Shock!

október 21.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Nemesis: „Ez függőség”

NemesisBár nem kevés tagcserén esett át a Nemesis, annyira talán mégsem változhatott meg a felállás, hogy az interjú megbeszélt helyén Fábián Zoltán gitárossal lazán elsétáljunk egymás mellett, méghozzá úgy, hogy cirka 5 ember lézengett akkor a vasútállomáson. Pedig igen, mert hiába meresztettem a szemem, egy szál rózsaszín szakállas, lóhajú fickót nem láttam, ellenben a szembe jövő terepszínű pólós, copfos, szemüveget és a megszokottól eltérő szakállszerkezetet viselő fiatalemberre fél szemmel mertem csak sandítani, nehogy azt higgye, hogy. Nincs mese, telefonálnom kell, de látom, jött egy SMS: "A MÁV jóvoltából 11:02 körül érkezem. Mostanában úgy nézek ki, mint Lenin szemüvegben és terepszínű pólóban... Üdv: Fábi", én a homlokomra csapok, és sietek a szemüveges srác után. Jól tettem, Fábi az, csak ő sem ismert meg, így szemüvegen keresztül. Ezek után egy közeli parkban csücsülünk le és vesézzük ki mi történt, mi történik éppen, és mi fog történni a zenekarral:

A tagcserékről sok helyen sok szó esett már, ezért ne a régi tagokról, hanem az újakról mesélj, emberileg milyenek?

Akkor kezdem a legegyszerűbbel, a Berczelly Csabával (basszusgitár), akivel a Jerichóban is, meg a Wellingtonban is együtt zenéltünk, emberileg adja is magát, hogy régóta ismerem, ezzel nincs gond, és ő szerzőként is bevált.

Ezek szerint már nem egyedül írod a zenét?

Így van. Tudom, hogy neki is vannak jó ötletei, tudunk együtt dolgozni, meg jól is játszik akusztikus gitáron, tehát nem csupán egy hangszeres, nem csak basszusgitározni tud, hanem akusztikus gitáron is tud játszani. A dobos - Nagy Laci - nagyon sok zenekarban játszott már, most egyébként játszik a Kormoránban is párhuzamosan a Nemesis-szel. Őt annyira még nem ismerem emberileg, de idáig nem volt vele probléma, pl. le tud jönni próbálni akár egy fél órára, mikor utána még koncertje van. Ha ezt meg tudja csinálni, akkor nem hiszem, hogy gond lenne vele, mert ha nem akart volna, akkor nem jött volna le. Kiss Zoli (ének) szintén sok kisebb zenekarban játszott már, róla azt kell tudni, hogy gitározik is, bár azt mondta nálunk nem fog, de végül is ő is hangszeres. Ami úgy ismert, az a legutolsó Classica felállás, ott láttam egyszer a Petőfi Csarnokban, és akkor mondtam, hogy "tök jó ez az énekes". Akkor még nem tudtam, hogy ilyen változások lesznek! (nevet) Aztán úgy kerestük meg a Lőrinczy Attila segítségével, mert ő szervezett bulikat nekik. Zoli is egy normális embernek tűnik. Nincsenek most ilyen nagy arcok.

Laci stílusilag milyen, hogy játszik?

Nagy Rush fanatikus, és ez hallatszik is a játékán, többet vállal el, mint a Misi (Szerecsen Mihály, ex-dobos). Meg jóval régebb óta is zenél. Most már mondhatom, hogy nekiálltunk az első két lemezt újból felvenni, mert régi terv volt ez, hogy angolul megjelentetjük, ami nem jött össze a régi felállással. Itt most úgy néz ki, hogy összejön. A régi terv az volt, hogy csak az ének lesz angolul újra rögzítve és az Abraxas lemez kimegy majd valahova, de úgy döntöttünk, ha szinte az egész zenekar kicserélődött, akkor miért ne vegyük fel az egész zenét? (nevet) Ezt a két lemezt itthon mi fogjuk terjeszteni, bár nem hiszem, hogy magas példányszámban, mert igazából nem erre akarunk mi koncentrálni, hanem a következő dolgokra. Szóval felvesszük a zenét is, mert 2001-ben ez a Nemesis, nem ilyen múlt idős dátumokkal fog megjelenni kint sem. Amit tudni kell még róla az, hogy lesz rajta egy instrumentális nóta.

Ezek szerint a két albumot összevegyítitek valamilyen módon?

Nem, két külön lemez lesz. Eredetileg úgy volt, hogy felvesszük mind a két lemezt, és ebből csinálunk egy promóanyagot és ha valaki ki akarja adni vagy terjesztené, akkor megkapja mind a két lemezt. Ha külföldi kiadónak nem kell, akkor meg a Periferic Records fogja terjeszteni, a Böszörményi Gergely-féle dolog. Idáig kihurcolta mind a két lemezt magyar nyelven is, egy csomót lehet találni mindenhol a világban így interneten keresztül. Más lesz a mostani lemezek borítója, nem csak a fotók miatt, hanem kicsit átgondoltabb lesz, a lemezek címei is, a számok sorrendje is teljesen meg lesz változtatva. A második lemez eleve a Psychogeist címet fogja viselni és rajta lesz a Karma, viszont az Éden és a Négy tükör nem, az megy az első lemezre. Arról viszont az Ébredj fel lemarad, azt nem vettük fel még egyszer. Az már csak a legeslegelső Nemesis lemezen van és csak magyarul.

Zeneileg változtattatok valamit a dalokon?

Apróságokat. Nagy változások nem lesznek. Szólók változnak egy kicsit, ilyesmi.

És az énektémák mennyiben módosulnak, Zoli a saját egyéniségét viszi bele a dalokba vagy a régi témákat énekli fel?

Végül is nem olyan a hangja, mint az Ákosé (Thorday Ákos, ex-énekes), mindkettőjüknek tök egyéni hangja van, neki azért van nehéz dolga, mert úgyis azt fogja tőle mindenki elvárni, hogy majd az Ákost utánozza. Nem utánozza az Ákost, de elénekli a számokat. A hangmagassággal nincs probléma, olyan nem lesz, hogy máshogy énekli, mert nem tudja kiénekelni, csak a hangszíne nem ugyanaz. Ez viszont nem jelenti azt, hogy rossz a hangja, nincs is túlságosan eltérő hangjuk.

Új számok?

Na, ez a másik fele a történetnek, mert amit eddig mondtam, az a múlt, visszanyúlunk, és úgymond helyesbítünk 2001-re. A további tervek azok úgy néznek ki, hogy a Periferic Records kitalálta, hogy milyen jó lenne, ha csinálnánk egy instrumentális lemezt. Ezt meg is fogjuk csinálni ugyanezzel a felállással, csak más lesz a neve. Lesz utalás a Nemesisre, mert az lesz a neve, hogy Goddess Nemesis. Az lesz az érdekessége, hogy hívtunk rá vendégeket, az After Cryingból a dobost meg a bőgőst, aztán írtam egy olyan számot, aminek fuvolával megy a vezérdallama, ezt felvállalta Kollár Attila a Solarisból. Ezeket a csapatokat - mint a Solaris és az After Crying - a Böszörményi terjeszti külföld felé, itthon tökre ismeretlenek, pedig a progresszív zene szerintem ezekről szól, nem a magunkfajtákról, akik progresszív metalt játszanak. Szóval ők teljesen belelkesedtek és mondták, hogy "oké, mikor csináljuk már". Emellett párhuzamosan fogjuk csinálni az új Nemesis számokat. Ötletek már mind a két lemezre vannak, csak az agyam most erre van ráállva, hogy azt a két angol nyelvű lemezt be kell fejezni. Végül is ott tartunk vele, hogy már csak az ének hiányzik. Azt nem lehet úgy megcsinálni, mint egy hangszert, hogy itt maradok két órával tovább és még két számot fel tudok játszani, mert ugye az embernek a hangja elfárad. Hozzá kell még tenni, hogy angolra a szövegeket Linka Péter fordította, ő egy ausztrál állampolgárságú - vagy már magyar állampolgárságú - pasi, tök jól beszél magyarul, nem mondanád meg, hogy nem magyar, pedig nem magyar. Szóval ő ültette át a szövegeket, és lent van a stúdióban is a kiejtés miatt. Szerintem Zolinak amúgy is elég jó a kiejtése, még Linka is azt mondta, hogy "neked tök jó a kiejtésed, annak ellenére, hogy magyar vagy!" (nevet)

Mikor lesznek készen ezek az anyagok?

Úgy változott a terv az előzőekben elmondottakhoz képest, hogy kicsit elszámoltuk magunkat, nem elég egy hónap két lemezre, Lajos (Gulyás Lajos menedzser) mondta, hogy "tiétek az április", ami úgy nézett ki, hogy 16 nap. Most időben igazából ott tartunk, hogy felvettünk két lemezt és hiányzik úgy 6 nóta éneklésileg, a többi mind kész van, csak keverni kell. Hamarosan elkészítjük a promóanyagot, ami annyiban változott, hogy a meglévő számokból - szerencsére az előzetes tervekhez képest azokat a számokat felvettük már, amiket eleve a promóra terveztünk - összerakjuk a promót és utána júliusban fogjuk befejezni az éneklést és a keverést. Nem lesz úgymond egy normális menet, hogy megvan a zene, és várni kell a nyomdára, hanem megcsináljuk az egészet előre, a borítót, és ahogy le van keverve, mehet a sokszorosítás. Általában a nyomdával megy el az idő.

A hangzáson változtattok?

Jobb lesz. Meg felvettük a Metal Hammernek egy válogatásra a Karmát ezzel a felállással, magyarul, ami csak ott lesz hallható.

A Goddess Nemesis mikorra várható?

Most ahogy ezt befejeztük, egyből nekiállunk írni a nótákat. Sőt. Már most nekiállunk.

Koncertek?

Úgy döntöttünk nem fogjuk magunkat szétkoncertezni, inkább csak ott játszunk, ahol már bejött, ahol tudom, hogy kellünk, és ahol jó cucc van. Rájöttünk, hogy fölösleges azt erőltetni, hogy elmegyünk teszem azt a Pokolgéppel turnézni, mert azok az emberek úgyis a Pokolgépre mennek, és azoknak az embereknek még akkor is sok a zenénk, ha teszem azt a zúzósabb számokat válogatjuk össze. Viszont arra jó volt ez a Nevergreen, Mood, Black-Out és Pokolgép turné, hogy már tudjuk vannak olyan helyek, ahova érdemes elmenni. A tervek úgy néznek ki, hogy beszélek a Medveggyel, hogy szervezzen egész őszre egy tíz koncertes valamit, olyan helyekre, ahova tényleg érdemes elmenni, jól szól, és ahol az embereket talán még érdekli is a dolog. Ismerünk egy fekete holland gitáros srácot, aki már régóta mondogatta, hogy játszana előttünk, úgy néz ki, hogy jön velünk erre a tíz koncertre, meg még egy zenekart kiválasztunk.

Hány éve zenélsz már?

Mikor is kezdtem? 17 évesen. Régóta... (nevet), de basszusgitáron kezdtem igazából.

És hogy bírod még mindig?

Ez függőség. Nem érzem jól magam, ha nem zenélhetek. Nekem tökmindegy milyen stílusban játszom - bár ezt szeretem a legjobban, amit most csinálok. De ha valami lenne ezzel a csapattal is, mindenki bemondaná az unalmast, akkor is valahova biztos elmennék, annyira hozzászoktam 13-14 év alatt, hogy hiányzik már. Nem is a koncert, csak maga a zenélés.

Mennyien szoktak összejönni egy-egy vidéki koncerten?

100-200, az már jónak számít. Viszont az a jó abban az egészben, hogy akik ott vannak, abból levonok mondjuk 15-öt és a maradék azért jött, hogy megnézzen. Még talán ismer is, és ez jó. Akkor mindegy, hogy 10-en vannak vagy 100-an. Az egész Nemesis történet úgy indult, hogy csinálunk számokat, ahol az a lényeg, az elsődleges koncepció, hogy nekünk tetsszen, és ha még valakinek tetszik, az k...a jó. A többi meg nem érdekel. Ha mindenki azt fogja mondani, hogy szar zene, akkor is ezt fogjuk csinálni, mert nekünk ez tetszik. Ez a Wellingtonból levont tanulság. Azt nem mondom, hogy az nem tetszett, voltak ott is jó dolgok, csak aztán nagyon elfajult, nagyon irányított lett az egész. Megcsináltuk az első lemezt, olyan lett amilyen, a Paksi azt hitte az olyan nagy lesz, ugyanannyian fognak jönni, mint az Ossianra, de ez nem jó mégsem, írjunk keményebb lemezt. Elkészült a második, ő meg azt nyilatkozta akkor, hogy egy szar Jericho lemez lett, aztán megcsináltuk a harmadikat. Hozzáteszem az úgy készült, hogy akkor én már nem voltam tag, de ha már elvállaltam, akkor befejezem. Megírtam az egészet számítógéppel, nincs is nagyon dob, meg basszusgitár rajta, talán 1-2 nótában a Miki bőgőzött. A Berczelly nem kellett neki, a Juhász Robi nem kellett neki, szintiről ment a dob, nagyon pontos lett. (nevet) Szerintem a második a legjobb, ha a hármat össze kell hasonlítani. A harmadikkal az volt a baj, hogy lágyabb, dallamosabb lett, viszont a szövegek annyira nem passzolnak össze a zenével, hogy az már nevetséges.

A mostani felvételekre mennyit készültetek?

A felkészülési idő az úgy nézett ki, hogy hatszor próbáltunk, mielőtt a két lemezt felvettük volna.

Ezek szerint a többiek ott próbákon tanulták meg a számokat?

Igen. Ott közben. Maximum egy hónap felkészülési idő, hat próbával. Laci úgy csinálja a dolgokat, hogy a próbákon nem állt még neki össze némelyik nóta és úgy vettük fel a stúdióban, hogy néztük egymást, és mondtam mi jön. De nem lehet észrevenni a dobolásán, hogy elbizonytalanodna. Meg tett is hozzá bőven, pl. a Szürke szoba eleje olyan lett, hogy az félelmetes. Mindegyik nótára igaz, hogy nem igazán vettünk el belőlük, inkább hozzátettünk. A Kígyó szeme jó példa, azzal mindig az volt a bajom, hogy elkezdődik, és megy magasan az a dallam, mennek a dobok és a basszus és nincs semmi középen. Most ez teljesen másmilyen lett, annak ellenére, hogy ugyanúgy megvannak azok a dallamok.

Feldolgozást játszotok majd ezzel a felállással is?

Most még nem, de vannak tervek. Bár nem beszéltünk róla, de már kinéztem pár nótát, ami jó lenne. Szívesen játszanék Rush-t, Geddy Lee lemezéről az első számot például, a Flower Kingstől van egy nóta, ami ilyen keleties hatású nóta, azt néztem ki. Az új számok sem lesznek rosszabbak, mint a régiek voltak. Bízom benne. Vagyis tudom, mert már voltam próbán! (nevet)

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.