Shock!

június 17.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

The Tea Party: „Gitárjáték terén óriásit léptünk előre”

0122tea1Tízéves lemezínség után tért vissza tavaly a színre a kanadai The Tea Party. A The Ocean At The End album mindent tartalmaz, amit a progos, bluesos, keleties ízekkel átszőtt, igényes rockzenét játszó csapat hívei csak elvárhatnak, és bátran ajánljuk mindenkinek, aki szereti a nem nyilvánvaló, tartalmas és mély muzsikákat – ezt már csak azért is hangsúlyozzuk külön, mert a zenekart errefelé jóformán senki sem ismeri, pedig hazájukban, illetve Ausztráliában hatalmas sztároknak számítanak, méghozzá méltán. Stuart Chatwood basszusgitárossal beszélgettünk a trió visszatéréséről és az új albumról.

Elkészült az új lemez, és nagyon jól sikerült, de szerintem mielőtt arra rátérnénk, pár szót arról is válthatnánk, miként látod utólag a zenekar feloszlását...

Azon a ponton egyszerűen elkerülhetetlen volt a befejezés. Jeff Martin kiábrándult mindenből, elvesztette az illúzióit a zenekarral kapcsolatban, és persze ott voltak a jól dokumentált alkohol- és drogproblémái is. Az a baj, hogy ezek már a zenei és produkciós képességein is nyomot hagytak egy idő után, így tényleg nem kínálkozott más megoldás, mint a feloszlás. Bár ha nagyon pontosan akarunk fogalmazni, akkor nem feloszlottunk, hanem Jeff kilépett a zenekarból, hogy rendbetegye az életét és saját magát. Visszavonult Írországba, és ott próbálta meg helyrehozni a dolgait.

És sikerült neki?

Ezt nem tudom neked pontosan megmondani, mert a hétköznapokban nem töltünk együtt annyi időt ma már, mint régebben. A kapcsolatunk mindenesetre kiegyensúlyozott, és zeneileg abszolút egy nyelvet beszélünk. De Jeffnek megvannak a saját törvényei.

Mikor kezdtetek el gondolkodni a visszatérésen?

Úgy 2011 tájékán érkeztek be az első ajánlatok, amiken már komolyan elgondolkodtunk. Ekkor már Jeff is olyan állapotban volt, hogy tényleg eljátszhattunk a gondolattal reálisan nézve is, így aztán összehoztuk a dolgot, és 2012-ben lefolytattunk egy hihetetlenül sikeres, végig teltházas ausztrál turnét. Onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy van értelme csinálni ezt, és úgy láttuk: ha már csináljuk, akkor haladjunk inkább előre. 2013 nagyjából az új anyag összecsiszolásával telt, és nagyon fontos kiemelni, hogy ez a lemez úgy készült, mint annak idején az első kettő: összejöttünk a próbahelyen, és jammeltünk. A különbség alapvetően annyi, hogy annak idején fiatal srácok voltunk, ma pedig remélhetőleg tapasztalt, érett férfiak vagyunk! (nevet) Szerintem ez a jammelős megközelítés egyébként hallatszik is a friss dalokban.

0122tea2

Szerinted összességében hol helyezkedik el ez az album az életművetekben?

Ezt nehéz így belülről megítélni, de abban biztos vagyok, hogy a legjobb lemezeink között. Kicsit olyan, mint egy greatest hits-album, csak éppen új dalokból... Gitárjáték terén például óriásit léptünk előre. Jeff valami elképesztő munkát végzett, és ahogy csak még jobban sikerült ráerősíteni a játékára a billentyűkkel meg a produkcióval, azzal is roppant elégedett vagyok. Az a szóló, amit például a címadó dalban nyom, szerintem a valaha elkövetett egyik legcsodálatosabb szólója. Emlékszem, amikor meghallgattam, azt mondtam neki, hogy körülbelül a Led Zeppelin Presence lemeze óta nem hallottam gitárt így szólni, és nem túloztam egy cseppet sem... De a többi számban is óriási dolgokat játszik. Ebben a tekintetben biztos, hogy ez az album az eddigi legkiérleltebb munkánk. És nagyon sok apróság akad rajta, amire érdemes odafigyelni. Büszke vagyok arra, amit letettünk az asztalra.

A fő területeiteken, Kanadában és Ausztráliában elég jó a lemez fogadtatása, de mi a helyzet az Egyesült Államokkal?

Az, hogy túl nagy! (nevet) Igazából előzenekaroskodni lenne ott értelme, de ahhoz meg elég mélyen a zsebedbe kell nyúlni, és ezt a kiadónk nem feltétlenül engedheti meg magának. Vannak városok, ahol ismertebbnek számít a zenekar a rádiók miatt, mint például Seattle vagy Buffalo, de az a baj, hogy ettől még a koncertezés nehézségei nem válnak könnyebben megoldhatóvá...

Gyakran hallani, hogy az Államok meg Kanada igazából két külön világ ízlés szempontjából, de nekem akkor is furcsa, hogy nem játszanak titeket az amerikai rádiók.

Tudod, az amerikaiak a rock'n'rollt szeretik. Ezt most úgy is megfogalmazhatnám, amit egyébként gyakran megkapunk tanácsként: hogy butítsuk le a szövegeinket, és akkor máris jobb esélyekkel indulunk majd... De erre természetesen nem vagyunk hajlandóak, mert ez nem a pénzről meg a sikerről szól. Kanada, Ausztrália vagy bizonyos európai országok, például Németország vagy Hollandia így is elég erős területek számunkra. A koncertezés persze Európában sem megoldott, a túl intenzív német jelenlétet sem engedhetjük meg magunknak. Ha jól számolom, talán kilenc alkalommal jártunk Németországban, és rengeteg hely akad még Európában, ahová sosem jutottunk el. Magyarország is ilyen, pedig Budapestre egyszer nagyon szeretnék elmenni... Szóval az ilyesminek anyagi természetű vonzatai vannak. De a kérdésedre visszatérve, Kanadában is a kommersz hangzások uralkodnak egyébként, csak kicsit más a közízlés. A kanadai színteret sem nevezném éppen szuper-egészségesnek, bár az indie rockos, retro-rockos vonal most jobban fut, mint az Államokban. Ausztráliára ugyanez igaz. De tudod, hogy van ez: attól, hogy a Wolfmother jó volt, különösebben nem lelkesedem a Wolfmother-kópiákért...

0122tea3

A zenétekben egészen sajátosan jelennek meg a folkos, keleties hatások. Viszont ez kanadai bandaként azért annyira nem lenne nyilvánvaló...

Tény, hogy ez a The Tea Party egyik védjegye, viszont nem kell ahhoz feltétlenül keleti gyökerekkel rendelkezni, hogy organikusan tudd beépíteni ezeket az elemeket a zenédbe. Nyilván akadnak zenekarok, ahol az ilyesmi természetesen jön a földrajzi és kulturális gyökerek miatt: ott van például a System Of A Down az örmény háttérrel, de akár a Sepulturát is említhetném, ahol szintén nagyon egyéni módon tűntek fel a zenében az amazóniai hatások. Viszont ott volt a Beatles a Tomorrow Never Knowsszal, a Led Zeppelin a Kashmirral, amik annak idején eléggé más színben mutatták meg a világot. Márpedig nálunk ez a két csapat alapvető hatás. Ha már itt tartunk, ez a keleties vonal is olyasmi egyébként, amivel az amerikai FM rockrádiók egyszerűen nem tudnak mit kezdeni, és egyszerűsíteni, ritkítani kellene az efféle elemeket ahhoz, hogy játsszanak minket... De hát ahogy mondtam, ez ellenkezne az elveinkkel. Én például bolondulok az efféle muzsikákért.

Nyilván a Prince Of Persia videójátékok zenéjét sem véletlenül te jegyezted...

Pontosan! (nevet) És rengeteg perzsa, farszi muzsikát hallgattam hozzá. Amikor feltöltekeztem a zeneszerzéshez, nem volt ritka, hogy napi nyolc órán át efféle zenék szóltak nálam. Vagyis belém épült, bennem él ez a világ is ma már. És mivel a játékok több mint 20 millió példányban fogytak világszerte, szerencsére sokan ismerik is a zenémet.

És mi a helyzet a The Tea Partyval? Lesz folytatás?

Most egyelőre turnézunk. Két évre nagyjából látjuk előre a menetrendet, a többit meg majd akkor meglátjuk.

0122tea4

Mi minden idők három legjobb lemeze?

A Led Zeppelin II, a Led Zeppelin III, és talán a Pink Floydtól a Meddle. De imádom a The Police-t, a The Jamet, illetve Jimi Hendrixet is. Nálam ezek a zenék számítanak örök etalonnak.

Mi az élet értelme?

Hogy felfedezőútra indulj.

 

Hozzászólások 

 
+6 #4 tarno79 2015-01-22 22:41
Régóta ismerem ezt a csapatot, az egyik legnagyobb kedvencem. A Splendor Solis lemez hatalmas, ez az új album meg a top 10-ben van nálam. Írtam is róla ajánlót mikor kijött. Ha nem gáz linkelném is :
http://themotherroad.blog.hu/2014/09/11/visszatert_a_tea_party
Idézet
 
 
+6 #3 Assassin 2015-01-22 22:00
Rájuk lehet szokni, mármint a The Tea Party-ra, nagyon jó zene, attól függetlenül, hogy nem metal. :)
Idézet
 
 
+3 #2 rockersoul 2015-01-22 17:53
Én! (*jelentkezik*) :) Temptatiooon! Én is azt az egy számukat ismerem, de az valami hipnotikus erővel bír! olyan mintha Jim Morrison énekelne! a dobtéma az elején felejthetetlen, azután jön el az a bizonyos hipnotizáló dallam orgia, ami a végig kitart :D

Amúgy a Road Rash 3D-t sokat toltam playstation-ön! rohadt jó zenék voltak benne, Sugar Ray (itt még nagyon vadultak, nyoma sem volt a When it's over ellágyulásnak), Kid Rock (akkor még a hip/hop-rock-ot nyomta) ,CIV, Full on the mouth (most is rajta van a telefonomon!)
Idézet
 
 
+3 #1 Richard Linklater 2015-01-22 16:43
Road Rash 3D, valaki? :D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.