Shock!

augusztus 17.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Winóval rögzített koncertalbummal jelentkezik a Saint Vitus

0723svSzeptember 23-án koncertlemezzel jelentkezik minden amerikai doombandák egyik legfontosabbika, a Saint Vitus. Ugyan a csapatnál az utóbbi években volt némi kavarodás Scott „Wino” Weinrich körül, ezen az anyagon ő énekel.

Utoljára 1990-ben, simán csak Live címmel adott ki koncertalbumot a Saint Vitus, így most, három és fél évtizeddel később aligha kérdőjelezi meg bárki a folytatás létjogosultságát. A friss élő lemez szeptember második felében jön ki Live Vol.2 címmel, amelyet 2013. március 19-én vettek fel a luxemburgi Esch-sur-Alzette-ben, a Lillie: F-65 című album turnéján (amely egyébként pár hónappal korábban hazánkat is érintette). Vagyis ezen az albumon még Scott Weinrich, azaz Wino énekel – mint ismeretes, azóta történt egy s más a csapat környékén, Wino 2014-ben egy Európa-turné kellős közepéről kényszerült hazautazni egy drogügylet miatt. Vélhetően részben emiatt legutóbb már – igaz, alkalmi jelleggel – az eredeti frontember, Scott Reagers élén tért vissza a kontinensre a Saint Vitus. Ez a túra egyébként szintén elérte Budapestet.

saintvitus_cA koncertlemez dallistája az alábbi:

01. War Is Our Destiny
02. Look Behind You
03. Let Them Fall
04. The Bleeding Ground
05. Patra (Petra)
06. The Troll
07. The Waste Of Time
08. White Stallions
09. Thirsty And Miserable
10. Dying Inside
11. Born Too Late

A War Is Our Destiny élő változata alább meghallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.