Shock!

September 02.
Tuesday
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Atheist: Elements

atheist_cLétezett egy bizonyos Atheist / Death / Cynic triumvirátus a '90-es évek elején, amelyet nem lehet eleget méltatni, ha technikás, jazzes death metalról van szó. Mint ahogy a thrash-marketing megalkotta a Big Fourt, úgy a death metalban ez a hármas lehetne mondjuk a Deadly Three. Persze a thrash-hez hasonlóan a death metalban is akadtak még hasonlóan jelentős zenekarok, ám három nyomós oka is van annak, hogy az Atheist neve az elsők között szokott felbukkanni, ha az irányzat legjobb bandái kerülnek szóba: a Piece Of Time, az Unquestionable Presence és az Elements. Műtőasztalunkra ez alkalommal a csapat talán legprogresszívebb anyaga kéredzkedik fel egy alapos vizsgálatra, amely éppen ma húsz éve jelent meg.

megjelenés:
1993. augusztus 30.
kiadó:
Music For Nations / Metal Blade
producer: Scott Burns

zenészek:
Kelly Shaefer - ének, gitár
Rand Burkey - gitár
Frank Emmi - gitár
Tony Choy - basszusgitár
Josh Greenbaum - dobok

játékidő: 41:43

1. Green
2. Water
3. Samba Briza
4. Air
5. Displacement
6. Animal
7. Mineral
8. Fire
9. Fractal Point
10. Earth
11. See You Again
12. Elements

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

A mai „mindent láttam, mindent hallottam" világban elsőre talán viccesnek tűnik, hogy volt idő, amikor a metal és a szintetizátor egy mondatban történő említése automatikusan kibelezést vont maga után. Pedig így volt, s habár a zenei fúziónak is megvannak a maga gyökerei és a saját evolúciója, a fejlődés komoly küzdelmekkel járó procedúra. Sebesen száguldó vonat, amelyre nem is képes mindenki felkapaszkodni. Kelly Shaefer mindig is azon kevesek közé tartozott, akik nem elégedtek meg az egyszerű vonatozással, hanem a vezetői fülkében érezték jól magukat. Shaefer azonban még sok kollégáját is képes volt megelőzni előremutató gondolkodásával: „A korai időkben elég viharos kapcsolatom volt Chuck Schuldinerrel. Ő ellene volt a jazzel kevert metalnak, úgy vélte, ez a fajta kísérletezés nem áll jól a metalnak, és e véleményének gyakran hangot is adott, akárcsak én az enyémnek. Úgyhogy Chucknak és nekem sok vitánk volt ezügyben." Pályafutása későbbi szakaszában persze Schuldiner is belátta tévedését, Shaefer pedig csak elégedetten somolygott a bajsza alatt.

Már az első Atheist korong, a Piece Of Time is mestermunka volt, azon kevés korai alkotások egyike, amely bebizonyította, hogy a szélsőséges muzsika is lehet technikailag kimunkált és parádés, az Unquestionable Presence azonban még így is képes volt feljebb emelni a lécet. Az album színvonalát jól mutatja, hogy a legtöbb zenehallgatóból leginkább csak értetlen fejvakarást és fanyalgást váltott ki. Shaefer: „Olyan technikás utat választottunk, ami nem igazán volt népszerűnek mondható. A zenénk alapját nyilván a sebesség, a duplázó és az agresszivitás adta. De a jazzes hatások és a komplexitás mind olyasmi volt, amit nem fogadott épp tárt karokkal a '80-as és '90-es évek zenevásárló publikuma. Tizenöt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az emberek megértsék a zenénket."

A tagok egészen első basszusgitárosuk, Roger Patterson 1991-es halála óta küszködtek az életben maradásért, de az Unquestionable Presence-et fogadó rajongói értetlenség és a kiadó promóciós szerencsétlenkedése sem tett túl jót a zenekari morálnak. Végül a lemez megjelenése után, a Cannibal Corpse-szal közös turnét követően Shaefer úgy döntött, bizonytalan időre jegeli a bandát, s inkább énekhangját fejleszti tovább. Emellett elkezdett ügyködni egy új csapat felállításán is, amelynek Neurotica lett a neve. Amikor a kiadó új Atheist lemezt követelt, Shaefer éppen Gainesville-ben csücsült a stúdióban a Neurotica bemutatkozó lemezén munkálkodva. „Bassza meg, gondoltam, most mit csináljak? Az akkori dobosunk, Steve Flynn épp otthagyott minket, hogy fősulira menjen, Rand Burkey gitárossal pedig nem igazán voltunk beszélőviszonyban akkoriban. Szar helyzet volt. Fogalmam sem volt, mihez is kezdjek, úgyhogy azt gondoltam, csessze meg, összetoborzok egy új felállást, meglátjuk, mi sül ki belőle. Összeszedtem a srácokat, és volt pontosan negyven napunk a felvételekre. Sem dalaink, sem ötleteink nem voltak, semmi. Két és fél hetet töltöttünk dalírással, ami kész csoda, hallva a végeredményt." Ami negyvenegy és fél percnyi tömény zsenialitás.

0830atheist1

Az Elements borítója és címe azonnal világossá teszi a lemez koncepciózus mivoltát. Föld, víz, tűz, levegő – nem épp egy tipikus death metal téma, mint ahogyan a hozzá tartozó zene sem az. „Rand rukkolt elő az ötlettel, hogy nevezzük el a dalokat a természeti erőkről. Ebből indultam ki, és igazi kihívást jelentett, hogy mondjuk a föld szemszögéből írjam meg a dalt. Mit gondolna arról, ahogy bánunk vele? És mit mondana a szél, ha tudna beszélni?" Az Elementsen pedig tényleg megszólalnak a természet őserői, méghozzá úgy, ahogy addig soha nem hallhattuk őket.

Jazzes témázgatással indít a Green, ahol a Randy Burkey / Frank Emmi gitárpáros olyan lazasággal terít meg a Tony Choy basszusgitáros emelte, faragványokkal teli asztalra, hogy menten széles mosolyra húzódik tőle az ember szája. Shaefer a Waterben vizesre torzított hangon süvölti, hogy „aqua", a riffek pedig tényleg folyadékként ömlenek egymásba. Itt már felbukkan az a latinos gitárfutam, ami új elemnek tekinthető a csapat repertoárjában. A rövid instrumentális, zongorát is felvonultató Samba Briza légies könnyedségével a dél-amerikai tengerpartot varázsolja szemeink elé, Josh Greenbaum dobos szambás ritmusait hallva szinte látom magam előtt, ahogy 1993-ban az Atheist rajongó hitetlenkedve ellenőrzi le még egyszer a kazetta borítóját, hogy tényleg jó albumot hallgat-e. De az Air aztán végleg eloszlathatott minden kételyt: tördelt ritmusú, hamisítatlan Atheist-szerzemény, ahol a latinos tempók és a komplex riffek karakteres darabbá varázsolják a végeredményt.

0830atheist2A Displacementtel beúszik a képbe egy ötödik elem. Lassan, araszolva mozog előre az Animal, akár egy félelmetes ragadozó, amely prédára les egy évmilliókkal ezelőtt létezett dzsungelben. Hasonlóan földhözragadt a Mineral is, sőt, itt már a föld alá kell ereszkednünk, ha meg akarjuk csodálni a nyers és ormótlan ásványokat, amelyeknek üveghangokból állnak formátlan nyúlványai, bonyolult szerkezetüket fedő, egyszerűnek tűnő testüket pedig hasonlóan agyas, mégis közérthető riffek jelenítik meg. Zabolálatlanul lobognak a Fire hullámzó témái: hol feltörnek a magasba, hol pedig visszaereszkednek, de mindig a semmibe vesznek. Ha nem is tudnánk, gyorsan kitalálnák, mihez is mutatja az utat az ünnepélyes Fractal Point, mintha egyenesen az alvilágba csöppentünk volna, olyan vészjósló komorsággal fogad az Earth. Itt bizony mindent elképzelhetetlenül öreg sötétség és bölcsesség ural, ahol a töredezett rétegekből tiszteletreméltó múltat és nem túl reményteljes jövőt olvashatunk ki. A lemez zárását aztán a See You Again melankolikus gitározása vezeti fel, hogy végül a címadó dallal tegyünk még egy utolsó sétát ebben a színes és lebilincselő világban.

A csapat kiadója persze az Elemenstre sem lett bölcsebb, s a lemeznek nem is jutott megfelelő promóció. Ez azonban csak az egyik problémát jelentette a sok közül. Shaefer: „A lemez megjelenése után Európába mentünk turnézni a Benediction társaságában, de mire hazaértünk, már nem egy zenekar voltunk, hanem csak öt fickó. A dobosról azt sem tudtuk, kicsoda, csak kifizettük. Frank Emmi volt a gitáros, aki remek zenész, de soha nem volt igazi Atheist tag. És ott volt még Rand is, akinek tetszettek az új ötleteink, így menet közben ugrott be hozzánk megint. Egy ideig jól elvoltunk, de aztán a turnén megint előjöttek a régi gondok, úgyhogy azt mondtam: a fene egye meg, hagyom az egészet a francba."

Ma már persze tudjuk, hogy Shaefernek csak egy hosszabb pihenőre volt szüksége, hiszen a zenekar néhány éve újjáalakult. A 2010-es Jupiter korrekt, de az elődökhöz fel nem érő alkotás lett, de nem is ez a lényeg. A fő, hogy az Atheist ismét életben van, és ha minden igaz, már javában formálódnak az új lemez dalai is.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+1 #9 neal and jack and me 2013-09-01 13:14
egyetertek. az elsot meg sem tudom hallgatni, annyira semmilyen, a masodik mar sokkal jobb, de azt sem szoktam hallgatni.
a jupiter egesz korrekt lett, sot, az elementa utan ezt hallgatom a legtobbet, meg jonak is mondhato.
az elements pedig mestermu.
Idézet
 
 
0 #8 asdasd 2013-09-01 13:10
Idézet - simple:
Érdekes, hogy én a mai napig nem tudtam megbarátkozni ezzel a lemezzel. De nem csupán annyira, hogy hát ez bizony nem éri el az előző színvonalát (semmi sem éri el), hanem egyenesen gyenge, unalmas albumnak tartom, és klasszikusnak soha nem nevezném. A Jupiter fényévekkel jobb.


Homlokegyenest ellenkezőképpen gondolom. Én az első kettőnél nem érzem, hogy klasszikus lenne, a Jupiternél meg végképp nem, szemben az Elementsszel. Dehát ez ízlés kérdése csak.
Idézet
 
 
+1 #7 simple 2013-09-01 12:59
Érdekes, hogy én a mai napig nem tudtam megbarátkozni ezzel a lemezzel. De nem csupán annyira, hogy hát ez bizony nem éri el az előző színvonalát (semmi sem éri el), hanem egyenesen gyenge, unalmas albumnak tartom, és klasszikusnak soha nem nevezném. A Jupiter fényévekkel jobb. De még inkább azzal tudnám kifejezni hozzáállásomat az Elementshez, hogy nem Atheist anyag, és a fenti írásból ki is derül, hogy miért nem: szinte megrendelésre készítették.
Egyébként a Death-Atheist "vita" is érdekes, hisz ha a jazz szót hangoztatjuk, akkor ez csakis utóbbit illetheti. A Death - akármennyire zseniális -, nem visel magán jazzes elemeket, hanem csupán komplex megoldásokat tartalmaz Shuldineres kivitelezésben.
Idézet
 
 
+3 #6 Chris92 2013-08-31 14:57
Úristen mekkora anyag, pedig a Piece-Unquestionable Presence párossal felvenni versenyt maga a kihívás mégis sikerült nekik. Green, Air, Mineralm Elements...tömény zsenialitás.
Idézet
 
 
+1 #5 pumpika666 2013-08-30 13:52
10 pontos cucc, de volt nekik 11 és 12 pontos is pár évvel korábban :)
Idézet
 
 
+3 #4 asdasd 2013-08-30 12:52
Idézet - Equinox:
I tip my hat to the creation. Atheist névvel elég furcsa amúgy.


Miért lenne furcsa? Nem hangzik el Isten neve, egy ateista is mondhat ilyet.
Idézet
 
 
+8 #3 neal and jack and me 2013-08-30 08:29
újabb 10 pontos anyag a múltból... elejétől a végéig zseniális, kötelező alapmű.
Idézet
 
 
+7 #2 Equinox 2013-08-30 07:50
Something so divine, like a spectacle of ELEMENTS. Kevés death metal szöveget tudok fejből, de ez a lemez ennyire emlékezetes énekdallamokkal van tele. Ahogy kezdődik is: I tip my hat to the creation. Atheist névvel elég furcsa amúgy.

Zseniális lemez, de a banda csúcsa az UP szerintem.
Idézet
 
 
+9 #1 Zoli 2013-08-30 07:30
1993-ban Budapesten is felléptek. A turné úgy volt meghirdetve hogy a cemetary, dismember, benediction triász fog fellépni. A helyszínre (Pesterzsébeten volt a koncert) érve láttam, hogy a plakáton a dismember neve át van húzva és golyóstollal az atheist neve szerepel! Igencsak megörültem, mert az atheistet első két lemezét ismertem, szerettem. Az egész koncert nem kezdődött jól, mert a cemetary énekesét megrázta az áram az elején így rögtön le is mondták a koncertet. Aztán jött az atheist, elég rövid koncertet adtak, ha jól emlékszem 6 szám volt az egész. Biztos nem ez volt életük legjobb fellépése, korrekt koncertet adtak, ha nem is szenzációsat, de így utólag örülök hogy ott voltam.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Hirdetés

Legfrissebb galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.