Shock!

december 05.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

We Are The Riot: új zenekar a Coal Chamber felétől

0803watrIt’s Not What You Wanted címmel közzétette első videóját a We Are The Riot. A zenekarban a Coal Chamber fele zenél, első nagylemezük valamikor 2015 első felében jelenik meg.

Meegs Rascon gitáros és Mikal Cox dobos, vagyis a Dez Fafara-féle Coal Chamber fele, illetve a Static-X korábbi basszere, Andy Cole alkotja a We Are The Riot nevű zenekar magját, amely most hozta ki a csapat nevét viselő bemutatkozó EP-t. A formáció novemberben stúdióban vonul, és elkészítenek egy teljes nagylemezt is, ami valamikor jövőre jelenhet majd meg, de addig is It’s Not What You Wanted címmel meg lehet nézni az első videójukat.

Ami a Coal Chambert illeti, egyelőre nem tudni, készít-e új albumot a pár évvel ezelőtt újjáalakult csapat, de Dez Fafara énekes a következő hónapokban biztosan másik csapatával, a Devildriverrel foglalkozik majd. „Lassan haladunk előre", mondta a Coal Chamberről még tavaly egy interjúban Fafara. „A többiek egy héttel ezelőtt küldtek nekem pár új ötletet, és megkérdezték, hogy gondoltam-e esetleg egy új lemezre, mert nekik összegyűltek témáik. És mind abszolút gyilkos volt. Előreléptek a hangzásukkal, de azonnal meg tudod mondani a zenéről, hogy Coal Chamber, csak éppen nem volt olyan egyenes a dolog. Szóval ki tudja, mit hoz a jövő? Most csak játszogatunk, aztán kiderül. Elég sok ügyem fut most párhuzamosan, szóval tényleg ki kell várni..."

 

Hozzászólások 

 
+2 #2 JigsawJohnny 2014-08-03 21:03
A dal címe tökéletes körülírja érzéseimet. :D
Idézet
 
 
+1 #1 kéjsóvár bohóc 2014-08-03 18:57
Ezek szerintem a trendmetál képzőből jöttek!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.