Shock!

június 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Iced Earth: Amerika megeszi Európát

1998. szeptember 27. nagy nap volt minden Iced Earth-rajongónak és azoknak, akik szeretik a jófajta power metalt: 4 együttes tette tiszteletét az E-Klubban és majdnem mindannyian a kíméletlen “erő-fém” jegyében muzsikáltak.

A koncertek előtt mindig nagy a kavarás, nekem mégis sikerült elcsípnem néhány szó erejéig a főzenekar énekesét, Matthew Barlowt, aki szemüvegben, összefogott hajjal, baseball-sapkában, farmerban és egy világos pulóverben nem is hasonlított a színpadi önmagához. Ennek ellenére készséggel és mosolyogva válaszolt minden kérdésemre. A helyszín pedig mi is lehetett volna más, mint az E-Klub öltözője…

Matthew, mielőtt bármibe belekezdenénk, szeretném, ha bemutatnád az új lemez számait…
Huh, ez elég nehéz lesz, haha… Vehetek előtte egy nagy levegőt?

Persze. És ha kell, itt vannak a dalcímek sorrendben…

Nagyon jó. Ennek örülök, mert nem emlékszem igazán rájuk… Szóval egy rövid kivonatot akarsz mindegyik nótáról hallani?!

Igen, a saját szavaiddal.

Oké. A Burning Times egy olyan dal, amihez Jon (Jon Schaffer gitáros, dalszerző) hozta a zenét, én pedig a szöveget írtam meg. A nóta alapötletét az a könyv adta, amit az inkvizíció használt, hogy megtudja belőle, kik a boszorkányok. Ez volt az ő Boszorkánykalauzuk, a Boszorkányok kézikönyve. Teljesen mindegy, mit csinálsz, boszorkány vagy. Eláshattad magad, ha a könyv annak titulált.
A Melancholyt Jon egyedül írta. Ez tulajdonképpen az emberi oldala Jézus Krisztusnak és a történetének. Egy emberi aspektus, ahelyett, amit mindannyian olvasunk. Hisz nemcsak Isten fia volt, hanem szabad akarattal döntötte el, hogy megváltja az emberiség bűneit a halálával.
A Disciples Of The Lie egy gyűlölet-dal Jontól. (nevet) Egy olyan papról szól, aki pedofil. Elmeséli a szöveg, hogyan késztetett arra egy fiatal srácot, hogy az felnőve a szenvedéseiért cserébe megölje őt.
A Watching Over Me egy nóta, amit Jon írt annak a barátjának az emlékére, aki 14 évvel ezelőtt egy motorbalesetben életét vesztette. A srác sokat ivott. A legjobb barátja volt, és halála teljesen megváltoztatta Jon életét. Ez a fiú volt egyébként az Iced Earth-név kitalálója.
A Stand Alone-ban együttműködtem Jonnal, ennek szintén én hoztam a szövegét. Egy férfiről szól, aki a fiának az életről mesél. Talán ezzel mindent elmondtam róla.
A Consequences a legpolitikusabb dal, amit az Iced Earth valaha is írt. Nem úgy politikus, ahogy azt sokan gondolnák. Arról szól, hogyan kellene mindannyiunknak szembenéznie a következményekkel.
A My Own Saviort is ketten írtuk Jonnal. Egy olyan srácról szól, akinek minden szempontból elege van az életből, és úgy gondolja, a halál a legjobb megoldás erre a problémára. Megöli magát és rájön, hogy a másik oldalon sem olyan túl jó neki…
A Reaping Stone írásába Jimmy (James MacDonough basszusgitáros) is besegített. Ez egy rövidke horror-történet egy olyan monolitról, amely összegyűjti az elveszett lelkeket, például az eltévedt gyerekekét és imádkozik értük. Beteg kis történek. (nevet)
Az 1776 egy instrumentális rész. Eleinte igazából Purgatórium volt a címe, mert olyan volt, mint egy antifona (egyházi himnusz-szerűség – TÁ), de egyre inkább lázadó lett, ezért kapta az 1776 címet.
A Blessed Are You egy olyan nóta, amit Jon teljes egészében a rajongóknak írt. Minden egyes rajongónak. Bár sokkal inkább magáért beszél, ha elolvasod a szövegét.
A Something Wicked-trilória, a Prophecy, a Birth Of The Wicked és a The Coming Curse egy történet, amit Jon alkotott meg, egy olyan főhősről, akit ő talált ki egy valóságos történet számára. Egy olyan sztoriról van szó, amit leginkább bibliai elemekkel átszőtt, tudományos-fantasztikus utalásokkal fűszerelt horror-történetnek lehetne definiálni. Ez a kiindulópontja a következő lemez sztorijának, ami ismét egy koncept album lesz.

Köszönöm. Akkor most, ha már ennyire a jelenben időzünk az új lemezről beszélgetve, talán néhány szóval jellemezhetnéd a turnétokat, ami végre eljutott hozzánk is.

A körút tényleg nagyon jó. És még el se értük a fő piacunkat, ami Németország.

Hány állomást jártatok már végig?

Ez lesz, azt hiszem, a 7. vagy a 8. koncert és még körülbelül 20 van hátra.

Ezek szerint ez egy elég komoly turné…

Igen. Olyan területeket is meg fogunk látogatni, ahol még sosem vagy nagyon régen játszottunk. Például itt én még nem jártam, csak Jon. Ő az egyetlen tag, aki már 1991 óta a bandában van, az egyedüli ember az eredeti felállásból.

Beszéltem Warrel Dane-nel, ő mondta, hogy szeretnének még egy közös körutat szervezni veletek… - kezdtem, de Matthew valahova máshova figyelhetett, mert értetlen arckifejezését látva rájöttem, hogy csak a felét kapta el annak, amit mondtam.

A Blind Guardiannel? – kérdezte.

Nem. A Nevermore-ral…

Áh, beszéltél Warrellel?!

Öhöm…

Állat!… Ha, hát igen, tényleg jó lenne. Gondoltunk már rá mi is. Talán az Egyesült Államokban kellene ezt megjátszanunk, mert ott az emberek nem láttak együtt bennünket. Vagy esetleg még Dél-Amerikában lehetne, mert ha megint együtt játszanánk Európában, úgy tűnne, hogy ez még mindig ugyanaz a turné, amit 3 éve kezdtünk el. (nevet) Tudod, a dolgok változnak, voltunk már előttük főbandaként a Dark Saga-val és a Days Of Purgatoryval. Lenyűgözők. A legjobb srácok, akikkel valaha együtt lógtunk, de nem tehetjük mindig ezt. Viszont jó lenne az USA-ban útra kelni velük…

Gondolod, hogy az amerikaiak nyitottak a zenétekre?

Alakul a dolog. Megvan a rajongói bázisunk. És közülük bármelyik beillene az európaiak közé, ha itt lennének. Érted, mire gondolok, ugye?!… Kevesebben vannak, azonban minden alkalommal többen és többen lesznek, a számuk egyre nő.
 

Bár az elején azt ígértem, hogy nem lesznek túl személyes kérdéseim, most mégis akad egy. Az előző lemez, amit megjelentettetek, a Days Of Purgatory volt, ami arról híres, hogy az első két anyag nagy részét rögzítettétek újra a te énekeddel. Nem gondolod, hogy esetleg Gene (az első énekes) nem repesett az ötletért?

Nem tudom… Nem igazán beszéltünk vele. Ezek végül is Jon nótái. És ő meg akarta csinálni. Nekem tetszett az ötlet. Volt néhány dolog, nemcsak az énekben, hanem zeneileg is, amit ki akartunk javítani. Talán egy kicsit furcsa próbálkozás volt. A Dark Saga-val egy szinte teljesen új rajongói tábort építettünk ki és úgy gondoltuk, jó lenne, ha hallhatnák a régi dolgokat is. Így viszont nem kell megvenniük az előző lemezeket, mert rajta van a nagy részük az újon.

Úgy gondolod, hogy a Dark Saga volt az Iced Earth igazi áttörése?

Hát, azt hiszem, tulajdonképpen igen – egy csomó szempontból és területen. Egy jó lemez. Boldogok voltunk vele és most is meg vagyunk elégedve.

Tartjátok még a kapcsolatot a Spawn megalkotóival?

Nem. Al Simmons ugyan a barátunk, de igazából nem foglalkozunk velük.

Tehát nem lesz újabb közös dobásotok?

Nem.

Milyen gyakran szoktatok próbálni? Ha egyáltalán szoktatok…

Persze, nekünk is kell próbálni, nemcsak beugrunk egy koncertre, hogy “Hé, itt vagyunk!”. (nevet) De eleinte mindenki egyedül gyakorol. Nem annyit, amennyit mondjuk egy garázs-banda, akik összejönnek és jammelnek, mert nálunk mindenki tudja, mi a dolga. Tudod, király, mert mindannyian professzionális zenészek vagyunk. Csak összejövünk, és bumm! Persze vannak olyan részek, amiket közösen kell kidolgoznunk, hogy el tudjuk játszani őket a színpadon, még, ha egyénileg nem is volt elképzelésünk róla.

Ha turnén vagytok, írtok új dalokat?

Nem. Ötletek, riffek persze mindig akadnak, de dalokat olyankor nem írunk.

Dolgoztok a banda mellett?

Igen. Különböző dolgokat. A zenélés azért annyira nem kifizetődő ebből a szempontból. Jon az együttesnek dolgozik, ő szervez mindent, ami az USA-ban történi, a németországi managementtel kapcsolatot tart, tárgyal a koncertszervezőkkel, miegymás. Jimmy szakácskodik, én kőműves vagyok, Brent (Brent Smedley dobos) dobtanár. Ugye, Brent? – nézett vigyorogva a mellettünk pakoló dobosra, aki erre értetlenül pislogott vissza, majd a kérdés megismétlése után bólogatni kezdett. – Larry (Larry Tarnowski szólógitáros – és csak 20 éves!!) pedig a Chicago Tribute-nek (egy New York Times kaliberű újság) dolgozik.

Ha turnén vagytok, hogyan tudjátok követni a külvilág eseményeit?

Elég nehezen. Alig tudjuk megjegyezni egyáltalán, hogy hányadika van. Minden nagyon gyorsan változik körülöttünk. Felkelünk, zuhanyozunk, kajálunk, sétálunk, körülnézünk egy kicsit, aztán irány a színpad. Nehéz amerikai vagy legalább angol újságot találni.

Ismered az európai kultúrákat?

Egy csomó van belőlük. (nevet)

Persze, de úgy általában mi a véleményed róluk?

Aha, értem, mire gondolsz… Hát, szerintem itt nagyon sok ember hasonlít egymásra. Nincsenek olyan nagy különbségek. Egyedül az zavar, hogy Amerika túl nagy befolyással van Európára. McDonald’s, Coca-Cola, meg az összes ilyen szarság. Ugyan jó érzés látni ismerős dolgokat, mint a spray-k vagy a kóla, és elmenni mondjuk BigMacet enni, de ezzel egy időben ijesztő, hogy az emberek azt gondolják, ez így oké. Nem tudom. Talán az európaiak úgy tekintenek a McDonald’sra, mintha az a szabadság jelképe lenne, pedig ez az egész szerintem egy nagy rakás szar, ahol egy testület parancsol. Arra figyelmeztet, hogy a jövőben minden ilyen lesz. A világot néhány nagyobb társaság fogja irányítani. Át fogja venni az uralmat az MTV vagy néhány nagyobb rádió. Zavar, mert úgy látom, hogy erre tartunk. Sajnálom, mert az itteni dolgokat még tudom tisztelni. Például ahogy a rádiók, lapok működnek. Egy együttes ad néhány interjút, és az újságok azt írják meg, amit a banda igazából gondol. Ellentétben az Államokkal. Itt nem nagy kiadók “csomagolják be” az együtteseket és nem adnak hatalmas pénzeket a rádióállomásoknak, hogy a dalaikat lejátsszák. Nem nyomatják a nótákat 7-8 alkalommal naponta, hogy az emberek agyát ezzel átmossák. A hallgatók így nem gondolják azt, hogy “Huh, öregem, meg kell vennem ezt a lemezt, mert hallottam a dalukat 100-szor!”. Azt hiszem, itt sokkal szabadabb a piac, mert itt azt veszik meg a srácok, amit szeretnek. Olvasnak egy interjút és tetszik nekik a banda, vagy mondjuk írsz rólunk egy kritikát és az emberek adnak a véleményedre, akkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy megveszik a lemezünket, mert a rádióban nincs ugyan szó rólunk, de bíznak az ízlésedben. Ezt gondolom. És tényleg kár, hogy az USA annyira befolyásolja az itteni dolgokat.

Szerintem azért nálunk a McDonald’s teljesen más, mint nálatok…

Igen, biztos vagyok benne, hogy nem ugyanaz. Még az Államok különböző részein is más. Ha csak a menüket vagy a kínálatot nézed…

Nem erre gondoltam. A McDonald’s egy gyorsétteremnek indult nálatok. Itt azonban az emberek úgy tekintenek rá, mint egy lehetséges hétvégi programra, egy olyan helyre, ahol eltölthetik a péntek estét.

Aha, értem… Hát egy csomó ember ugyanezt gondolja az USA-ban is. Néhányan ott is azt hiszik, hogy a McDonald’sba járás a hét fénypontja. Főleg a gyerekek meg a fiatal szülők, mert könnyebb a kölyöknek egy Gyerek-menüt vagy egy Happy-Meal-menüt venni, mint mondjuk kirándulni egyet vele, vagy olyan helyre vinni, ami kicsit igényesebb.

Hallottam egy projectről…

Igen, Jon és Hansi (Hansi Kürsch, a Blind Guardian énekese) akarnak csinálni egyet. Nem tudom, mikor lesz már belőle valami, és szerintem ők se nagyon, úgyhogy nem adhatok több információt róla, de biztosan csinálnak valamit. Valami nagyon király dolgot.

Mit csináltál az Iced Earth előtt?

Volt egy bandám a testvéremmel. Nem a legzökkenőmentesebb volt az elválásunk, de meg kellett tennem, amit meg kellett tennem. Az együttesünk szekere nem haladt valami gyorsan, mert felesége, kölcsöntörlesztései voltak, én pedig sokkal szabadabb voltam és zenélni akartam. Ő mást képzelt el. Elég kemény helyzet volt, de megértette az én érveimet is, és minden rendeződött.

Milyen zenei hatások miatt kezdtél el énekelni?

Gyerekkoromban kórustag voltam, de egészen a gimnáziumig nem foglalkoztam a rockkal. Akkor ismerkedtem meg a keményebb műfajjal, és elmentem country-énekesnek is…

?!?…

Bizarr, mi?

Egy kicsit…

Aztán beálltam a bátyámhoz. Ő és a zenéi voltak a legnagyobb hatással rám, ő vitt bele leginkább a sűrűjébe. Abban az időben thrash metalt meg hardcore-t játszottunk. Ezután karolt fel Jon és igazi énekest faragott belőlem – nevetett össze az éppen belépő gitárossal.

A kedvenc bandáid?

Természetesen a régebbiek. Judas Priest, Iron Maiden… Bla-bla-bla-bla… Öh… A régi Metallica, Black Sabbath. Tudod, a jó dolgok. (nevet)

Aha. És mit hallgatsz, ha van időd, de tele van a hócipőd a sok zúzós zenével?

Szeretem a Pink Floydot, Sealt, a Police-t. Ezekkel tudok leginkább a metaltól elszakadni. Tudom, hogy Seal egy kicsit extrém hozzám képest, de a zenében én a zenét értékelem és azt, ahogyan azt megcsinálták. Ezt könnyű hallgatni.

Biztos vagyok benne, hogy ismered a floridai metal életet. Mondjuk a death metal vonalat.

Igen, de mostanra már nincs olyan, hogy “floridai halál-zene”. Egy csomó banda még mindig ott lóg és ott él, de már nem játszanak. Volt idő, amikor mindeni ott dolgozott, a Morrisoundban vették fel az anyagaikat, stb… Emlékszem, amikor először költöztem Tampába, illetve egy kisvárosba mellette, mindig eljártam a metal koncertekre. Rengeteg volt, aztán szinte egy pillanat alatt leállt az egész. Volt-nincs. Nagyon furcsa, de azt hiszem, az ipar így működik.

És a dallamosabb floridai bandákat, mint a Crimson Gloryt vagy a Savatage-t szereted?

Igen. A Savatage-ékat ismerem, nagyon jó arcok, imádom a zenéjüket is. A Crimson Glorynak meg például nagyon könnyű volt hallgatni az első lemezét. Azt is szerettem.

Milyen terveid vannak a bandával és a banda nélkül a jövőre vonatkozóan?

Minden tervemben szerepel az Iced Earth. Úgy értem, ez a családom. Világuralomra törünk. (nevet)

És gondolsz az utána következő évekre?

Mikor már öreg leszek?

Például.

Nem tudom. Jó lenne Coloradoba költözni, vagy olyan helyre, ahol sok a hegy, ahol egyedül lehet az ember, élvezheti az életet és a természetet, távol a sok hülyétől.

Mit csinálsz, ha van szabadidőd?

Hát… Jon, mit csinálunk, ha van szabadidőnk? – kiáltott át a mögöttem csendben meghúzódó gitárosnak.

Ah, szóval együtt töltitek a szabadidőtöket is? – kérdeztem Mr. Schaffer felé fordulva.

Játékokat veszünk, képregényeket olvasunk. – válaszolt John vidáman, mire mindannyian nevettünk egy jót – Nincs túl sok időnk, mert nagyrészt a bandával foglalkozunk.

Kicsit ehhez kapcsolódik az utolsó kérdésem is. Beszéltetek a Spawnról meg hogy sci-fi, képregények… Szeretitek a Galaxis Útikalauz Stopposoknak című könyvet?

Még nem olvastam, de már hallottam róla – felelte Matthew.

Nekem egy lemeztársasági ember ajánlotta. Már rajta van a listámon és ezek után biztosan el fogom olvasni! – mondta ki a végszót Jon vigyorogva.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.