Shock!

március 19.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Death: The Sound Of Perseverance

Bizony ideje volt már, hogy a Relapse kiadó ismét komolyabb figyelmet fordítson a metal műfaj egyik legjelentősebb zenészének munkásságára. A 2001. december 13-án rákban elhunyt Chuck Schuldiner a szélsőséges muzsikák egyik legfontosabb alakja, aki nagyban hozzájárult a death metal kialakulásához, valamint annak formálásához. Az 1991-es Human albummal egy meglepő fordulatot véve jóval technikásabb irányba terelte a stílust, s e vonal utolsó lépcsőfokát az eredetileg 1998-ban megjelentetett The Sound Of Perseverance című opusz jelenti.

Az 1995-ös, bődületesen nagy Symbolic album és turné után (de most komolyan, melyik Death lemezre nem lehet minimum a kiváló jelzőt ráaggatni?) Schuldiner elérkezettnek látta az időt az addig mindössze tervben létező Control Denied projekt beindításához. A tagok beszervezésekor került a képbe Shannon Hamm gitáros, aki egyébként e pazar újrakiadás bevezetőjében emlékszik vissza erre az időszakra. Tőle tudhatjuk meg, hogy az ekkoriban készülő dalok közül már ebben a munkaszakaszban kiválogatták azokat, amelyek egy esetleges új Death albumra kerülhettek volna. A pletyka tehát, miszerint a The Sound Of Perseverance-re olyan darabok kerültek volna fel, melyeket a Control Denied egy évvel később kiadott The Fragile Art Of Existence albumához túl gyengének találtak, teljességgel alaptalan.

megjelenés:
1998. szeptember 15. / 2011. február 15.
(újrakiadás)
kiadó:
  Nuclear Blast / Relapse
(újrakiadás)
producer: Jim Morris, Chuck Schuldiner

zenészek:
Chuck Schuldiner - gitár, ének
Shannon Hamm - gitár
Scott Clendenin - basszusgitár
Richard Christy - dobok

játékidő: 56:08

1. Scavenger Of Human Sorrow
2. Bite The Pain
3. Spirit Crusher
4. Story To Tell
5. Flesh And The Power It Holds
6. Voice Of The Soul
7. To Forgive Is To Suffer
8. A Moment Of Clarity
9. Painkiller

Szerinted hány pont?
( 125 Szavazat )

Időközben a rajongók egyre hangosabban követeltek egy új Death lemezt – aztán már a kiadó is –, Schuldinernek pedig nem kellett kétszer mondani a dolgot. Hamar neki is állt hát, hogy embereket verbuváljon egy új Death albumhoz. Hamm adott volt, dobosra pedig egy házibulin akadtak: a bámulatos tehetségű Richard Christy bármit eljátszott, amit csak Schuldiner próbaként kért tőle, így már csak a basszusgitárosi poszt maradt üresen... De nem sokáig, Steve DiGiorgio basszusfenomén neve adta magát, hiszen Schuldiner már korábban is játszott vele a Humanen. Néhány demót készített is aztán ez a felállás, ám DiGiorgio egyéb elfoglaltságai miatt végül mégsem tudta vállalni a további munkát, így Schuldiner azt a Scott Clendenint kérte fel, akivel a Control Deniedban is játszott. Tehát Chuck ismét az egyik lehető legjobb felállással foghatott neki az új Death műnek, amely végül egyben a csapat hattyúdalát is jelentette.

A nyolc dalt és egy feldolgozást tartalmazó korongon hihetetlenül technikás zenét hallunk, mely éppúgy merít a jazzes improvizációk izgalmas világából, mint az extrém death metal agresszivitásából. Ugyanakkor talán itt, ezeken a vörösbe foglalt dalokon érezni leginkább a klasszikus heavy metal hatását. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy a lemezt hallva sokakban felmerülhetett a kétely, miszerint ez valójában egy Control Denied lemez, nem pedig Death, holott tüzetesebb odafigyeléssel mindenki számára nyilvánvalóvá kell válnia annak, hogy ez itt nem más, mint a természetes fejlődés következő állomása, mely teljes erejében mutatta meg a világ egyik legjelentősebb death metal csapatát.

Teljesen mindegy, melyik dalt ragadjuk meg, képtelenség gyenge pontra tapintani. Így a nyitó, majd' hét perces Scavenger Of Human Sorrow olyan erős kezdés, amilyet egy efféle lemezhez csak elképzelni lehet. Bámulatosan technikás dobjáték fonódik össze hasonlóan parádés basszusfutamokkal, s minderre feszül rá a két gitáros ihletett játéka. Rendkívül összetett darab, végletekig csiszolt, ám mégsem érezni unalmasnak vagy épp túlzásnak a sok témát, váltást, köszönhetően a gitáros/énekes vezér roppant érzékeny dallamírói vénájának. A gitártémák azonnal rögzülnek az agyban, dúdolhatóak, zeneiek. Csodálatos gitárjátékkal nyit a Bite The Pain, mely egy igen súlyos tétel, hasonlóan mély mondanivalóval, és ha már dalszövegek, e téren számomra a lemez csúcspontja a Story To Tell, ahol azt a tragikus hangulati élt érzem kitüremkedni, ami egyébként is jellemző az összes Schuldiner-alkotásra úgy a Human óta. Persze tény, hogy a Death utolsó négy lemezének legjava pszichológiai témákat boncolgatott, ám erre a korongra mégis jellemző valamiféle végzetszerűség, ami az előzőekből ennyire erősen tán nem világlik ki. „To you I am past / A story to tell / Tell it", szól a dal egyik strófája, amit mind a mai napig hátborzongatónak találok, ismerve Schuldiner későbbi tragikus sorsát.

Az olyan bivalyerős dalokon túl, mint a klipes, sötét Spirit Crusher és az élet leglényegét tökéletesen megfogó Flesh And The Power It Holds, akad olyan kakukktojás is, mint a Voice Of The Soul, mely egy instrumentális tétel, s ez valóban mutat némi hasonlóságot a dallamosabb vonalú Control Denieddal. Bónuszdalként pedig a végére jutott a híres Painkiller feldolgozás, amely eléggé megosztotta a rajongókat, főképp Schuldiner vokalizálása miatt. Természetes folyamat eredményeként Chuck a korai mély hörgésből jóval magasabb tartományba eső, már-már károgó stílusba váltott, mely sokaknak okozott negatív meglepetést. Mindezzel együtt érdemes meghallgatni ezt az átiratot is, mert rengeteget elmond arról, honnan is érkezett Schuldiner, aki egész életében határozottan elutasította a zenei skatulyákat, s a mércét nem stílusok, hanem minőség szerint állította fel.

A Relapse régóta tartozott már ezzel az igényes, papír dísztokkal ellátott kiadvánnyal, és nemcsak a rajongóknak, de magának az idejekorán eltávozott zseninek is. Tényleg érdemes minden igaz rajongónak beszereznie, és nem csak az újragondolt borító és a Jim Morris által újrakevert hangzás miatt, hanem az érdekes információkat és képeket tartalmazó füzet okán is, melyet öröm kézbe venni. Ha pedig mindehhez azt is hozzávesszük, hogy a kiadvány kétlemezes verzióban érhető el, ahol a második korongon 1997-es és 1998-as demók kaptak helyet még Steve DiGiorgio játékával, sőt, némelyik dal instrumentális változatban is hallható (még a vokálokkal ellátott demókon is akadnak érdekességek, mint például tiszta ének Schuldinertől), akkor véleményem szerint nincs helye habozásnak. Ha minden igaz, a soron következő Death mű a Human lesz, melyet a Relapse hasonló módon tervez megjelentetni. Mit is lehetne mindezek után még mondani? Már alig várom!

A Death szintén klasszikus Scream Bloody Gore albumáról itt írtunk.

 

Hozzászólások 

 
#6 Lantis 74 2018-07-15 15:10
Jó a lemez de, nekem túl technikás... Kicsit olyan Atheist érzetet kelt nálam. A mester lemezeiből a Human/Individual/Symbolic hármas a kedvencem, ebből is a Symbolic az abszolút favorit.
Idézet
 
 
+2 #5 Doktorúr 2017-04-14 09:18
Überlemez, nálam ez a favorit a Schuldiner-életműből. (Csak kétféle Death-lemez van: jó és k*rva jó - ez az utóbbi, magasan.)
Idézet
 
 
+3 #4 pth0mas 2015-09-01 11:51
Ez már nem is death metal,ez egy esszencia...csoda minden hangja! RIP Chuck!:(
Idézet
 
 
+7 #3 Dead again 2015-03-25 19:19
Elképesztő zenei teljesítmények.
Idézet
 
 
+3 #2 Draveczki-Ury Ádám 2011-03-24 16:24
Idézet - Layne:
A Human 91-es, a Spiritual Healing jelent meg 1990-ben.

A kolléga elütötte, a szerkesztő elsiklott felette. Javítva, köszi.
Idézet
 
 
+3 #1 Guest 2011-03-24 16:02
A Human 91-es, a Spiritual Healing jelent meg 1990-ben.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.