

A Gire-nál sosem volt kérdéses, hogy magyar nyelven születnek a dalszövegek/versek – ugyanazon okból, amiért a tizenéves kora óta verseket fabrikáló Tamás a párhuzamosan futó TC esetében is az anyanyelvére váltott. KT: „Kezdetektől magyar nyelvűek voltak a szövegek, ami az elején inkább annak volt köszönhető, hogy senki nem beszélt angolul a zenekarban. Később voltak már kísérletek az angolra, de ezek megrekedtek azon a szinten, hogy lefordítottam a szövegeket. Igazándiból a magyar dolgok személyesebbek és közelebbiek annak, akinek ez az anyanyelve, beleértve saját magunkat is. Ez nem ilyen buzgó, nagyszájú lokálpatriotizmus vagy felhorgadó nemzeti öntudat, hanem egy természetes, ösztönös folyamat. A magyarság nem érdem, hanem állapot, amire lehet ugyan büszkének lenni, de csendben is el lehet fogadni." Kiadókeresési céllal (ami végül nem hozott eredményt) elkészült ugyan a Metabiosis című angol nyelvű demó, ez a próbálkozás azonban ma már csupán érdekességként említendő. A magyar nyelv használata ugyanúgy hozzáadott a Gire-hoz, ahogy megtette ezt a Tűnő idő tárlattól kezdve a TC-nél is, miután megvolt „az igény arra, hogy önmagunkat, ha máshol az életben nem is tehetjük, a zenében és a versekben pőrén és védtelenül hagyjuk, ezzel tiltakozva a világ gonosz és kegyetlen rendje ellen".

A Zöld zivatar (2005) az album nyitánya, jellemző módon az utolsó dal, amelyet a zenekar megírt. A hangzás organikusabbá tétele érdekében Tóth Ágnest (The Moon And The Nightspirit, EvenSong) hívják hegedülni, ami nem újdonság a Gire-nál, a V demón is felbukkant már ez a hangszer, és szépen oldja is a gépi dob szigorát. Az Aranyhajnalban (2002) is szól a hegedű, ezt a nótát annak idején játszották élő dobbal is, évek alatt nyerte el a végső formáját, az eredeti felvételen szereplő váltott éneket Lédeczy Lambert (Ahriman) szíves közreműködésével rekonstruálják. A Hét madár (2000) alapjait még Rozsnyai Tamás hozta, és kezdettől dallamos éneket képzeltek hozzá, amit az eredeti szerző jegyez itt is. A lemez harmadik dalában immár a harmadik énekhanggal találkozunk, ami kellemes változatosságot teremt. Az Éjmély (2002) az első igazán változatos és drámai Gire-kompozícióként került a repertoárba, basszus-centrikus és kísérletezős téma, megvillantja a csapatra jellemző játékosságot is. Az őzek futása (2005) a másik új dal, Tamás első animációs klipje is erre készült. Az utoljára összerakott daloknál egyébként változott a korábban beváltnak látszó dalszerzési módszer: Tamás itt már „kész" szerzeményt hozott, amelyhez megírta a dobot, a szintit és a szöveget, Zolcsi pedig erre az alapra faragta rá a gitárokat, majd esetleg változtattak még utólag a dalszerkezeten.

A Törjön testünk! (1997) az időbeli ellenpont, egy valódi ősmaradvány, ez volt az első dal, amely Tamás belépése után elkészült, és persze ez is sokat formálódott az évek során: került bele szinti, majd felgyorsították, végül akusztikusra cseréltek pár torzított gitártémát is. A Bábel (2003) rejtélyes szövegét sokféleképpen magyarázták, Tamás szerint ez mindössze egy szerelmes dal, a megfontoltabb és stilizáltabb felépítésűek közül való, benne egy My Dying Bride-ihlette elszállással. Az Eocén Expresszre (2003) Zolcsi nagyon büszke volt, a legjobb Gire-nótának tartotta már a demós változatot is, amelyhez képest az albumra új köntöst kapott, Bíró Anita hegedül benne. A Nyártáj (1997) egy újabb régről itt maradt téma, amelyet az évek során játszottak hatan, öten, négyen és aztán hármas felállásban is, rövid, egyszerű, szenvedélyes dal. Élőben mindig a setlist legelejére vagy legvégére került. A Trans Express (2005) tisztelgés a Necropsia, a banda meghatározó korai hatása előtt, természetesen jócskán gire-osítva az eredeti változatot. A Nádak, erek (2004) az utolsó demón szerepelt, és abban a változatban került is fel ide. Az alapjait még Rozsnyai Tamás fektette le, majd Sarkadi Judit énekelte fel, amikor végre elkészültek vele. Ezzel köszön el a Gire, több mint kilenc percben, rengeteg sávon felvéve – még utoljára mindent belepakolt a zenekar, amihez csak kedve volt. (Zárójelben a dalok eredeti felvételének éve szerepel.)

A kaput végül a tagok fokozatos külföldre költözése tette be a Gire számára. Hermann Balázs nyitotta a sort 2005-ben, aki a nővérét követve tette át székhelyét Skóciába, és innen már a csak nagyobb koncertekre látogatott haza, távollétében pedig Patkós Péter (Farcry) segített ki (vele már nem készültek dalok). Időközben Jáksó Imre is a szigetországba költözik, Rozsnyai Tamás pedig Londonba hívja maga után Zolcsit, aki 2007-ben érzi elérkezettnek az időt a váltásra – az utóbbi mozzanat egyben a zenekar végét is jelenti. Pár hónappal később Kátai Tamás is Edinburgh-ban köt ki, de a Gire szempontjából ez már semmin sem változtat: a földrajzi távolság és a motivációhiány befagyasztja a dolgokat. A Tamás által jegyzett elköszönés lakonikus: „Kedves emberek! A Gire zenekar tizenkét nagyszerű év után megszűnik létezni. Az ok: Zolcsi gitáros/énekes totális és visszafordíthatatlannak tűnő motivációvesztése és érdektelensége, melynek folyományaképpen egyszerűen nem akar többé zenélni. Slussz-passz. Mivel jó basszusgitárosunk, Balázs évek óta Skóciában dolgozik, és évente csupán pár hetet tartózkodik itthon, gyakorlatilag egyedül maradtam. Nem szeretnék új frontembert, se új senkit, mert az már nem az a Gire lenne, aminek lennie kellene, így nincs más választásom, mint nehéz szívvel lezárni a zenekar történetét. Nem rajtam múlott." A búcsúkoncertet 2007. szeptember 22-én, a II. HódStock Fesztiválon tartják, ahol telt ház előtt búcsúzik a banda.

Mivel a tagok barátsága a szétválást követően is megmaradt, időről időre felröppent annak lehetősége, hogy újra legyen Gire, de végül tizenhét év telik el szinte teljes csendben a zenekar körül. A köztes időszakban Zolcsinak legfeljebb fellángolásai voltak a zenéléshez való visszatalálás kapcsán, Balázs pedig – afféle ellenpontként – profi zenészként találta meg a helyét Skóciában (legújabb szerelme az úd, zenekara, a Bado Réti Group nemrég jelentkezett első teljes értékű albumával). Ők ketten azért rendszeresen, tulajdonképpen magától értetődő módon felbukkantak vendégként a TC-albumokon, és a Tamás által már Skóciában összerakott Róka hasa rádió alapján akár el is lehetett képzelni, milyen lehetett volna a következő Gire-lemez, hiszen direkt vagy közvetett formában számos dolog továbböröklődött. KT: „Amiket a TC-ben írok néha, lehetne akár Gire is, és én ezt egyáltalán nem is bánom, ott tanultam meg, hogy kell metált játszani. Még most is ugyanoda hangolok, ugyanolyan pengetőt használok, úgy riffelek, mint Zolcsi. Erre persze már rengeteg más is rárakódott az évtizedek alatt, de egy nagyon fontos alapja a mai TC zenéjének a Gire-ból jön."

A 2024. november 23-ai „reunion" koncert híre, mondhatni, a semmiből érkezett, konkrét előzménye is csak annyi volt, hogy Tamás és Zolcsi eljátszott pár Gire-dalt a 2022-es Fekete Zajon, az Ahriman vendégeiként. KT: „Az Aurórában voltam egy barátom koncertjén, és ott merült fel, hogy játszhatna a Gire a TC előtt a Dürerben, amit aztán megkérdeztem másnap Zolcsitól, ő pedig nagy meglepetésemre rábólintott, és aztán Balázs is. Felmerült ez már nagyon régóta, de mindig akadályokba ütközött a dolog. Külföldön éltünk, nem tudtunk próbálni, mindenki el volt havazva. Azóta sokat változtak a körülmények, most volt idő felkészülni, újra felépíteni a nulláról a műsort, és mindhárman tudtunk erre energiát és időt áldozni." Azóta lezajlott a düreres koncert, majd idén fellépett a zenekar a Fekete Zaj Fesztiválon is. Hogy mi lehet még bennük (a már bejelentett szegedi koncerten kívül), arra talán ők maguk sem tudnának jelenleg válaszolni. A reakciók alapján nyilvánvalónak látszik, hogy a közönség nem felejtette el, nem engedte el őket, és ha lesz bennük efféle szándék, erre bátran lehet építkezni a jövőben is.