Shock!

május 20.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Backyard Babies: partyrock a svéd nagykövetségen

Backyard BabiesSzigetes fellépésük kora estéjén egyáltalán nem szokványos környezetben beszélgethettünk el a Backyard Babies két tagjával, Nicke Borg énekes/gitárossal és Johan Blomqvist basszusgitárossal: a budapesti svéd nagykövetség fogadást adott a zenekar tiszteletére. A szanaszét tetovált party vadállatok meglehetősen speciális látványt nyújtottak a budai zöldövezetben, és láthatóan kissé őket is meglepte a szokatlan helyzet, de Nicke a végén még a Saved By The Bell rögtönzött akusztikus előadására is sort kerített. A beszélgetés az alábbiakban olvasható.

Gyakran megfordultok nagykövetségeken és egyéb hasonló helyeken?

Nicke Borg: Ó, dehogy! (nevet) Igazából fogalmam sincs, hogy kerültünk ide... Valószínűleg nagy rajongónk lehet a srác, aki szervezte ezt az egészet, mást legalábbis nem nagyon tudok elképzelni. Meghívtak, mi meg eljöttünk.Backyard Babies

A nagykövetség munkatársa közbeszól: Egyszerű az ok: ha a svéd kultúra képviselőiről van szó, a nagykövetségre általában komolyzenei előadókat, vonósnégyeseket, balett-együtteseket hívunk meg, most pedig szerettünk volna egy kicsit más irányba is nyitni. A Backyard Babies – számos más zenekarral együtt – ugyanúgy Svédországot, Stockholmot népszerűsíti a nagyvilágban, mint a fentiek, csak egy kicsit másként.

Nicke: No, hát én is valami egészen hasonlót akartam mondani... Nagyon régóta zenélünk már, többször körbeutaztuk az egész világot, és egy csomó mindenki számára mi helyezzük el a térképen Stockholmot és Svédországot, természetesen egy sor más rockzenekarral egyetemben. Igazából nem tudom, itt ülnénk-e most, ha nem a Sziget fesztiválra jövünk Budapestre, hanem egy saját turnéval, de ezen sincs semmi csodálkoznivaló. A Sziget hatalmas esemény, Nyugat- és Észak-Európában is mindenki tudja, hogy ez az egyik „A" fesztiválok közül, és rengetegen jönnek miatta Magyarországra. Mi is örülünk, hogy itt lehetünk.

Tud jobb lenni egy fesztivál, mint egy önálló buli?

Nicke: Igazából azt hiszem, mindegy... Ez is koncert, az is koncert.

Johan Blomqvist: A fesztiválokban az a jó, hogy olyanok is látnak, akik egyébként nem mennének el a klubbulidra. Bár manapság ez már egyre kevésbé jellemző.

Nicke: Igen, ez valóban így van. Amikor húsz évvel ezelőtt elkezdtünk különböző fesztiválokon játszani – akkoriban persze még elsősorban csak otthon, Svédországban –, sokkal vegyesebb volt egy-egy ilyen esemény. Az emberek nem kizárólag egy-két banda kedvéért mentek ki, hanem ott voltak egész nap, és mindenkit megnéztek, aki csak fellépett. Zenészként megvolt a lehetőséged arra, hogy olyanokat is meggyőzz, akik még soha az életben nem hallottak rólad. Mára jóval specializáltabbá vált a fesztiválpiac, ami egy kicsit megváltoztatta a dolgokat, az viszont nem változott, hogy mindenképpen többen vannak egy ilyen bulin, mintha önállóan koncertezel. Backyard BabiesSzerintem legalább háromszor annyian néznek majd minket ma is, mint tavaly az A38 Hajón... Összességében egyébként azt kedvelem a legjobban, ha szabadtéri fesztiválon játszhatunk este, amikor már sötét van, és persze nem esik az eső.

Johan: Ha szar az idő egy ilyen helyen, az viszont a legrosszabb...

Van különbség fesztivál és fesztivál között?

Johan: Persze! Az egyik szervezettebb, a másik kevésbé az, és így tovább. Az sem mindegy, milyen a színpad és a hangtechnika.

Nicke: Igen, utóbbi két kérdés általában kényes pont a fesztiválokon. Eleve kis időd van a koncert előtt, nem úgy, mint egy saját koncertnél, ahol ideális esetben egész nap a helyszínen vagy, van időd beállítani a megfelelő hangzást, és így tovább. Bizonyos fesztiválokon például egyáltalán nincs lehetőség előzetes soundcheckre... Ez abból a szempontból viszont nem baj, hogy az embernek még inkább igyekeznie kell jó teljesítményt nyújtani, hiszen a körülmények nem feltétlenül ideálisak. Idén nagyon jó volt nekünk a Hellfest Franciaországban, és az olaszországi Gods Of Metalt is borzasztóan élveztük. Utóbbi ugye egy baromi kemény, súlyos metal fesztivál, és nem nagyon lehetett mihez fogni az élményt, hogy megnézhettük a W.A.S.P.-ot és Lita Fordot! (nevetnek) De óriási volt a közönség, és alaposan le is vették a műsorunkat.

Ezek mind európai események. Mi a helyzet mondjuk Japánnal? El sem tudok képzelni egy ottani fesztivált...

Nicke: Japánban nincs kordon a színpad és a nézők között, csak egy kifüggesztett kötél, és nem is érnek hozzá. Ezzel nagyjából mindent elmondtam... (mosolyog)

Johan: Lassan tíz éve járunk vissza az ottani nagy fesztiválokra, a Loudparkra, a Summersonicra és a többire. Néha kicsit túlságosan is szervezettek ezek az események. Őszintén szólva európai szemmel gyakran teljesen nevetséges, ami ott zajlik...

Nicke: Viszont az egyik fesztivált a Fuji lábainál rendezték meg, és ez azért elég speciális ízt adott a bulinak. Gyönyörű volt: mögöttünk a Fuji, előttünk meg 30 ezer kicsi japán, akik mozdulatlanul állnak és a dalok végén tapsolnak! (nevetnek)

Merrefelé vagytok manapság a legnépszerűbbek?Backyard Babies

Nicke: Továbbra is otthon, Svédországban, de azt vesszük észre, hogy az utolsó lemez óta gyakorlatilag mindenütt jobban működik a banda. Angliában például nagyobb siker volt a legutóbbi album, mint gyakorlatilag bármi, amit kiadtunk az utóbbi tíz évben, és ugyanez áll Németországra is.

És mi a helyzet az Egyesült Államokkal?

Nicke: A saját döntésünk, hogy nem indulunk el egy maratoni hosszúságú saját turnéra Észak-Amerikában, mert embertelenül hosszú és drága lenne, az eredménye viszont erősen kétséges. Hihetetlen szervezést igényelne egy ilyen vállalkozás: aprólékos, minden részletre kiterjedő útitervet és ütemezést, promóciós terveket, lemezkiadási előkészületeket és persze rengeteg pénzt... Akár három évig is róhatod az utat az Államokban úgy, hogy minden este máshol játszol, és mégsem érsz el vele semmit, mert egyszerűen annyira hatalmas az ország. Ahhoz, hogy átüsd az ingerküszöböt, ennél nagyobb durranásra és határozott üzleti elképzelésekre van szükség. Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy sokkal egyszerűbb és célravezetőbb lenne megcsípni valami stadionbanda előtt a nyitózenekari pozíciót. Egy óriási Guns N' Roses turné például tökéletes lenne számunkra: ahol az állomások adottak, garantált a sok néző, és tudod, hogy minden klappolni fog. Oké, a Guns N' Roses mondjuk pont rossz példa volt ebből a szempontból! (nevet)

Látsz esélyt arra, hogy összejöjjön valami hasonló turné odaát?

Nicke: Ajánlatok mindig vannak, a kérdés csak az, hogy az adott elképzelés és az időzítés megfelelő-e mindenki számára. Európában például most a Mötley Crüe-vel játszottunk, és velük például óriási lenne turnézni odaát is. Egészen biztosan meglenne a hatása.

Most találkoztatok velük először?

Nicke: Igen, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy alapos ismeretséget kötöttünk...

Nem voltak jó fejek?

Nicke: Hogy is mondjam... Egy részeg, egy józan, egy üzletember és egy nő! (nevetnek) Tipikus Los Angeles-i rocksztárok, azt hiszem: öt perccel a buli előtt érkeznek meg a helyszínre, és öt perccel a koncert vége után már valahol egészen máshol vannak. Mick Mars volt a legközvetlenebb közülük, óriási tiszteletet érdemel, amiért ennyire betegen képes végigcsinálni ezt az egész cirkuszt. Nikki Sixx-szel sem volt semmi gond, de ő sokkal kimértebb, zárkózottabb figura. Ő a csapatban az üzletember. Tommy Lee elsősorban a közönségnek csinál mindent, totál őrült a csávó, Vince Neil pedig...

Johan: Vince a nő! (nevetnek)Backyard Babies

Nicke: Együtt bulizni, velük lógni nem volt lehetőség. Viszont ott volt Duff McKagan is, aki óriási cimboránk. Na, ő aztán tényleg mindkét lábával a földön áll. Az egyik legnormálisabb arc az egész zeneiparban.

Cél egyáltalán, hogy befussatok Amerikában?

Nicke: Mikor egy kicsit fiatalabbak voltunk, nyilván mi is nagyok akartunk lenni az Államokban. Ma úgy gondolom, inkább Amerikának kellene egy kicsit közelebb, mondjuk fele ilyen távolságra jönnie hozzánk... (vigyorog) A viccet félretéve: tök jó Amerikában játszani, utazgatni, lézengeni, szeretem az ottani hangulatot, azt a semmi máshoz nem fogható rezgést. Minden nap eszembe jut például, mennyire jó lenne most éppen Los Angelesben ücsörögni... De értelmetlenül, csak azért nem fogunk odamenni, hogy aztán semmi ne történjen, mert ahhoz azért egy kicsit drága mulatságról beszélünk. Ráadásul közben simán mehetünk helyette olyan országokba, ahol mindez kézzelfogható eredményekkel jár. Ha már úgyis emlegettük az imént, Japán például ilyen.

Ennyire kajálnak benneteket a Távol-Keleten?

Nicke: Igazából csak Japánban játszottunk még. Idén volt szó arról, hogy végre eljutunk Kínába is, de aztán... (legyint és elhúzza a száját) A lényeg annyi, hogy végül elbaszták. Mindegy... Szóval ami Japánt illeti, egy hétig megrészegítő ott lenni, de utána egyszerűen belefáradsz, és megjön a kedved valami máshoz. Európa kevésbé egyhangú ebből a szempontból, hiszen itt egy sor teljesen eltérő kultúrájú ország között utazgat az ember.

Idén 20 éves a Backyard Babies. Mi az első emléketek a bandával kapcsolatban?

Johan: Hú, nem is tudom... Talán az egyik első próba.Backyard Babies

Nicke: Valóban idén ünnepeljük a húszéves jubileumot, de azt tudni kell, hogy Dregen, Johan és Peder már előtte is együtt zenéltek egy bandában, amit a vége felé szintén Backyard Babiesnek hívtak. Én érkeztem utoljára. Az első konkrét emlékem talán a legelső bulink ebben a felállásban, amit a Redline nevű stockholmi diszkóban adtunk. Előtte két órát töltöttünk azzal, hogy rendesen kisminkeljük magunkat, többet, mint amennyi ideig maga a koncert tartott... (nevetnek)

Milyen volt a műsorotok akkoriban? Sok feldolgozást játszottatok?

Johan: Nem, nem vagyunk az a típusú csapat... Ez az elejétől fogva így volt.

Nicke: Ha nagyon őszinte akarok lenni, azért nem játszottunk soha sok feldolgozást, mert nem vagyunk annyira jó zenészek. Időről időre kísérleteztünk ugyan más előadók nótáival, de csak nagyon ritkán voltunk elégedettek az eredménnyel, így aztán inkább saját dalokat írtunk. Pár feldolgozást persze rendszeresen játszottunk, de más kezdő csapatoknál biztosan kevesebbet. A legelégedettebb a mai napig a Ramones-féle Pet Semetaryvel vagyok, amit a The Song Ramones The Same című tribute lemezre vettünk fel, de ez már jóval később volt. A mai napig ez az egyetlen nótánk egyébként, amiben nem gitároztam a stúdióban, mert éppen eltörtem a kezemet. Az akkori gitártechnikusunk nyomta fel a témákat...

Johan: Lehet, hogy pont ezért lett olyan jó! (nevetnek)

A Diesel And Power 1994-ben totálisan szembement az akkori trendekkel. Hallgattátok az akkori nagy sztárbandákat?

Nicke: Nem igazán törődtünk akkoriban azzal, milyen típusú zenét játszunk. Szerintem soha az életben nem elemezgettük, hogy egy adott dal milyen, ha mindannyiunknak tetszett. Így utólag kétségtelen, hogy szembementünk a '90-es évek első felének trendjeivel, és nem is nagyon kedveltük az akkortájt futó zenéket, a Pearl Jamet, az Alice In Chainst... A glamesebb vonalat favorizáltuk, ahhoz tartozónak éreztük magunkat. Mai füllel azonban amit akkoriban grunge-nak hívtak, az is csak rock'n'roll volt. A skatulyákat csak a média találta ki. Ha meghallgatok egy Alice In Chains lemezt, óriási nótákat hallok, és ez a lényeg. A ma futó dolgoknál milliószor inkább meghallgatom ezeket a zenéket.

Vannak már új dalaitok?

Nicke: Nincsenek, egyelőre nem is foglalkoztunk még a következő lemez témájával. Most éppen egy nagy fényképes album előkészítése zajlik az évforduló alkalmából, ami a kezdetektől fogva mutatja majd be a Backyard Babies történetét rengeteg exkluzív fotóval.

Azt sem tudjátok még, hogy megint saját magatok adjátok majd ki a lemezt, vagy kerestek hozzá kiadót?

Nicke: Még ez sem dőlt el véglegesen, de azt azért kétlem, hogy bármelyik nagy kiadóhoz is leszerződnénk. Sőt, tudod, mit gondolok? Az is simán lehet, hogy az összes lemezcég halott lesz, mire kijön a következő albumunk, és ezt most teljesen komolyan mondom. Tehát inkább a terjesztés, a reklámozás szempontjából érdemes további partnereket keresnünk, és szélesíteni a mostani kört. Nagyon érdekes ez a mostani időszak ebből a szempontból, hiszen a dolgok napról napra változnak, folyamatosan nyílnak az újabb és újabb csatornák. Még azt sem tudom megjósolni, hogy egyáltalán milyen formátumokban jön majd ki a következő album.

Teljesen eltűnik a CD formátum?

Johan: Szerintem az azért még odébb van...

Nicke: A CD egy jó és praktikus formátum, így 5-10 éve még biztosan hátravan. Az már más kérdés, milyen módon lesz rajta a zene... Inkább valami kombinált dolgot tudok elképzelni. Egyébként meg csak a magam példájából tudok kiindulni: totálisan kőkorszaki ember vagyok, ha számítógépekről van szó, és eszemben sincs azzal tölteni a drága időmet, hogy hangfájlokat töltögessek le az internetről. Ha viszont arra kerül sor, hogy turnézunk, nyilván én is az iPodomat viszem magammal, hiszen minek cipelnék magammal egy bőröndnyi műanyagot, amikor ez a kis cucc a zsebemben is elfér? De amikor például DJ-zek, eszembe sem jutna az iPodomról nyomni a dalokat. Szeretem látni, mit csinálok, éppen ezért én magam cserélgetem a lemezeket, és ez így sokkal hangulatosabb, így tudom igazán átérezni. Ahogy elnézem, ezzel gyakorlatilag mindenki így van, aki DJ-ként tevékenykedik. Egyébként az a legjobb a jelenleg zajló változásokban, hogy az emberek az internetes zeneterjedésnek köszönhetően több zenét hallgatnak, mint azelőtt bármikor. Szörnyű belegondolni, hogy mindez fordítva is alakulhatott volna...

Fotó: Draveczky-Ury Lilla

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.