Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Pagan's Mind: működik a kémia

Pagan's Mind - Nils K. RueA remekül sikerült avalonos koncert után kb. harminc perccel sétáltunk be a backstage-be, hogy a hihetetlenül szimpatikus Pagan’s Mind gárdájával váltsunk néhány szót. Pár perces ökörködés után végül a frontember, Nils K. Rue válaszolt a kérdésekre, és meg kell mondjam, a norvégok elnyerték a legszimpatikusabb zenekar címét, akikkel valaha is alkalmam nyílt elbeszélgetni.

Gratulálok a bulihoz, nagyon élveztem, viszont rögtön az elején meg kell kérdeznem, biztos, hogy teljesen komplettek vagytok?!

Nem! (nevet)

Szabadidődben gondolom chippendale-műsorokban szerepelsz…

Naná! Az igazat megvallva, ez a mai volt az első alkalom, hogy levettem a pólómat színpadon, de annyira jó volt a buli, hogy nem bírtam ellenállni, ráadásul ez volt a turné utolsó állomása. Egyébként meg szeretném jegyezni, hogy sosem iszom koncert előtt, mindig teljesen józan vagyok. A dobtechnikusunkat kértem meg, hogy írja fel a hasamra Budapest nevét. Mindent a showért! (nevet)

Ezek szerint tetszett a buli…

Igen, imádtam!

Pedig volt némi kis technikai gikszer.

Még mielőtt a színpadra mentünk volna, már a beállásnál gond volt a DI Box-szal, ami az istennek sem akart működni. Mellesleg ez nem a mi cuccunk volt, hanem a klubé, így kínlódtunk vele egy sort, de végül kb. 20 perc alatt sikerült megjavítanunk. Megmondom őszintén a helyiek nem voltak valami profik ebből a szempontból…

Jorn mondjuk jól ki volt akadva, ha jól láttam…

Persze, főleg azért, mert senki nem tudta, mi legyen. Hiába mondogattuk a szervezőknek, hogy csináljanak már valamit, hozzá se tudtak szagolni, ami azért elég frusztráló volt, de szerencsére végül minden megoldódott.

Oké, beszéljünk hát az utolsó lemezről. Jól érzem, hogy a God’s Equationnel egy fokozattal feljebb kapcsoltatok?Pagan's Mind - Nils K. Rue

Nagyon köszönöm, mi is így gondoljuk. Amikor elkezdtük összerakni a friss dalokat, azt mondtuk magunknak, srácok, megírtunk eddig három lemezt, nagyjából hasonló szisztéma szerint, ugyanazon recept alapján, még a producer is ugyanaz volt, legyen ezúttal másképp. Eldöntöttük, hogy egy kicsit több pénzt fektetünk a dologba, még jobban odafigyelünk a dalokra, és felkérünk egy igazán jó producert, Stefan Glaumannt. (A keverést végezte ő, a producer a gitáros Jorn Viggo volt. - KG)

Gondolod, hogy fordulópont lehet ez a lemez a karrieretekben? Én szinte biztos vagyok benne…

Azt hiszem, máris az, hiszen még sosem turnéztunk ennyit, mint most. A lemez megjelenése óta volt egy körünk a Fates Warninggal, most fejeztük be a Brainstorm turnét, és áprilisban útra kelünk a Sonata Arcticával. Szert tettünk egy csomó jó kapcsolatra, a közönség visszajelzése csodálatos, szóval úgy gondolom, hogy máris megvolt az a pozitív fordulat, amit a lemeztől vártunk.

Mellesleg ez a legkeményebb lemezetek is, nem?

Igen, most írtuk a legfogósabb, leginkább arcba mászó dalainkat, ami szintén tudatos húzás volt. Norvégiában ugyanis mindig azzal piszkáltak minket, hogy Dream Theater klónok vagyunk. Úgy gondoltuk, hogy a technikai tudásunkat eleget villogtattuk az eddigi lemezeken, úgyhogy most csak fogós, jó dalokat szerettünk volna írni. Az eddigi sikerek azt mutatják, hogy ez sikerült is.

Talán ez az a lemez, amivel sikerült magatok mögött hagyni a nyilvánvaló hatásokat. Úgy értem, ha beteszem, nem az jut eszembe, hogy ez olyan, mint a Dream Theater vagy a Symphony X, hanem az, hogy ez bizony Pagan’s Mind.

Oh, nagyon köszönöm! Pont ezt szerettük volna elérni. Annak ellenére, hogy nagyon sokan és nagyon komolyan hatottak ránk, mindig is egy saját hangzás kialakítására törekedtünk. Arra, hogy legyen egy speciális megszólalás, hangulat, ami jellemzi a Pagan’s Mindot, hogy az a kémia, ami közöttünk működik, kifejezésre jusson a zenénkben. Nagyon sok zenekar van, akik ugyanúgy szólnak, másolják egymást, aztán meg ott vannak a nagyok: Maiden, Priest, Metallica, akiknek megvan a markáns, egyéni hangzásuk. Mi is valami ilyesmit szeretnénk, és remélem, hogy egyre közelebb is jutunk hozzá.

Jól gondolom, hogy van egy laza koncepció a lemez dalai között?Pagan's Mind - Nils K. Rue

Abban az értelemben nem konceptlemez a God’s Equation, hogy nem egy történetet mesél el elejétől a végéig. Viszont a dalok hasonló témákat járnak körül, és össze is kapcsolhatóak. Abban viszont igazad van, hogy maga a Pagan’s Mind koncepciózus üzenettel bír. Most olyan dalokat akartunk írni, amik önmagukban is megállják a helyüket, viszont albumként is kifejezetten összeköthetők, egységesek.

Ha górcső alá vesszük az eddigi lemezeket, akár a zenét, a szövegeket, de még a borítókat is össze lehet kapcsolni, nem?

Igen, van egy Pagan’s Mind vezérvonal, amire minden szövegem, szövegünk felfűzhető. Mindig a misztikus, spirituális dolgok foglalkoztatnak, inspirálnak.

Gondolom, szereted a sci-fit...

Naná, de a tudományt még jobban. Azt hiszem, egy csomó dolog, amire ma azt mondjuk, hogy természetfeletti, netán csoda, arról ki fog derülni, hogy van tudományos magyarázata, csakúgy, ahogy az elektromosságra is csodaként tekintettek 300 évvel ezelőtt.

Van netán kedvenc íród vagy filmed a témában?

Film fronton totál Steven Spielberg rajongó vagyok, egy csomó király dolgot összehozott már. A Star Wars is nagyon szórakoztató, de a Star Treket még jobban szeretem.

Vallásos vagy amúgy?

Talán azt mondhatnám, vallásos vagyok abban az értelemben, hogy hiszek egy magasabb rendű lény, erő vagy akár hatalom létezésében. Nem hiszek viszont egyetlen istenben sem, aki mindent figyel és elbírál minket, hiszen ezek annyira emberi dolgok. A Pagan’s Mind persze egyáltalán nem egy vallásos banda, mi csak elmeséljük ezeket a dolgokat, mindenki úgy vélekedik róluk, ahogy akar. Pont ezért is sok a metafora a szövegeimben, mindenki a saját belátása szerint tudja értelmezni őket.

Mit gondolsz, mi lesz velünk, ha meghalunk?

Azt hiszem, minden élő - legyen akár ember vagy állat - rendelkezik egy bizonyos lélekkel vagy energiával, ami nem hal meg velünk együtt. Innentől kezdve azonban a képzeletünkre van bízva, hogy mit gondolunk, hiszen semmit sem tudunk a túloldalról. Abban viszont hiszek, hogy valami lesz a halál után, nem csak a nagy sötétség.Pagan's Mind - Nils K. Rue

Majdnem elfelejtettem a legfontosabb kérdést az új lemezzel kapcsolatban. Miért van az istennőnek hosszabb haja a külső borítón? Csak nem cenzúráztak titeket?!

(nevet) Az USA-ban nem mutathatsz ciciket egy lemezborítón, mert akkor a nagy áruházak és benzinkutak nem rakják ki a lemezeidet, úgyhogy kicsit cicomáztunk.

Szerencsére a limitált kiadáshoz mindkét verzió dukál!

Igen, vicces is!  A kiadónk ragaszkodott a konzervatívabb verzióhoz, de így a rajongók azért gyönyörködhetnek az eredetiben is. (nevet) Mellesleg a hölgy a borítón Stian, a dobosunk felesége. Egy ilyen ronda emberé, komoly, nem?!

Pár évvel ezelőtt énekeltél az Eidolon utolsó lemezén is, mondanál erről valamit?

A Parallel Outworlds lemez, ha jól emlékszem, 2006-ban jelent meg, és rögtön utána Shawn és Glen Drover át is ment a Megadethbe, ami aztán rendesen le is kötötte őket. Glen viszont most kiszállt, úgyhogy nem tudom, mi fog történni az Eidolonnal, egyelőre ez a projekt alszik. Beszéltünk egyébként Glennel mostanában, és egyáltalán nem kizárt, hogy összehozunk még valamit együtt. Szeretem őket, nagyon jó barátaim, és a muzsikájuk is tetszik, tehát miért ne?!

Kétszer is hallhattunk már King Diamond illetve Mercyful Fate dalokat énekelni, és tényleg döbbenetes, hogy ha akarsz, egy az egyben úgy énekelsz, mint King!

Azt hiszem, ha elég kitartóan próbálsz elérni valamit, amit igazán szeretnél, előbb-utóbb sikerülni is fog. Kicsit olyasmi ez, mint hogy ha sokat mosolyogsz a világra, a világ is vissza fog mosolyodni rád. 12 voltam, mikor először hallottam az Oath lemezt a Mercyful Fate-től, és teljesen kész voltam tőle, tiszta libabőr volt a karom, ahogy kell. Azt mondtam magamban, bármit megadnék, ha ilyen hangom lehetne. Onnantól kezdve állandóan énekeltem a dalokat a zuhany alatt, próbáltam úgy megszólalni, mint King, és végül jó sok gyakorlás után sikerült.Pagan's Mind - Nils K. Rue

Egyébként találkoztál már vele?

Sajnos nem. Tavaly úgy volt, hogy találkozunk az oslói koncertje után, de aztán nem jött össze, mert elég beteg volt, nem nagyon akart beszélni senkivel. Viszont a gitárosával, Andy LaRocque-kal találkoztam, sőt egy projectünk is volt együtt. Ő hallott két Diamond számot tőlem, és teljesen kész volt, nagyon tetszettek neki.

Talán meg kellett volna üzenned Andyvel, hogy ha King úgy érzi, már túl öreg, szívesen leszel az utóda!

Igaz! (nevet) Főleg, hogy szegény nincs túl jó passzban mostanában, gondok vannak a hátával. Talán megoszthatnánk a feladatokat, ő játszana a színpadon, én meg a függöny mögül énekelnék. (nevet)

Utolsó, tradicionális kérdésünk jön, mi az élet értelme?

Az élet értelme, hogy akkor és ott éljünk, ahol, és amikor vagyunk, és annyi jót tegyünk másokkal és magunkkal, amennyit csak tudunk. Ne legyünk gonoszak egymással, és lássunk a külsőségek, a felszín mögé, fedezzük föl az energiát, ami mindenhol jelen van. Közel áll hozzám a hippi filozófia! (nevet)

Fotó: Valentin Szilvia

További fotók:
Pagan's Mind

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.