Shock!

december 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Helloween: „Ezt a lemezt kellemes újra és újra betenni”

Hamarosan ismét együtt koncertezik Budapesten Németország két legnépszerűbb és legismertebb klasszikus heavy metal zenekara, a Helloween, illetve a bandából a '80-as évek végén távozott Kai Hansen alapította Gamma Ray. A Hellish Rock II fedőnevű turné március 19-én éri el a PeCsa Music Hallt, és a 2007-es első felvonáshoz hasonlóan vélhetően most is az év egyik kiemelt jelentőségű metal bulijának lehetünk majd tanúi a Városligetben. A Gamma Ray új nagylemeze csak az év második felében várható, a Helloween azonban egy újabb kiváló albummal a hóna alatt érkezik a fővárosba. A sokszor flegmának bélyegzett, ám a telefonban roppant készséges és kedélyes Michael Weikath gitárossal a Straight Out Of Hellről és a turnéról egyaránt beszélgettünk.

Michael, nagyon tetszik az új lemezetek, de már elsőre is feltűnt, hogy mintha ismét napfényesebb oldalról közelítettetek volna, mint a legutóbbi 7 Sinnersen. Ez tudatos törekvés volt?

Végülis valamennyire igen. A producerünkkel, Charlie Bauerfeinddel eleve úgy kezdtünk neki a munkának, hogy vegyük kicsit tipikusabbra, pozitívabbra az összképet. Ezen túlmenően persze csakis a minőség számított, és ez a megközelítés nem jelenti azt, hogy az albumon nem esik szó sötét, komoly témákról. Egyszerűen csak annyi történt, hogy napfényesebb formában tálaljuk ezeket is a dalokban.

Két dalt jegyzel teljesen önálló szerzőként ebből az eresztésből, és mindkettőt központinak érzem az albumon. Minek kapcsán született például a Years?

A Years alapgondolata az volt, hogy rengeteg ember mellett úgy szalad el az egész életük, hogy közben semmit sem csinálnak. Elvannak magukban, lehet, hogy még jól is érzik magukat, nyom azonban semmi sem marad utánuk. Úgy gondolom, mindenképpen törekedni kell arra, hogy valami nagyot, valami jót hagyj magad után a világban... Aztán persze vagy sikerül, vagy nem. Még akár azt is megkockáztatom, hogy kissé cinikus ez a dal a maga nemében.

Nemrég múltál ötven éves. Szerinted cinikusabb lettél az évek során?

Ez egy érdekes kérdés... Lehetséges, hogy igen, viszont ezzel együtt járt az is, hogy más dolgoknak meg jobban tudok örülni, mint azelőtt. Összességében szerintem nem vagyok annyira negatív, mint amilyennek néha tűnhetek! (nevet)

És honnan jött az ötlet, hogy pont a Burning Sunhoz készítsetek egy hammondos verziót is a néhai Jon Lord tiszteletére?

Tulajdonképpen teljesen véletlenül alakult így. Talán tudod, hogy évek óta együtt dolgozunk a lemezeinken Matthias Ulmerrel, aki a dalok billentyűs részeinek kidolgozásáért felelős. Matthias két héttel Jon Lord halála után küldte át a Burning Sun szimpla verzióját, és amikor meghallgattam, egyből adta magát az ötlet, hogy talán érdemes lenne készíteni belőle egy eltérően kevert változatot, amiben dominánsabb az orgona. Ha megfigyeled, eleve ott van a nótában a Hammond, de csak színező jelleggel. Maga a nóta ebben a verzióban hagyományosabban, heavy metalosabban szól, nekem viszont egyből ott csengett a fülemben egy Deep Purple, Rainbow jellegű változat markánsabb billentyűkkel. Így aztán elkészítettük a második variációt is rá, ahol már sokkal hangsúlyosabban szól az orgona, és mindenhol hallani lehet, miket játszik Matthias. Azt hiszem, Ritchie Blackmore is valahogy így csinálta volna meg. Nagyon elégedett vagyok mindkét változattal, szerintem sikerült egy nóta két különböző arcát megmutatnunk ebben a formában.

Érdekes, hogy pont a Nabataeát választottátok felvezető klipnek a maga hétperces hosszával...

Valóban nem tűnik nyilvánvaló választásnak, pedig az volt. Úgy szokott lenni, hogy a menedzsment a megjelenés előtt, amikor már teljesen összeállt a lemez, körbekérdez mindenkit, hogy szerinte melyik szám lenne alkalmas felvezetésnek, és ilyenkor áll össze a végleges dalsorrend is. Igazából mindenki a másiktól függetlenül a Nabataeát nevezte meg ideális lemeznyitóként, ami tényleg egy hosszú, epikus dal, viszont nagyon ragadósak is a dallamai. Utána pedig úgy gondoltuk, hogy ha már lúd, legyen kövér: ugyan miért ne lehetne ez a klipnóta, ha ennyire tetszik mindenkinek? Nekem bejön, hogy nem valami tipikusabb rövid témát választottunk felvezetésnek, hanem amolyan árral szemben úszó, komplex és hosszú darabot. A rádiókban így sem, úgy sem fogják soha leadni, szóval igazából nem is kellett tekintettel lennünk semmiféle kommerciális szempontra.

Klipfronton is ugyanígy látod a helyzetet? Szerinted van még értelme egyáltalán klipeket készíteni?

Kétségtelen: klipfronton sem számít ma már annyit, melyik dalhoz forgatsz videót, mint azelőtt. Azt ugyanakkor nem mondanám, hogy értelmetlen lenne klipeket készíteni, mert az interneten ma is elég komoly port lehet felverni egy jó videóval. Ma már persze messze nincs rájuk annyi pénz, mint régen, de ez azt is maga után vonja, hogy a stressz is kevesebb: régen a kiadó beletolt egy rakás lóvét a klipekbe, te pedig retteghettél, hogy mi lesz, ha nem kielégítő színvonalú a végeredmény, aggódtál, hogy vajon játsszák-e majd, és így tovább... Most már az ilyesmi abszolút nem jellemző. Ettől még persze nem mondom, hogy nem lehet indokolt némi pesszimizmus a jövővel kapcsolatban, hiszen jelenleg senki sem tudja pontosan megjósolni, milyen irányt vesz majd ez az egész pár éven belül. Az például a halálom, amikor egy adott videó nem érhető el a YouTube-on valamely régióban, és nyilván az sem jó, ha pocsék hangminőség társul a kliphez, nehogy valaki kimásolja a hangsávot. Értem, hogy ezek az intézkedések a mi védelmünket szolgálják, de amikor a kiadók a zenészek jogait akarják óvni, pont a klipek céljával cselekednek ellentétesen, hiszen a videóknak éppen az lenne a lényegük, hogy az emberek megnézhessék őket. Na mindegy, majd kiderül, merre halad tovább a technikai fejlődés...

Ahogy olvasom, a listákon állati jól kezdett a lemez mindenfelé, tizenöt év után ismét bekerültetek a német Top 20-ba, ráadásul a negyedik helyen, és még több idő, huszonöt év után újból bejutott a Helloween a Billboard 200-as listájára is. Szerinted mi ennek az oka?

Szerintem vannak lemezek, amikben néha különleges varázslat gyűlik össze, és a Straight Out Of Hell egy ilyen lemez. Ez egy befogadható, nagyon könnyen hallgatható, jó dallamokkal teli metal album. Nem kísérleteztünk, csak azt csináltuk, amihez a legjobban értünk. Sokan mondták az utóbbi hetekben, hogy van az egész albumnak valami megmagyarázhatatlan pozitív érzete, egyszerűen kellemes újra és újra betenni. Ez alighanem közrejátszik a sikerben, de én ugyanilyen fontosnak ítélem, hogy az emberek látják: a zenekar él és virul, és mára megszerették ezt a régóta változatlan felállást is. Én is így voltam ezzel annak idején: ha hallgattam egy bandát, nemcsak a zenéjükhöz kötődtem, hanem a konkrét zenészekhez is, és nehezen viseltem, ha valaki távozott.

A saját esetetekben is ez volt az ábra?

Persze. Régen is kifejezetten utáltam a tagcseréket, és Markus is így volt ezzel az elejétől fogva. Mindig őszintén reménykedtem benne, hogy soha többé nem lesz hasonló, aztán az élet mindig felülírta a várakozásaimat...

Mennyire tekinthető stabilnak ez a mostani Helloween?

Nagyon szeretném, ha már nem történne több változás a csapatban. Szerencsére nem is látok ilyesmire semmi okot, mert tényleg évek óta hihetetlenül jó a hangulat nálunk. A zenei összhang és közös hullámhossz mellett emberileg is jól elvagyunk együtt, élvezzük egymás társaságát.

Tudom, hogy az előző évtized második felében kiadott lemezeitek, a The Time Of The Oath és a Better Than Raw világviszonylatban közelítették az egymilliós eladási példányszámot. Manapság mennyi fogy egy Helloween albumból?

Nem tudom, de biztos nem annyi, mint akkoriban! (nevet) Tudod, az az igazság, hogy nem igazán szeretem firtatni az eladási eredményeket a kiadónál, mert tudom, hogy csak felidegesíteném magam azon, amit hallok... Annyi bizonyos, hogy a hanghordozók eladásai átlagosan nagyjából a korábbi mennyiség ötödére estek vissza az elmúlt évtizedben. Ez a visszaesés nemcsak minket érint, hanem mindenki mást is, tehát Christina Aguilerának meg a többi nagy popsztárnak is lényegesen kevesebb albuma fogy a letöltések miatt. Úgy gondolom, nálunk is hasonló arányokról beszélhetünk, de mondom, nem szoktam nagyon feszegetni a témát. Az viszont biztos, hogy ma az eladási mutatóktól függetlenül több ember hallgat Helloweent, mint valaha, és ezt a koncertjeink látogatottsága is fényesen igazolja, hiszen nagyobb helyeket tudunk megtölteni, mint bármikor korábban. Amikor úgy 1987 és 1988 körül a zenekar viszonylag gyorsan nagyon népszerű lett, biztos, hogy kevesebben hallgattak minket, mint manapság. Ebben persze az is benne van, hogy ma már több generáció szereti a zenénket.

Ha már így feljött ez a téma, emlékszel esetleg az 1987-es magyar koncertetekre? Itt nálunk a mai napig legendás az a buli.

Persze, hogyne emlékeznék! A Kisstadionban játszottunk, az Ossian volt az előzenekarunk, és ha jól emlékszem, az Omega felszerelését használtuk. Azért is maradt meg ennyire meghatározó élményként nekem is az a nap, mert csak lestük, ahogy jönnek és jönnek az emberek, és nem hittük el, mennyien kíváncsiak ránk. Azt hiszem, akkor tudatosult bennünk, hogy a zenekar tényleg nagyon nagy lett. Mindenképpen különleges élményt jelentett számunkra az is, hogy az akkori NDK-ból is rengeteg rajongó érkezett Budapestre, akik otthon értelemszerűen nem láthattak minket koncerten, Magyarországra azonban elutazhattak megnézni a bandát.

Beszéljünk akkor egy kicsit az aktuális Hellish Rock II turnéról is, amin ismét a Gamma Ray társaságában járjátok majd körbe a világot. Melyikőtök kezdeményezte, hogy legyen folytatás?

Az alapötlet most is ugyanúgy Kai Hansentől jött, mint az első közös turnénál. Az első Hellish Rock körút állati sikeres volt, így természetesen adta magát, hogy legyen folytatása, és mivel most mindkét csapatnak megfelelt az időpont, úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Úgy tapasztalom, mindenkinek bejön, hogy egy este nézheti meg a Helloweent és a Gamma Rayt, és mi is jól éreztük magunkat együtt.

Milyen programot játszotok majd a turnén?

Neeeeem, ebbe a csőbe nem húzol be! (nevet) Egyelőre még nem szeretnék semmit mondani a konkrét programról, legyen meglepetés. Elégedj meg annyival, hogy minden szempontból fejlesztünk a produkción, és nemcsak zeneileg, hanem a látvány tekintetében is komoly show-val készülünk. És persze most is lehet majd egy színpadon látni a két csapat zenészeit, ami úgy gondolom, mindig érdekes, hiszen így bizonyos máig roppant népszerű régi dalokat az eredeti előadóktól hallhat a közönség.

Egy elég markáns előadó azért hiányzik a régiek közül így is...

Na igen.

Szerinted fogsz még valaha egy színpadon állni Michael Kiskével?

A menedzsment évek óta össze akar hozni valami közös megmozdulást, ez nem titok. Mivel nagyon jó menedzsmentünk van, el tudom képzelni, hogy előbb-utóbb sikerrel is járnak ezen a téren. Annyit tudok hozzátenni ehhez, hogy a dolog eddig is mindig egy emberen bukott el, és az nem én vagyok, hanem Michael Kiske, aki kifejezetten negatívan áll az ügyhöz. Hogy is fogalmazzak... Tudod, én magamtól soha nem álmodoztam erről az egészről. Ha nagyon sarkosan akarnám vázolni a lényeget, majdnem ugyanolyan kevés kedvem van hozzá, mint Kiskének! (nevet) De mondom, ezzel együtt eddig sem rajtunk vagy rajtam múlt, hogy nem jött össze. Magamtól soha nem is hozom fel ezt a témát az interjúkban sem, mert időpocsékolásnak tartom vesztegetni az időt arra, hogy egyáltalán beszéljünk róla. Neked is csak azért válaszoltam, mert kedves vagyok! (nevet)

Akkor feszegetném még egy kérdés erejéig a múltat, de kicsit más témában. Idén lesz húsz éves a Helloween történetének legvitatottabb lemeze, a Chameleon. Ennyi idő távlatából mit gondolsz arról az albumról?

A Chameleon roppant fontos lemez volt számunkra abból a szempontból, hogy ott engedtük el magunkat először a változatosság tekintetében. Zeneileg nagyon furcsa időket éltünk akkoriban, és mi is kerestük az utakat a továbblépéshez, meg a kiadó is tolta a zenekart egy eladhatóbb irányba. Így született meg az az utólag már egyértelműen téves döntés, hogy vegyük egy kicsit kommerszebbre a figurát, és egyébként is, próbáljunk ki egy rakás olyasmit, amivel azelőtt még soha nem kísérleteztünk. Ilyen szempontból az album akár a következő logikus lépésnek is tekinthető a Pink Bubbles Go Ape után, ahol kisebb mértékben ugyan, de már szintén utat nyitottunk a kommerszebb törekvéseknek. Teljesen szabadjára engedtük magunkat azon az albumon, tényleg mindenbe belecsaptunk, ami csak eszünkbe jutott, és már a címmel is utalni akartunk erre a változatosságra. Valami olyasmiben gondolkodtunk, mint a Beatles, akiknél szintén elfértek egymás mellett akár a legkülönfélébb stílusú dalok is egy lemezen belül. Az persze már teljesen más kérdés, hogy ami ebből kisült, az jó volt-e vagy sem. Mai fejjel úgy gondolom, a minőség mindenképpen lehetett volna jobb is a Chameleonon, de ezt a csapatban uralkodó akkori állapotok nem engedték, hiszen rengeteg személyi problémával küszködtünk. Meg is fizettük ennek az árát, hiszen a lemez minden tekintetben szembement a rajongótábor elvárásaival, akik a heavy metalos Helloweent akarták hallani, és nem is lett sikeres. Azt hiszem, akkor döbbentünk rá tényleg arra, hogy a '80-as évek végérvényesen befejeződtek, és új időket írunk.

Akkor már csak a szokásos kérdéseink maradtak a végére... Mi minden idők három legjobb lemeze?

Az első a Beatlestől a The Red Album, pontosabban az 1962 és 1966 közötti anyagaikból szemléző válogatás. Ha stúdióalbumot kell mondanom, az Abbey Road lenne az, de ez a válogatás volt az első lemezem, amit tizenkét éves koromban kaptam, és tényleg ronggyá hallgattam. Szóval mindenképpen ez az első. Aztán ott van még a Rising a Rainbow-tól, az In Rock a Deep Purple-től, az egyes Van Halen, a klasszikus Uriah Heepek... Á, ez így nem jó, túl sok minden jut eszembe, képtelen vagyok csak hármat mondani! (nevet)

Mi az élet értelme?

42, mi más? (nevet) Komolyra fordítva a szót, talán a tudás, a folyamatos fejlődés és gyarapodás, illetve az, hogy jól bánj a körülötted lévőkkel. És persze amiről már beszéltünk korábban: hogy hagyj magad után valami nyomot.

A Helloween és a Gamma Ray március 19-én Budapesten, a PeCsa Music Hallban játszik a Shadowside előzenekaroskodása mellett. További részletek a Livesound honlapján.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+3 #2 Joel Simoni 2013-02-27 16:13
Debrecenre és Miskolcra nem emlékszik? :)
Mert ezeken a helyeken is játszottak '87-ben.

Ez a Kiske/Weikath v(i)szony nehéz ügy. Lassan 20 éve lesz, hogy Kiske kiszált a Helloween-ból, de még mindig nincsenek beszélő viszonyban.
Idézet
 
 
+3 #1 Equinox 2013-02-26 17:39
Nagyon jó interjú, szimpatikusabb itt mint a "cigizek az egygitáros ballada közben és leszarom" kisugárzású Weiki. Köszönjük!

Jó az új lemez is
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.